A fejlett nyugaton kétségbeejtő méreteket öltött az antiszemitizmus

Miközben idehaza Soros György kritizálása miatt erőltetik az antiszemita kártyát a 888 rábukkant a Mozgalom az Antiszemitizmus Ellen (CAA) nevezetű önkéntes szervezet kimutatásaira, amelyek nem a magyar, hanem az angliai zsidóság helyzetéről festenek igen sötét képet.

A CAA jelentéséből kiderül, hogy 2016-ban 1078 zsidók elleni támadás történt Nagy-Britanniában. 2015-ben ez a szám 938, egy évvel korábban pedig 746 volt. Ez 44 százalékos emelkedést jelent – írta meg a 888.hu. Mindez azért érdekes, mert mostanában másról sem hallani, mint a magyarországi antiszemitizmusról, amelyet a Soros György arcképével ellátott plakátok csak erősítenek.

A dokumentumban arról is szó van, hogy a rendőrség mindössze 89 esetben kezdeményezett eljárást annak ellenére, hogy korábban sokat ígérgették a zsidóság védelmét. A szervezet szerint 2017-ben sem javul a helyzet, és idéz például egy Manchesterben történt támadást, amikor is egy kóser éttermet gyújtottak fel.

Hírdetés

A CAA most kampányba fogott, aminek célja, hogy a rendőrség helyén kezelje a zsidókat ért támadásokat, ezen felül speciális képzést is előírnának a rendőröknek, melyek az antiszemita gyűlölet-bűncselekményekre fókuszálnának.

2016 volt a legszörnyűbb év a brit zsidóság számára. A hatóságok mindössze 15 esetet vittek bíróságra, nem védelmezik rendesen a zsidókat. Kudarcot vallottak. Pedig a megoldás egyszerű, de csak ígérgetnek, ahelyett, hogy tennének is valamit” – mondta Gideon Falter, a CAA elnöke.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »