A Demokratikus Koalíció offenzívát indított Karácsony és Márki-Zay ellen

– A parlamentáris demokrácia lényegi eleme, hogy a minisztereket a koalíciós pártok delegálják a koalíciós kormányba, a pártok parlamenti súlyának megfelelően, vagyis nem a miniszterelnök dönt egymaga a miniszterek személyéről, hanem a koalíciós partnerek közösen – szúrt oda a Demokratikus Koalíció alelnöke a Facebook-oldalán, miután Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentette, hogy szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük.

Molnár Csaba szerint „ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, a koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről”.

Hírdetés

Ha most bármelyik miniszterelnök-jelölt kijelenti, hogy szakértői kormányt akar, akkor ezt a legalapvetőbb parlamenti demokratikus alapszabályt rúgja fel – rögzítette Molnár.

Az európai parlamenti képviselő ezután felvázolta, hogy ha a szivárványkoalíció pártjai adnák a kormányt és az LMP-nek jut a környezetvédelmi tárca, akkor az LMP fogja eldönteni, hogy oda külső szakértőt, szakpolitikust vagy akár vezető pártpolitikust delegál. Szavai szerint ezt a miniszterelnöknek el kell fogadnia, mert ha nem teszi, akkor nem a parlamentáris demokráciát állítja helyre.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »