Szeretem a retró képeket. Az egyiken régimódi autóbusz az ötvenes évek végéről, benne kalauz mosolyog, a kezében lyukasztó. Mostanra a technikai fejlődés elsöpörte az ilyesmit, a gyáriparban különösen, de a termelőszférában mindenhol. Kétli valaki, hogy a tudomány és a technika fejlődése jó dolog?
A mosolygós kalauzra már nincs szükség. Amikor lecserélték a kalauzos rendszert, még nem lett munkanélküli. Foglalkozást váltott. Ma már munkanélküli lenne. Sok-sok más foglalkozásbeli társával, akiket gépek vagy ésszerűsítések tettek feleslegessé.
Az utóbbi fél évszázadban óriási haladás történt a technikában. Nemcsak az élvonalban, hanem abban is, hogy az újdonságok mennyire terjedtek el a hétköznapokban és a munkahelyeken. Minden automatizálás, minden gépesítés gazdaságosságának az alapja, hogy élő munkaerőt takarít meg, tesz feleslegessé. A mezőgazdaságra is érvényes ez. Mind kevesebb dolgozó termeli meg és elégíti ki a teljes lakosság szükségleteit. De még az irodai, adminisztratív foglalkozásokra is érvényes ez a számítógép és az internet miatt. Akik pedig emiatt feleslegessé válnak, azokat elküldik, mert a foglalkoztató cégeknek csak költséget jelentenek.
Magyarán: a csodálatos, szuper, napsugaras technikai fejlődés egyértelműen a munkanélküliség növekedése irányában hat. Ez a hátulütője.
Mindig is így volt. A problematika végigkíséri az emberiség történetét. Már a középkorban is feladatot jelentett az adott gazdasági rendszer által el nem tartható embermennyiség szabályozása. Ezért maradt meg a papi cölibátus, ezért álltak emberek szerzetesnek, vonultak nők apácazárdába.
Az ipari forradalom térnyerése után pedig már teljesen világos formát öltött a dolog: az első géprombolások 1710-ben megtörténtek, aztán az 1800-as években gyakorivá váltak például Angliában. A melósok azt látták, hogy több gép, kevesebb kenyér. Barbár és eszetlen dolognak tűnik az ember szolgálatára és munkájának megkönnyítésére szolgáló gépek és technikai újdonságok szétrombolása – de hát a munkások felől nézve bizony logikus volt.
Márpedig a technikai fejlődésre igenis szükség van, és az előrehaladás (Előre? Biztos?) nem akadályozható meg, az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Ma is ugyanazzal a problémával állunk szemben, sőt még jobban, és egyre inkább, de a géprombolás vagy bármiféle korlátozás nem lehet megoldás, de nem is volna megvalósítható. Nevetséges lenne, ha valaki ilyen ötlettel hozakodna elő.
A gazdaságpolitikusok azt a választ szokták adni a kérdéskörre, hogy a termelésből kiszorult tömegek menjenek át a szolgáltatásokba. A valóságban sajnos a szolgáltatási ágazatok felvevőképessége ehhez nem elegendő. Úgyhogy a probléma további súlyosbodása várható.
Lehetőség még elvileg az, amivel mostanában a svédek kezdtek kísérletezgetni, a munkaidő hat órára csökkentése ott, ahol mód van rá, mert így ugyanannyi feladat elvégzésére több embert lehetne foglalkoztatni. De ezzel is számtalan gyakorlati gond van, és hát a versenyszférában eleve ellentmond a munkáltatói (a tőkés) logikának, a profitmaximálásnak.
Hogy mi lesz ebből az egészből a jövőre nézve, az súlyos nagy kérdés. Tuti válasz és megoldás nélkül!
Annyi biztosnak látszik, hogy a kapitalizmus alapvető sémája nem lesz képes kezelni. Könnyen beláthatjuk, hogy mennyire nem igaz a nálunk főképp az SZDSZ által hangoztatott és az emberek gondolkodásába sajnos beivódott tétel, miszerint a piac jobb szervező, mint az állam. A piac ebben az ügyben teljesen tehetetlen, nincs is hozzá semmi eszköze. Csakis az állam intézkedhet. Mégpedig az erős állam – nemzetállam! – amely képes ellenállni a nagyvállalatok befolyásolási igyekvésének. Az állam képes a másodlagos elosztásra és a gazdasági logikán kívüli ( = antiliberális) intézkedésekre. Akár kemény kézzel.
Nagy a tét, mert máskülönben elkerülhetetlenül az emberfelesleg megszüntetésének klasszikus módja felé sodródik a világ, és ez nem más, mint a háború.
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »
