A feleség esete a titkos információkkal

A feleség esete a titkos információkkal

Akár egy kémfilm forgatókönyve is lehetne az a minapi eset, amelyről a Magyar Nemzet számolt be a Spiegel magazin híradása nyomán.

A G7-csúcstalálkozóról szóló bizalmas dokumentumok landoltak Olaf Scholz szemetesében a német kancellár szomszédjai szerint, akik maguk bukkantak rá a titkos iratokra.

A német lap beszámolójából kiderült, hogy a kancellár felesége, Britta Ernst szabadulhatott meg a papíroktól potsdami otthonuknál.

A német szövetségi szabályozások szerint az ilyen típusú iratokat csak akkor lehetne kivinni a szolgálati épületből, ha a hivatalos ügyek intézéséhez szükségesek, és ha elzárva tartják őket az illetéktelenek elől. A megsemmisítésüket pedig úgy kellene elvégezni, hogy a tartalmat ne lehessen beazonosítani – írja a Magyar Nemzet.

Hírdetés

A szomszédok elmondták, nem turkáltak a házaspár szemetesében, a papírok azért tűntek fel nekik, mert azokat a kommunális hulladák tetején helyezték el.

A németek pedig kényesen ügyelnek arra, hogy a szemetet különválogassák, vagyis ne dobják az újrahasznosítható hulladékot, például a papírt a vegyes hulladékot gyűjtő kukába.

A bizalmas iratok között a G7-csúcstalálkozóval kapcsolatos naplónyomtatványokra, e-mail-levelezésekre és beszédtervezetekre bukkantak, de a világ iparilag legfejlettebb államait tömörítő csoport vezetőinek és a feleségeknek a hivatalos adatait is meg lehetett találni. Továbbá Britta Ernst üzleti ruhaválasztásaiba is bele lehetett tekinteni a lapok között, illetve azt is meg lehetett tudni Scholz felesége és egy hamburgi nyelviskola levelezéséből, hogy a miniszter fejleszteni kívánja az angolnyelv-tudását.

A német lap arra is felhívta a figyelmet, hogy nem ez az első eset, amikor a kancellár és felesége ilyen módon szabadulnak meg a felesleges irataiktól, Ernst munkadokumentumai is a kukában végzik időről időre. 

Forrás: Magyar Nemzet


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »