A drogmaffia célkeresztjében a holland kormányfő

A drogmaffiához köthető személyek tűntek fel Mark Rutte ügyvivő kormányfő közelében, ezért megerősítették biztonsági kíséretét – számolt be a Telegraaf napilap. A szakszolgálat szerint bevetett szokás a szervezett bűnözői körökben, hogy a célpont mozgását először megfigyelik, majd ezt követően csapnak le rá bérgyilkosok. Vélhetően hasonló módszereket alkalmaztak a nyáron meggyilkolt Peter R. de Vries oknyomozó újságíró ellen.

Az egyik legismertebb holland bűnügyi újságíró egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vett részt. A 65 éves újságíró korábban több életveszélyes fenyegetést kapott marokkói bűnözőcsoportoktól. 2019-ben azt tweetelte, hogy a rendőrség közölte vele: Hollandia legkeresettebb bűnözői felvették őt „halállistájukra”. Nabil Bakkal, aki korábban maga is vádlott volt a maffiaperben, de enyhébb büntetés reményében a drogbanda ellen vallott, védőjét pedig, a 44 éves Dirk Wiersumot 2019 szeptemberében szintén a nyílt utcán lőtték agyon Amszterdamban.

Hírdetés

A holland hatóságok a Mocro-maffiát sejtik a háttérben. A Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő – marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszövetkezet elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik. A kormányfő szeret gyalog vagy kerékpárral közlekedni a törvényhozásnak is otthont adó Hágában, de most ezzel fel kell hagynia a megemelt biztonsági kockázatok miatt. Amióta napvilágot láttak a Rutte elleni fenyegetések, mind a látható, mind a kevésbé látható biztonsági intézkedéseket megszigorították. A szakszolgálat nem kívánta kommentálni a napilap értesüléseit, viszont a megnövekedett költségek miatt megemelték az igazságügyi tárca költségvetését.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »