„A falra hányt borsó is kikel egyszer” – Egyházmegyei családpasztorációs találkozó Nyíregyházán

„A falra hányt borsó is kikel egyszer” – Egyházmegyei családpasztorációs találkozó Nyíregyházán

Január 18-án, szombaton a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-főplébánián rendezték meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye családpasztorációs napját, amelyre Nyíregyházáról, Gávavencsellőről, Újfehértóról és Mátészalkáról érkeztek résztvevők. Az eseményről Leiszt Máté írt beszámolót, amelyet szerkesztve közlünk.

Nagy Csaba családreferens elsőként a házasságban egymásnak adott ajándékokról tartott előadás. „Egyedül a család tudja megőrizni a jó és a világosság magját a történelem éjszakájában” – idézte XII. Piusz pápa gondolatát 1940-ből. Délutáni elmélkedésében a szentévben megélt reményre hívta a résztvevőket.

A résztvevők a csoportbeszélgetések során tapasztalatokat, véleményeket, tanácsokat cseréltek egymással.

A program folytatásában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel együtt imádkoztak az Oltáriszentség előtt.

A családpasztorációs napon elhangzott előadásában a főpásztor a családok hivatáskultúrájának megélésére és megerősítésére bátorított.

Hírdetés

A nap folyamán a gyerekek természetesen élvezték a közös játékot és kötetlen beszélgetést.

*

Nagy Csaba családreferens és munkatársai szeretettel várnak minden családot a házasság hete egyházmegyei programjaira.

A részletekről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »