A déli határon mintegy százezer migráns gyűlt fel

A déli határon mintegy százezer migráns gyűlt fel

A déli határ mentén mintegy százezer migráns gyűlt fel, veszélyeztetve a magyar határt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Tuzson Bence azt mondta, hogy januárban 3400-an próbáltak meg átjönni a magyar határon, a múlt keddi röszkei áttörési kísérlet viszont bebizonyította, hogy a magyar határzár – mind a jogi, mind a fizikai és az élőerős – jól működik. A határvédelem alapja az éberség, ezért a határ menti élőerők megduplázása mellett helikopterrel is folyamatosan figyelik a határokat – hangsúlyozta.

Hírdetés

Az államtitkár azt mondta: a migránsok akciói mögött szervezettség figyelhető meg, ezek sokszor nem a csoporton belülről, hanem azon kívülről indulnak. A Soros-terv célkitűzései – például, hogy egymillió migránst be kell hozni Európába – nem váltak köddé, azok ellen határozottan fel kell lépni – tette hozzá. Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Magyarország a határainak védelmével Európát is védi, de csak kismértékű támogatást kap erre az uniótól. A magyar kormány továbbra is igényelni fogja, hogy az Európai Unió részben járuljon hozzá a határvédelem költségeihez – tette hozzá.

A gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az oktatás hiányát nem pénzzel, hanem oktatással kell megváltani. A felzárkóztatás módja mindenki számára az oktatáson keresztül vezet, ezért a cigányság számára is az oktatás a legjobb út – közölte az államtitkár.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »