A dobogó legfelső fokán Tankó Vilmos, a „Roma Bajnok”

A dobogó legfelső fokán Tankó Vilmos, a „Roma Bajnok”

Aranyat hozott „otthonról haza” a tallósi származású, fiatal bokszbajnok, Tankó Vilmos a Debrecenben megrendezett Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyről.

A „Roma Bajnok” név alatt futó Tankó Vilmos szép győzelmet aratott a 66. Bocskai István Emlékversenyen február 12-én.  A végső győzelemhez a Szlovák Boksz Szövetség színeiben induló, a TomiKid Akadémián nevelkedett Tankónak osztrák és magyar ellenfele felett is diadalt kellett aratnia. A fináléban, a harmadik meccsen Veres Roland, a magyar ellenfél kézsérülése miatt nem tudott részt venni, így a szlovákiai bajnok egyenes ágon jutott a dobogó első helyére.

Az első mérkőzés könnyen lezajlott, a másodiknál már a biztosra játszottunk, az első megnyert kör után már csak arra kellett figyelnem, hogy ne sérüljek meg, és úgy bokszoljak, hogy biztosan győzzek. Spórolni akartam az erőmet a fináléhoz, akkor még nem tudtam, hogy az ellenfél nem tud majd ringbe szállni”

– nyilatkozta portálunknak Tankó Vilmos. Hozzátette, az osztrák ellenféllel való küzdelemben nem a vetélytárs zavarta meg, hanem a bokszring talaja, amely nem volt kényelmes a kiválasztott taktikához. Ezen gyorsan változtatni kellett a győzelemhez.

Hírdetés

A fiatal bokszoló elmondta, boldog és elégedett, hogy sikerült megnyernie az aranyat, de tisztában van azzal, hogy még csak a szezon elején tartanak, hogy ez, amit most kihozott magából még korántsem a legjobb formája.

Vilinek az elmúlt időben nem csak a ringben és az edzőteremben kellett a legjobbat kihoznia magából, elsős hallgató a főiskolán is, ahol szociális-társadalmi problémákról tanul. Szívügye a rossz sorban élő roma fiatalok felemelése. A sportoló sikeresen túl van a vizsgaidőszakon, holnaptól a nyári szemesztert kezdi.

Ezzel a győzelemmel is bizonyítani akarom, hogy a tanulás és a sport esély egy jobb életre”

– hangsúlyozza saját életfilozófiáját a Roma Bajnok.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »