A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg. A sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen.
A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát és a gazdákat földjeik elhagyására kényszerítse.
A támadások célkeresztjébe – a szovjet mintának megfelelően – a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a két háború között parasztpolgárnak neveztek.
Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a „kuláküldözést” mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. (A kulák orosz eredetű szó, jelentése ököl, illetve gazdag paraszt.)
Az államhatalom a kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak tekintette. A kulákokat a „dolgozó nép” ellenségének kiáltották ki, és megindult a béreseket foglalkoztató módosabb parasztok módszeres üldözése; országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván.
Egy ócsai asszony teljesíti tojás-beszolgáltatási kötelezettségét Ócsán (1952)
Kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők, a gyakorlatban azonban a helyi pártvezetőség döntött arról, ki kerüljön fel a kuláklistára.
A kulákokat különösen sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti, valószínűtlenül magas teher, amely teljesen ellehetetlenítette őket. Sok kulákká minősített embert a lakásából melléképületbe költöztettek ki, a házába pedig betelepedtek a helyi pártfunkcionáriusok.
Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat otthonukban vertek agyon vagy a börtönben elszenvedett testi bántalmazások következtében vesztették életüket. Nem csoda, hogy a gazdák tömegével ajánlották fel „önként” földjüket az államnak.
A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban szerepelt a nagy K betű, amely iskolás gyermekeik neve mellett is rögzítettek az osztálynaplókban. Gyerekeiket középiskolába csak nehezen vagy egyáltalán nem vették fel, legfeljebb lakóhelyüktől távol, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejutottak az egyetemre, főiskolára.
A Sztálin halála után, 1953 júniusában Nagy Imre vezetésével megalakuló kormány számos korrekciós intézkedést hozott, a kulákok számára az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak.
A kulákkérdés azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy a kulákokkal szembeni gyűlöletet tovább szítsa. A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.
Az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. 1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját, lehetővé téve nemcsak a volt „kizsákmányolók” belépését, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek, azonban a legtöbben a rendszerváltás után sem részesültek igazi kárpótlásban, az őket megnyomorító kommunisták pedig megúszták felelősségrevonás nélkül, az idő múlása miatt valószínűleg most már örökre.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »