A Demokratit is otthagyja Káčer. Heger televíziós szereplése volt az utolsó csepp a pohárban

A Demokratit is otthagyja Káčer. Heger televíziós szereplése volt az utolsó csepp a pohárban

Azt követően, hogy Rastislav Káčer távozott a külügyminiszteri posztról, a leköszönő miniszterelnök, Edurard Heger által vezetett Demokrati pártból is távozott.

Káčer elégedetlensége Heger televíziós rendkívüli fellépése után tetőzött, amit nemes egyszerűséggel „szörnyű hülyeségnek” nevezett a volt külügyér az Aktuality.sk portál szerint. A portál forrásai szerint azonban az exminiszter már hosszabb ideje elégedetlen.

Hírdetés

Állítólag a kormány hitelességének folyamatos csökkenése zavarta, a Demokrati pártban pedig a dolgok fejlődésével volt elégedetlen.

Szerinte a pártnak nem sikerült új arcokat bevonzania, és új lendületet adnia a jobbközép politikának. Káčer azzal is elégedetlen volt, hogy a demokraták nem tudtak reagálni a politikai versenytársak, különösen az OĽaNO elnökének, Igor Matovičnak a támadásaira, valamint azzal is, ahogy a volt koalíció többsége elhatárolódott a felelősségtől.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »