"A félelem, a hamis hírek és az erősödő tekintélyelvűség légkörében" kapta szegény Soros a csőbombát

"A félelem, a hamis hírek és az erősödő tekintélyelvűség légkörében" kapta szegény Soros a csőbombát

A bedfordi rendőrség bejelentése szerint a bomba ugyan a postaládában volt, de szinte bizonyos, hogy nem postán érkezett, hanem valaki személyesen helyezte el a Bedfordhoz közel található Katonah településen lévő ház kapuja előtti ládában. A település New York városától mintegy 80 kilométernyire északra fekszik.

Mint ismeretes, a robbanószerkezetet hétfőn találta meg a ház egyik alkalmazottja. Kinyitotta a csomagot és azonnal beazonosította, hogy robbanószerkezet van benne, kivitte a csomagot a közeli erdős részhez és kihívta a rendőrséget. A szerkezetet utászok robbantották fel. A rendőrség mellett a nyomozásban részt vesz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is.

Ők nem nyilatkoznak az ügyben, nevük elhallgatását kérő rendőrségi alkalmazottak azonban arról tájékoztatták a The New York Times című lapot, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. A nyomozók kifaggatták a helyi posta alkalmazottait is, így derült ki, hogy a napokban nem szállítottak csomagot a Soros-villába. Kedden még tartott a ház előtti biztonsági kamerák felvételeinek átvizsgálása.

Hírdetés

A házat rendőrök őrzik, és a New York-i rendőrség közölte: terrorelhárító szakembereket küldtek a városban minden olyan helyre, amely valamiképpen kapcsolódik Soroshoz.

A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője, Laura Silber kedden nem kívánta nyilvánosságra hozni azt, hogy Soros jelenleg hol tartózkodik. Közleményében Silber „az Egyesült Államokban és a világ sok más országában a politikát uraló, és a szélsőségességet és erőszakot tápláló gyűlöletes retorikát” okolta a történtekért.

„A félelem, a hamis hírek és az erősödő tekintélyelvűség légkörében a halálos fenyegetésekhez elég a saját nézetek hangoztatása is” – hangoztatta a dokumentumban a szóvivő.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Robbanószerkezettel riogatták Soros cselédjeit, a vén zsidó otthon sem volt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »