A történelem során a választott kormányok ritka jelenségnek számítottak. Csak több mint négy évezreddel azután jelentek meg, hogy a civilizáció először kialakult.
Az alkotmányos rendszerek születésükkor törékenyek voltak. És ma is hanyatlóban vannak. A többnemzetiségű, több fajú konszenzusos kormányok még törékenyebbek és szórványosabbak voltak a történelem során – írja Victor Davis Hanson, amerikai történész az American Greatness oldalán.
A római, az oszmán és a szovjet birodalom többnemzetiségű volt. De nem voltak konszenzusosak – emlékeztet a történész. Ehelyett bizonyos fokú erőszakra volt szükségük ahhoz, hogy biztosítsák a nyugalmat a rivális törzsek és a háborúzó népek között – olyan erőszakra, amelyet mi összeegyeztethetetlennek találnánk a modern demokráciáról alkotott elképzeléseinkkel.
„Ma India és Brazília nagy multikulturális és multietnikus demokráciák. De eddig egyik sem garantálta polgárainak sem a jólétet, sem a biztonságot. A mai többnemzetiségű Amerika tehát egy nagy kísérlet. Vajon a különböző törzsek és emberek egyesülhetnek-e az alkotmány körül? Vagy elkerülhetetlenül vissza fognak térni a formájukhoz, és lojalitásukat a közös felszínes faji vagy etnikai rokonsághoz fogják kötni?” – írja Hanson.
A publicista szerint körülbelül 2008-ig általánosságban Amerikában úgy vélték az emberek, hogy sikerült túllépni a rasszista múlton.
A szerző szerint Barack Obama elnöksége azonban feltámasztotta a törzsi identitáspolitikát. Újraindította a banális „sokszínűség” szót, és szinonimává tette bárkivel és bármivel, aki „nem fehér”. Ezáltal azonnal csökkentette az osztályt, mint a posztmodern Amerikában az elnyomottak és az elnyomók valódi barométerét.
„A milliomosok, vezérigazgatók, amerikai elnökök és sebészek – bárki, aki nem fehér, de a felsőbb osztályba tartozik és gazdag – most állítólag a bőrük színe, a származási nemzetük vagy az etnikai hovatartozásuk révén találtak csoportkohéziót. De ha a jómódúak rejtélyes módon áldozatokká válhatnak, még furcsább, hogy a szegények millióit fehér elnyomóként lehet újradefiniálni. A „fehér düh”, a „fehér felsőbbrendűség” és a „fehér kiváltságok” új fixációja során egy fehér bőrű zsidó Mark Zuckerberg, Jane Fonda, egy távolsági kamionsofőr vagy egy alabamai házmester mind egy kalap alá vehetőek mint állítólagos elnyomók” – írja Hanson.
A felébredt antirasszista mozgalom ezen abszurd ellentmondásai arra emlékeztetnek minket, hogy az ilyen mérgező faji fixációk nem fenntarthatóak – írja a történész.
A szerző szerint rasszizmus minden fajtája továbbra is egyenes út a gyűlölet és az erőszak felé. Egy sok nemzetiségű, vegyes házasságú és asszimilált társadalomban kit lehet „marginalizált személyként” definiálni? Ki nyilvánít valakit a „fehér kiváltságok” kedvezményezettjévé?
Ez nem költői kérdés – szögezi le a szerző. Az egyetemi felvételi, a munkaerő-felvétel és a karrierpálya ma már a meritokratikus adatok figyelmen kívül hagyásán múlik. Az osztály, a származás és a jövedelem sem számít.
„Az ilyen neokonföderációs jóvátételi intézkedésekhez a 21. századi, soknemzetiségű Amerikában elengedhetetlen, hogy folyamatosan új kínzókat találjanak. A fehér démonizáció pedig végül a társadalom minden szintjét áthatja. Mark Milley, az egyesített vezérkari főnökök elnöke, valamint Lloyd Austin védelmi miniszter azt ígérik, hogy ki fogják vadászni a „fehér dühöt”, és megtalálják a „fehér fajgyűlölőket” a soraikban” – írja Hanson.
Jelenleg zajlik a faji preferenciák (azaz a „rasszizmus”) alkalmazása a rasszizmus megállítására – írja a szerző. Ez a jelenlegi Amerikában tapasztalható rendszerszintű rasszizmus bizonyításán múlik, vagy pedig azon az Aiszkhülészi elképzelésen alapul, hogy az elmúlt generációk bűneinek a jelenlegi generációkra kell hárulniuk – még akkor is, ha csak kevesen vannak, akik a nulladik „rasszista” rabszolgatartók vagy a Jim Crow híveinek közvetlen leszármazottai.
De vajon valóban igazak-e az ilyen „rendszerszintű” elképzelések? – teszi fel a kérdést a cikk. Számos etnikai kisebbségnek magasabb az egy főre jutó jövedelme, mint a fehéreknek. A fehérek kisebb arányban követnek el gyűlölet-bűncselekményeket, mint a feketék. A ritka bőrszínek közötti bűncselekmények egyes kategóriáiban például a feketék sokkal nagyobb valószínűséggel támadnak erőszakosan fehérekre, mint fordítva. Az ázsiaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények számának emelkedéséért is aránytalanul nagy arányban felelősek.
A szerző leírja, hogy a történelmet az elmúlt években átformálták, hogy „bebizonyítsák”, hogy Amerika alapításakor eredendően rasszista volt. De ez a vád nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a rabszolgaság ellen, majd annak megszüntetéséért folytatott küzdelem volt az a válság, amely már a köztársaság születésekor megosztotta az országot.
A történész emlékeztet, hogy 77 évvel az alkotmány ratifikálása után a rabszolgaság kérdését csak egy 700 000 emberéletet követelő és összesen 1,5 millió áldozatot követelő polgárháború után sikerült véglegesen rendezni. A négyéves megpróbáltatások során 1865-ig minden 20. amerikai meghalt, megsebesült vagy eltűnt.
„Az amerikai szegénység, rasszizmus, előítéletesség és egyenlőtlenségek kezelésére tett szövetségi pénzügyi erőfeszítések becslései általában 20 billió dollár közelében mozognak, amelyet a polgárjogi korszak Nagy Társadalom programjainak kezdete óta elköltöttek” – sorolja a szerző.
Hová vezet a faji, etnikai és vallási különbségek jelenlegi állandó fixálása? Az 1970-es évek Libanonjához, az 1980-as évek latin-amerikai polgárháborúihoz, az 1990-es évek volt Jugoszláviájához vagy Ruandájához, vagy a 2000-es évek Irakjához?
A történész szerint a törzsek közötti egyenlőtlenségek olyanok, mint a nukleáris fegyverek elterjedése. Ha egyszer a csoportok elkezdenek elkülönülni és a közös felszínes külsőségek alapján önazonosítani magukat, akkor mindenki törzsek szerint fog feldarabolódni, ha másért nem is, mint az önvédelem miatt.
„Mi az eredménye annak, hogy 230 millió különböző származású és osztályba tartozó embert állandóan faji sztereotípiák alapján egy egységes, gyűlölködő, differenciálatlan, „fehérnek” nevezett borgnak neveznek? A New York-i pszichiáter, Dr. Aruna Khilanani Yale-i előadásába így hencegett: „Arról fantáziáltam, hogy revolvert töltök minden fehér ember fejébe, aki az utamba kerül, eltemetem a [sic] testét, és véres kezemet törölgetve viszonylag vétlenül, ugrándozva sétálok el, mintha szívességet tettem volna a világnak”.
Mi következik az elit rasszista diskurzusok normalizálásából, mint amilyen a következő, amit Damon Young, a New York Times munkatársa mondott: „A fehérség közegészségügyi válság. Megrövidíti a várható élettartamot, szennyezi a levegőt, beszűkíti az egyensúlyt, pusztítja az erdőket, olvasztja a jégsapkákat, háborúkat szít (és finanszíroz), ellaposítja a nyelvjárásokat, megfertőzi a tudatokat, és embereket öl (…)”
Ez a reakciós és neokonföderációs visszatérés a faji megbélyegzéshez és gyűlölethez nem fog jól végződni – zárja Victor Davis Hanson.
A teljes írás itt olvasható.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
