Régóta figyelem. Mindig a templom körül ődöng. Már napközben felbukkan, fel-alá járkál a faluban, de sohasem távolodik el a főtértől. Tiszta, rendezett a ruhája, mintha örökké ünnepelne. Leszegett fejjel jár, csak ritkán villan elő a szeme, olyankor sem keresi a kontaktust. Talán megtanulta, hogy nem jó más szemébe nézni, talán csak feleslegesnek érzi, hogy belefúrja tekintetét a szembejövőbe.
A falu bolondja néha magában beszél. És a rózsafüzért morzsolgatja a kezében. Láttam őt esőben, tűző napsütésben, láttam egyedül és valakivel beszélgetve. De nemigen keresi más társaságát. Neki a templom az otthona, ott érzi jól magát. Minden egyes nap misére jár, órát lehet hozzá igazítani, ha felbukkan, máris kezdődhet a szertartás.
A bolondnak az előző pap a keresztapja, aki már nincs a faluban. De továbbadta az ő keresztfiát utódjának, és így továbbra is ott ődönghet a templom körül. Boldog és elégedett ilyenkor, csillog a szeme, mosolyog.
Egyszer a feleségemmel hivatalos ügyet intéztem a plébánián. Éreztem a pap sürgető hangjából, hogy valami fontosabb programja van, mint a mi adminisztrációs gondunk-bajunk elintézése. És valóban, amikor elmentünk, az ajtóban összeakadtunk a bolonddal, aki szépen, illedelmesen lépett be a paplakba, és a mi papunk azonmód be is kísérte a fogadószobába. Amikor kintről visszanéztem, az ablakon át láttam, hogy már le is ültette, beszélgettek.
Arra gondoltam, hogy neki nagyobb szüksége van a papra, az egyházra, mint nekünk. Sokszor eszembe jut ez a jelenet, és olyankor nyugtalan leszek. Mert talán magam sem tudom, kinek mire van szüksége.
A falu bolondja nem sok mindent fog fel a világból. Minden napja egyforma, és azoknak a napoknak a középpontjában a hit, a mise és a pap áll. Úgy képzelem, hogy nincsenek kétségei, vagy ha vannak is, csakis e világi természetűek. A bolond nem bánt senkit, de őt sem bántják az emberek. A furcsáknak kijáró kötelező tisztelettel méregetik, pedig ő aztán garantáltan nem fog az egerek után embereket is agyonnyomogatni, ahogyan Lennie tette Steinbeck regényében. A falu bolondjától nincs miért félni.
Nem is fél tőle itt senki, inkább csak sajnálják. Azért sajnálják, mert olyan együgyű és kimarad az életből.
A falu bolondja abból tényleg kimarad. Mármint az életből. Nem ismeri a tudományokat, nem sokat tud a világról. Nincs tisztában olyan fontos tényekkel, mint hogy ember járt a Holdon, és hogy Japán éppen a bolygó másik felén található. Nem tudja, ki az ország államfője, szerintem Dobrev Kláráról vagy Jakab Péterről sem hallott. Mint ahogyan vágyait sem éli meg, nincs barátnője, nincs családja, nem dolgozik reggeltől estig, és nem nevezi senki pótolhatatlan munkaerőnek. A falu bolondja nem irigykedik, nem piszkálódik, nem lesi más fizetését, új autóját. Nem depressziós, nem fogyókúrázik, nem zabál, nem jár konditerembe, és nem akarja a társadalomra bocsátani ideológiai rögeszméit. A falu bolondja továbbá nem gerjed halálos haragra, nem dönt úgy a barátnőjével, hogy magzatot gyilkol, nem issza le magát hetente kétszer, nem verekszik, nem káromkodik, nem rázza az öklét, és nem mondja azt, hogy pompásan érzi magát, miközben nem érzi magát pompásan.
Senki és semmi más nincs a szívében, csak Isten. Így éli a világát. Ártatlanul, mint egy réti virág, patyolattisztán, boldogan.
Szegény.
Milyen kár, hogy kimarad az életből.
Szentesi Zöldi László – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
