A DEEP STATE ÉS AZ ELIT GYŐZELME AZ AMERIKAI NÉPPEL SZEMBEN

Ekkora kuplerájt már rég láttunk, mint most azon a rendezvényen, amit amerikai választásnak nevezünk.Jelen állás szerint Anti bácsi nyerte a választást, Trump pedig pakolhat és mehet. Talán jobban jár, ha ő sem csak az élők között próbál szavazókat szerezni.A „jelen állás“ kitétel azért indokolt, mert Trump ígéretet tett arra, hogy perek sorát fogja indítani, hogy megtámadja az eredményt – és ha kell, a Legfelsőbb Bíróságig is elviszi az ügyet. Vagyis igen izgalmas hónapokra készülhetünk, mert bizony hónapokba fog telni, mire hivatalosan is eredményt hirdetnek (és könnyen lehet, hogy Anti bácsit nem tolják be, nem foglalhatja el még januárban a Fehér Házat).Az establishment szerint teljesen indokolatlanul hisztizik a még regnáló elnök, hiszen nincs itt semmi látnivaló, minden teljesen törvényesen történt. Abszolút normális, hogy a főként demokrata vezetésű államokban a számlálók elfáradnak, elvonulnak pár órára, majd megérkezik bő százezer szavazat, egytől egyig Bidenre, és hogy a részvétel is lukasenkai és kim dzsong un-i magasságokba emelkedik. Néhány grafikon is úgy néz ki, mintha Karácsony Gergely rajzolta volna zsírkrétával őket, de ez is megszokott. Az is abszolút a normál üzem része, hogy „szoftverhibából“ fakadóan került többezer szavazat a republikánusoktól a demokratákhoz, és hogy ezt a hibás szoftvert alkalmazták másutt is.Arról nem is beszélve, hogy a demokraták, úgy tűnik, konzervatív irányt vettek, és komolyan vették Edmund Burke bonmotját, miszerint a nemzet az élők, a holtak, és a még meg nem születettek közössége.(…)Ha ennek csak a tizede megtörténne kishazánkban, a New York Times tomboló cikket körmölne Novák Benjámin vázlatát szorosan követve, hogy Orbán putyinizálódásának végső fázisába érkeztünk, ideje, hogy a haditengerészet csapatai partra szálljanak Tihanynál. Jegyezzük meg, hogy a kiterjedt csalás lehetősége már régóta kódolva volt az amerikai rendszerben. Ezt innen nehéz megértenünk, mert nálunk személyi és lakcímkártya nélkül be sem engednek a kijelölt szavazóhelyiségbe. Odaát boldog-boldogtalan leadhat szavazatot, most már levélben is. A demokraták megszavaztatják az illegális bevándorlókat, azokat, akiknek nincs amerikai állampolgárságuk, több helyen szavaztatnak embereket, szavazatszüreteket tartanak stb-stb. A csalás lehetősége gyakorlatilag végeláthatatlan. A levélszavazás eredeti célja nem az volt, hogy aki el tud menni a saját lábával a szavazóhelyiségbe, az inkább levélben szavazzon – ezt a lehetőséget viszont most kihasználták a demokraták és jól láthatóan pont a levélszavazatokkal nyertek. Bámulatos, hol tart már a tudomány. A józan ész univerzumában (ahova a haladók nem szeretnek járni) Trumpnak nem csak lehetősége, hanem kötelessége is utánanézni, ha valami svindli van. Márpedig itt nem egy-egy elszórt, elszigetelt esetről van szó, hanem rengeteg furcsán egyedi elszigetelt esetről. (…)Tanulva az óvatlanságukból és hibájukból összekapták magukat, és felsorakoztak. Nem csak a mainstream média dolgozott Trump ellen, hanem a globalizmus egyéb tőkeerős szervezetei: a nagy tech-cégek, a mélyállam és a politikai establishment pártokon átívelő konszenzusa (lásd a Fox News esetét, akik a választási hajrában jobban kampányoltak Trump ellen, mint a CNN) dolgozott azon, hogy még egyszer ne legyen rés a pajzson. Trump tehát – 2016-hoz hasonlóan – egyedül állt szemben ezzel a gépezettel. A különbség pusztán annyi, hogy most már komolyan vették. (…)Biden győzelme az elitek győzelme az amerikai nép felett. Lényegében ennyi a magyarázat és semmi több. Töménytelen pénzt, paripát és fegyvert toltak abba a projektbe, hogy megbuktassák az elnököt. A Biden-rezsim nem önálló jogon létezik, hanem ezen elitek megbízásából.(…)És ne feledjük, hogy ahogy 2016-ban, úgy most sem áll Trump mellett a republikánus derékhad. Már négy évvel ezelőtt is mindent megtettek volna a bukásáért, a Con Inc. (Konzervativizmus Rt.) most is aktívan segíti a pártokon átívelő aknamunkát Trumppal szemben, lövik szép sorban hátba a regnáló elnököt. És itt jegyezzük meg, hogy a demokraták pont úgy viselkednek, ahogy számítunk rá, ám nincs undorítóbb a Vichy-konzervatívoknál.Tiszteletet érdemelnek azok a republikánusok, akik most Trump mellett állnak, és nem hajlandóak föladni a tisztességüket némi pénzért és pozícióért az elkövetkezendő időszakban. Az elitek összefogásával és a status quo őrzésével szemben áll a Trump-koalíció. (A fentiek miatt még csak republikánusnak sem lehetne titulálni.) Mint azt a jelenlegi választás megmutatta, ez a koalíció – a hazug balos propagandával szemben – teljesen színvak, sőt: Trump növelte fekete és latinó szavazóinak számát. Trump koalíciójában vannak a hétköznapi emberek, feketék, fehérek és latinók, nők és férfiak. Azok az emberek, akik dolgoznak, és érzik, hogy a Trump-kormányzat alatt tudtak egyről a kettőre jutni. A frontvonal teljesen világos: Anti bácsi, az elitek bábja a hétköznapi emberekkel szemben. És Trump esetleges lelépésével ez a frontvonal nem fog megváltozni. (…)VISSZA A SZABADSÁG TÉRREHasonlóképpen várható, hogy ahogy az Egyesült Államokban, úgy nálunk is visszarendeződés lesz. A régi rend erői úgysem tűntek el teljesen, most ismét berendezkedhetnek tartósan. Az ún. „függetlenobjektív“ újságírók ismét járhatnak hetente többször lazacos szendvicset majszolni és mószerolni a magyar kormányt a Szabadság térre. Újra lesz mogyi a független lakásszínházakra és kurátorokra, a Nyílt Társadalom Alapítvány helyi ágenseinek megint nagy lesz az arcuk, és kicsit megnő az Alinsky-képzések támogatása. De jobboldali testvéreimnek csak annyit tudok mondani, hogy nem kell beszarni.Ugyan most rendezték soraikat és nem lesz könnyű, de ezt a mutatványt már ismerjük. Nincs túl sok kreativitás a forradalom-exportban, minden egyes tüntetésen ugyanaz a koreográfia, ugyanazok a szimbólumok, ugyanazok a szlogenek, ugyanazok az emberek, ugyanazok a kiképzőtisztek, ugyanaz a recept.Ráadásul a Trump-kormány hivatalba lépése előtt csak árnyalatnyi különbség volt demokraták és republikánusok között, mert úgyis a mélyállam döntött. A demokraták agresszív ideológiai megszállotságból, a Vichy-konzervatívok pedig fölényeskedésből szoktak kioktatni, a két eljárás gyakorlati következménye nincs olyan messze egymástól. Egyrészt a modell nem működik itt a végeken, ugyanis szimpátia helyett ellenállást szül. Vagyis ha a szellemi megszállók nem lennének nekifutás nélkül ilyen agresszívek és végtelenül ostobák, megérthetnék, hogy a folyamatos gyarmatosítási kísérletük csak ellenállást szül. És akkor van pislogás, hogy mégis hogyan vonulhat tényleges tömeg (a sámi rólu nemkülö-féle rent-a-mobbal szemben) a regnáló kormányzat mellett. A lelkes kollaboránsok sietnek majd a segítségükre, az meg a velük szembeni utálatot fogja erősíteni. Gond egy szál se. Másrészt szegény amerikaiak épp most veszítették el az utolsó morzsáit is annak a morális és politikai tőkének, hogy másokat oktassanak ki jogállamiságból, választások tisztaságából, fékekből és ellensúlyokból, egyebekből.Lukasenka kifinomultabban szokott csalni. Ezért, amikor a visszarendeződött amerikai külügyből megérkezik az első sziriüszkonszörn, akkor nyugodtan mondhatjuk azt, hogy hja kérem, először lesznek szívesek zökkenőmentesen és törvényesen lebonyolítani egy választást, utána beszélhetünk. Így amit a demokraták megnyertek a réven, elveszítették a vámon. Tetszettek volna kevesebb demokráciát exportálni, hátha marad otthon is. (…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »