A fél magyar csapat hiányzik majd a Wembley-ben

A fél magyar csapat hiányzik majd a Wembley-ben

A cél a tisztes helytállás. A magyar labdarúgó-válogatott öt kulcsjátékosa nélkül kénytelen kiállni az angolok elleni világbajnoki selejtezőre. A túloldalon Gareth Southgate-nek épp ellentétes probléma miatt fáj a feje.

Marco Rossi nem számíthat Szalai Ádámra, Botka Endrére, Fiola Attilára, Willi Orbánra és Kleinheisler Lászlóra sem, mind az öten alapemberek voltak a reméltnél jobb helytállást hozó Európa-bajnoki mérkőzéseken – igaz, a Ferencváros védőjének kivételével részesei voltak a szeptemberi, az angolok elleni budapesti 4–0-s vereségnek is.

Mindazonáltal a helyzet egyáltalán nem könnyű. A nemzetközi szinten tapasztalt védők szinte elfogytak, Szalai Attila mellett várhatóan Lang Ádám és Kecskés Ákos játszik majd. Az Omonia Nicosia védőjének is akadtak bizonytalanságai, de Kecskés kifejezetten nem találta a helyét az angolok elleni, budapesti mérkőzésen.

„Óriási lehetőség a számunkra, hogy ilyen játékosok ellen szerepelhetünk, nyugodtan mondhatom, hogy Anglia a világ egyik legjobb csapata és a világelithez tartozó játékosok alkotják keretét – mondta Marco Rossi a válogatott londoni sajtótájékoztatóján. – Maximálisan oda kell tennünk magunkat, hibátlanul kell játszanunk, hiszen láttuk, hogy ha ez nem így történik, akkor ennek mi lesz a következménye az angolok ellen. Ismerjük ellenfelünk játékerejét, ezért

fontos volt a taktikai felkészülés, de sokat dolgoztunk a pszichológiai aspektuson is, hogyan állhatunk fel az utóbbi mérkőzésekből.”

Hírdetés

Gareth Southgate kerete más helyzetben van. Az angolok nagyon simán nyertek szombaton Andorrában – mondhatni a legnagyobb izgalmat az keltette náluk, hogy a meccs előtti napon tűz ütött ki az andorrai pályán –, de ezúttal a szövetségi kapitány még távolról sem tartja magát a „Győztes csapaton ne változtass!” elvhez, várhatóan kilenc vagy tíz olyan futballistát is pályára küld, akik nem voltak három napja a kezdő tizenegyben.

Southgate fontosnak tartotta, hogy a behívott játékosok közül minél többen szerepet kapjanak a két mérkőzésen: „Fontos, hogy érezhessék az értéküket és egy tétmérkőzésen, egy pontokért játszott selejtezőn segíthessék az angol válogatottat. Nagyon elégedett voltam a teljesítményükkel és az eredménnyel.

Fáj a fejem, minden alkalommal bűncselekményt követek el, amikor csapatot hirdetek.

Erős verseny folyik a helyekért.”

A ma esti csapata lesz az erősebb, tehát a legjobbak, köztük, például, Mason Mount, Raheem Sterling, vagy Harry Kane most játszanak majd. Harry Maguire sérült, nincs is a kerettel, Luke Shaw a többiekkel készült, de nincs rendben, az ő játéka kétséges.

Az angoloknak a hátralévő három selejtezőjükből kettőt kell megnyerniük a biztos kijutáshoz. A mai, 20.45-kor kezdődő találkozó után, novemberben fogadják majd az albánokat és utaznak San Marinóba.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »