A fehér emberek ellen zajlik támadás modern eszközökkel, világszerte – Íme a módszerek

Jó néhány éve zajlik a kommunizmus után (100 millió halott volt az eredménye) egy újabb társadalmi kísérlet a Földön, amit a nagy nemzetközi cégek, kozmetikai cégek, divatmárkák, vezető italmárkák, és úgy a teljes uralkodó liberális média világszerte rá akar erőltetni az emberiségre. Sok kísérletük ugyan elbukik, de láthatunk sikeres projekteket is: gondoljunk csak a társadalmi nemek létére / nem létére. 20 évvel ezelőtt csak biológiai nemek voltak, és nem létezett a ma már 106 féle társadalmi nem. Ez is egy kísérlet. A cél a fehér emberek összezavarása, és identitásának elvétele. Ideje kijelenteni: két nem létezik a Földön: férfi, és nő. A többi bullshit, emberkísérlet.De mindez csak egy nagyobb folyamat része. Néhány pontban összegeztük, hogy valójában mi is folyik a világban a fehér emberek ellen.(…)A kultúra elvételeMozi. Csak el kell menni a moziba, vagy meg kell nézni egy Netflix sorozatot, ordít a fehérellenesség (valamint a keresztényellenesség) szinte minden filmből. Csak egy példa: a Bad Boys 3 nemrég került a mozikba, és már az első 5 percben elkiabálta magát Will Smith, hogy “gyökér, gazdag fehér emberek!”, persze a naiv magyar nézőközönség még fel is nevetett, mi viszont majdnem kimentünk a moziból. Minden mai hollywoodi mozifilmből ordít a fehérellenesség, és szinte az összes filmben elhangzik a “fehér gazdag” kifejezés, pejoratív értelemben. Ez nem véletlen. Színház. A hazai színházakban tombol a liberalizmus, és az aberráltság. A Művészetek Palotájában nemrég volt szerencsénk egy modern cirkuszi előadáshoz, amiben a 10 szereplőből az egyik egy magassarkút viselő (!) férfi volt. Őrület. Teljesen céltalanul, és oktalanul tették bele a darabba, érzékenyítés címén. Ez minden, csak nem kultúra. Erről bővebben Bayer Zsolt és Szakács Árpád “A kultúra diktatúrája” c. könyvben olvashatunk.Megbélyegzés. Az önbecsülés elvételeAmennyiben a fehér ember kikérné magának a fent felsorolt őrületet, akkor jönnek a megbélyegző szavak: homofób, xenofób (idegenellenes), rasszista, náci, fasiszta, transzfób, klímatagadó, stb. Ismerős, ugye? Nem lehet a fehér embernek semmiféle véleménye semmiről, mert jön a megbélyegzés, a tiltás, a büntetés (egyes országokban akár börtön!). A cél, hogy ne tudjuk tiltakozni az újkori hazug, zöld-liberális-gender diktatúra ellen, mert jönnek a bélyegek, a billogok, aminek egyenes következménye az, hogy kirúgják az orvost, a pedagógust, a diákot, a munkavállalót a munkahelyéről. Gyakorlatilag egzisztenciális fenyegetettség miatt nem állhatunk ki a normalitás mellett, sem szóban, sem a virtuális térben (jön a tiltás).TiltásTiltakozni természetesen lehet az agybaj ellen, de akkor úgy járhatunk, mint Magyarországon a pestisracok.hu: letilt a Youtube. Vagy letilt a Facebook. Vagy letilt a Twitter, vagy letilt az Instagram. Csak egy rossz szó, és jön a megbélyegzés, jön a billog, aminek egyenes következménye a közösségi médiából, tehát a világ közösségéből való totális kitiltás. Például ha egy multinál dolgozol, ott az ellenvélemény tiltott, ha nem vonulsz fel a pride-on, ezért akár ki is rúghatnak. Próbáld csak ki!PopulációA klímavédelem jegyében egyes “tudósok” már kijelentették, hogy az ember, és azon belül is a csecsemő a legártalmasabb, mert nagyon sok gázt bocsát ki. Mi tehát az üzenet? Ne szülj, mert tönkreteszed a Földet! Ellenállsz? Akkor klímatagadó vagy! Sőt, mivel fehér embert szülsz, még rasszista is vagy. Hazudják még azt is, hogy a Föld túlnépesedik, csinálnunk kell valamit. Hazugság. Nincs túlnépesedés, 20-30 milliárd embert is simán elbír a Föld, gond nélkül. Utána lehet olvasni: keress rá a neten. A gyermektelenséget is milyen furcsa módon a fehér emberek terjesztik, és csakis fehér emberek közegében. A világ fehér értelmisége üzeni a világ fehér lakosságának, hogy “ne szaporodj!”. Hisz már nem is szaporodnak, legalábbis Európában nem! Bezzeg Afrikában. Ahhoz egy szava sincs a fehér értelmiségnek. Tudják: rasszizmus, megbélyegzés, billog, és tiltás.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »