A Demokrati összegyűjtötte az aláírásokat, népszavazást követelnek az előrehozott választásról

A Demokrati összegyűjtötte az aláírásokat, népszavazást követelnek az előrehozott választásról

A parlamenten kívüli Demokrati párt összegyűjtötte a szükséges 350 ezer aláírást a Robert Fico vezette kormány hivatali idejének lerövidítéséről szóló népszavazáshoz. A szükséges határ elérését Jaroslav Naď pártelnök jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.

Naď elmondása szerint a kezdeményezés célja nem merül ki a kormányzati ciklus idő előtti lezárásában. A népszavazással a Speciális Ügyészség és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) visszaállítását, valamint Robert Fico életjáradékának eltörlését is el akarják érni.

„Meggyőződésem, hogy a népszavazást ki fogják írni, és ez egy rendkívül fontos lépés lesz Robert Fico legyőzése felé” – fogalmazott a párt elnöke.

A Demokrati február végéig folytatja a gyűjtést, hogy még további néhány ezer szignót szerezzenek biztosítékként. Naď ezt azzal indokolta, hogy el akarják kerülni a kockázatot: ha bárki „spekulálni” próbálna és aláírásokat akarna érvényteleníteni, a leadott mennyiség akkor is haladja meg a törvényi minimumot. (Ez teljesen szokványos eljárás minden aláírásgyűjtésnél, Naď ezt kicsit túldrámázta – a szerk.)

Hírdetés

Peter Pellegrini államfő korábbi nyilatkozataira hivatkozva Juraj Šeliga, a párt alelnöke arra számít, hogy az elnök nem fordul az Alkotmánybírósághoz az ügyben, és együttműködő lesz a folyamat során. „Azt is elvárjuk, hogy az illetékes szervek semmilyen módon ne akadályozzák a népszavazást” – tette hozzá Šeliga.

A párt egyúttal jelezte: tárgyalásokat kezdeményeznek a többi ellenzéki partnerrel, hogy közösen ösztönözzék a lakosságot a részvételre.

Szlovákiában a köztársasági elnök írja ki a népszavazást, amennyiben azt legalább 350 ezer állampolgár petícióval kérelmezi. Az alkotmány értelmében a referendum eredménye akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele részt vesz rajta, és a döntést a résztvevők több mint fele támogatja.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Sprava: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »