A „fehér kultúra” lebontásáról tartanak előadást egy amerikai egyetemen

A New Jersey államban található Rutgers Egyetem egy egész hetet szentel egy olyan rendezvénysorozatnak, melynek címe: A fehérek kultúrájának felismerése és lebontása. A tematikus héten előadásokat, workshopokat és egyéb foglalkozásokat tartanak majd a fehér kultúra ellenében – írja a Breitbart. A szervezők célja, hogy lebontsák a „fehér központú” társadalmi rendet Amerikában, és helyette hozzanak létre egy multikulturális, antirasszista alapokon nyugvó rendet, az egyenlőség jegyében.

A leírás szerint a résztvevők előbb megismerhetik, hogy a mai világrendben, kultúrában és munkahelyeken hogyan jelenik meg a fehér felsőbbrendűség, ezt követően –ha felismerték az „ellenséget”– le is bontják ezeket az elemeket.
.
A rendezvényen helyet kap egy helyi művész is, aki arról tart majd előadást, hogy queer-feminista szempontból hogyan jelenik meg a fehér felsőbbrendűség az Egyesült Államokban.

Hírdetés

Az esemény ingyenes, de a szervezők várják az adományokat, ugyanis állításuk szerint egy tematikus nap megrendezése 120 dollárba kerül.

A szervezők célja, hogy lebontsák a „fehér központú” társadalmi rendet Amerikában, és helyette hozzanak létre egy multikulturális, antirasszista alapokon nyugvó rendet, az egyenlőség jegyében.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »