A DK feljelenti Popovics Juditot

A DK feljelenti Popovics Juditot

A párt cáfolja a zsarolásról szóló kijelentéseket.

A szerda esti televíziós vitában Márki-Zay Péter megnevezte Popovics Juditot, akit állítása szerint a DK megzsarolt, államtitkári posztot ajánlva a visszalépéséért az ellenzéki előválasztáson.

Hírdetés

Popovics Judit az ATV műsorában megerősítette az elhangzottakat. Azt állította, a DK tatabányai vezetője, Lusztig Péter meghívta egy kávéra, és azt közölte vele, ha nem zavar be az előválasztásba, akkor kap egy államtitkári pozíciót. Miután erre nem volt hajlandó, állítása szerint azt mondták, hogy ellehetetlenítik őt és családját is. Indulni akart az előválasztáson, de egyik párttól se kapott befogadó nyilatkozatot, noha úgy tudta, a Momentum és a Jobbik is azon volt, hogy megkapja ezt. A műsorban azt mondta, hogy állításait nem tudja bizonyítani.

A DK és Lusztig Péter tatabányai alpolgármester is büntetőfeljelentést tesz Popovics Judit ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért – közölte a párt. A közleményben azt írják, hogy „Lusztig Péter nem ígért államtitkári pozíciót Márki-Zay emberének, és nem is fenyegette őt, a macskáját, a gyerekeit, vagy a szüleit.”

A DK közölte azt is, hogy Popovics Judit nem mondott igazat, azt állítva, hogy a párt akadályozta meg indulását az előválasztáson, ugyanis mind a hat párt arra szavazott, hogy nem felel meg a szükséges feltételeknek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »