A Déli Átmeneti Tanács erői elfoglalták Aden jelentős részét

A Déli Átmeneti Tanács erői elfoglalták Aden jelentős részét

Az Egyesül Arab Emirátusok által támogatott Déli Átmeneti Tanács (STC) csapatai elfoglalták a Dél-Jemenben található Aden város jelentős részét. Továbbá bekerítették a város középső részén, az elnöki palotába visszaszorult, Szaúd Arábia által támogatott Mansour Al-Hadi csapatait.

A helyi jemeni források többsége megerősítette ezt a hírt, ám az Ahmed Obeid bin Dagher kormány szóvivője cáfolta ezt és azt állítják, hogy a város jelentős része Hadi elnök csapatainak kezén van.

Az Al-Arabiya TV csatorna beszámolója szerint az elnök csapatait a szaúdi légierő is segíti és így képesek lesznek arra, hogy elfoglalják a város északi részén lévő Al-Liwa katonai támaszpontot. Sőt helyi jemeni források szerint egy korábban kötött tűzszüneti megállapodás értelmében a Déli Átmeneti Tanács erői Aden egyes területeit átadták Hadi elnök csapatainak.

Hírdetés

A Szaúd Arábia vezette koalíció bejelentette, hogy az utóbbi napokban figyelemmel kísérik a Jemen déli részén kialakult helyzetet és ha kell megteszik a szükséges lépéseket, hogy helyreálljon a biztonság és a stabilitás Adenben. A helyzetet bonyolítja, hogy az Egyesült Arab Emirátusok által támogatott Déli Átmeneti Tanács követeli a Dagher kormány leváltását.

Szaúd Arábia pedig hajlandó támogatni bármilyen egyezményt, mely helyreállítaná a rendet Jemen déli részén. Az Emirátusok azonban nem szeretne komolyabb politikai vitába keveredni Szaúd Arábiával Jemen ügye miatt.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (SouthFront)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »