A devizahitel-károsultakat segíti a Máltai Szeretetszolgálat és a református egyház lakásalapja

Miért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat gondozza tovább a megszűnő Nemzeti Eszközkezelő bérlakásait? Mihez kezd a két karitatív szervezet által alapított MR Közösségi Lakásalap a 2022 január elsejével hozzá érkező több mint négyezer bérlővel, és a több mint ezer településen lévő ingatlanállománnyal?

A kormány döntése után felvetődő kérdésekre újságírók jelenlétében válaszoltak a szervezetek vezetői.

A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság után az otthonuk elvesztésével fenyegetett adósok lakásait a Nemzeti Eszközkezelő vásárolta meg, 2012 után tízezrek menekültek meg a kilakoltatástól és maradhattak bérlőként az ingatlanokban. Nyolc év után a program lezárásáról döntött a kormány, a lakóknak pedig kedvezményes visszavásárlási lehetőséget kínáltak mellyel 22800 bérlő tudott élni, több mint 4000 esetben viszont továbbra is megmaradt a bérleti viszony. Az ügyfeleket és a lakásállományt 2022 január elsejétől az MR Közösségi Lakásalap veszi át. A döntéssel kapcsolatban rengeteg kérdés és találgatás látott napvilágot, ezek kapcsán szervezett sajtóbeszélgetést a két karitatív szervezet. Az eseményen Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke; Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnöke, valamint az MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft. két ügyvezetője, Lutár Balázs és Major Gábor mondta el gondolatait.

Elsőként azt szükséges leszögezni, hogy

Az újonnan induló lakásalaphoz kerülő emberek nagy részével már korábban is találkoztak, az pedig, hogy az érintettek továbbra is egykori lakásukban élnek, azt mutatja, hogy a személyes mentorálás eredményes volt.

Vecsei Miklós hangsúlyozta, hogy a két szervezet figyelmének központjában mindig az ember áll. A Máltai Szeretetszolgálatnak több, lakhatást segítő programja is működik, ezek során rengeteg tapasztalat halmozódott fel, és rengeteg kilátástalannak tűnő helyzetből sikerült visszahozni az adósokat. Az alelnök kiemelte a Felzárkózó települések programot is, mely a 300 legszegényebb településen létesít bérlakás állományt, és megemlítette az egykor Pokoli torony néven ismert veszprémi társasházat is, amely a segélyszervezet Jelenlét programjának köszönhetően szegregátumból lett elfogadott normák szerint működő lakóközösség. A veszprémi önkormányzat ezt követően bízta rá a szociális bérlakásállományát a Máltai Szeretetszolgálattal közösen létesített lakásügynökségre, amely három év alatt felszámolta a kintlévőségeket, és egyfajta mobilitást is elindított azzal, hogy a bérlőket a szükségleteiknek megfelelő lakásokba helyezte el, az egyedül maradt időseknek például alacsonyabb költséggel fenntartható kisebb lakást ajánlott, a több gyermekes családok pedig nagyobb alapterületű bérleménybe költözhettek.

„Ha probléma van, a hivatal tértivevényes levelet küld – mondta Vecsei Miklós –, azt a címzett sokszor át sem veszi. Harminc nap után történik valami az ügyben, közben egyre nehezebb lesz megoldást találni a helyzetre.

Vecsei Miklós kitért arra, hogy a két szervezet közös mentori programjában kilenc éve dolgoznak együtt, és az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy egy jól működő lakásalap nemcsak szociális eszközként működhet, hanem fontos társadalmi szolgálatot is elláthat, például tranzitlehetőséget teremt, támogatja a továbblépésre képes embereket, és gondoskodik azokról, akik egész életükben bérleti viszonyban maradnak.

Hírdetés

Czibere Károly azt hangsúlyozta, hogy bár az új szervezet az Eszközkezelő állományát veszi majd át, de nem ugyanazt a munkát akarja folytatni.

– mondta.

Hozzátette: miután országos hálózatról van szó, lehetőség lesz arra is, hogy meginduljon az országon belüli mobilitás is, egy család például számára ideálisabb helyre költözhet, ahol a szülő vagy szülők magasabb fizetéssel járó munkát tudnak vállalni. A Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy olyan társadalmi rétegek felé is nyitni szeretnének, amelyek eddig háttérbe szorultak, mint például azok az állami gondozásból kikerülő fiatalok, akik önálló életet kezdenek. Az MR Közösségi Lakásalap munkájának ilyen szempontból is társadalompolitikai jelentősége lehet.

Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat szakmai igazgatója, az MR Közösségi Lakásalap egyik ügyvezetője arra emlékeztetett, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ügyfeleivel végzett mentori programban országszerte több mint háromezer családot gondozott a két nagy karitatív szervezet, és az esetek több mint 90 százalékában sikerült megoldást találni.

Azelőtt tudunk megoldást keresni, hogy a felmondási eljárás megkezdődne – mondta Lutár Balázs. – Nagyon fontos, hogy ezzel a mentális terhelést is megelőzhetjük, hiszen sokaknál a felszólítás nyomán jelentkező fenyegetettség önmagában is komoly terhelést jelent.

Major Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat programvezetője, az MR Közösségi Lakásalap másik ügyvezetője azt hangsúlyozta: „nem lakásban, hanem lakhatásban gondolkodunk”. Mint mondta, az Eszközkezelőtől érkező bérlők jellemzően idősebbek a magyar társadalom átlagánál, 2005-ben, 2006-ban hitelképes emberek voltak, többségükben 30–40 éves koruk között adósodtak el.

Major Gábor szerint arra kell számítani, hogy a sérülékenyebb társadalmi csoportból lesz a legtöbb bérlő, nagyon sok végrehajtással terhelt családdal fognak találkozni, akik kiemelt szociális odafigyelést igényelnek. A lakásalap munkája várhatóan sokrétű és összetett lesz, a konkrét feladatokat nagyon sok minden befolyásolhatja, ezek között ott lesz a foglalkoztatás, a családi állapot, a lakás minősége, de még a fűtési rendszer fajtája is számíthat.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »