A Daesh bombákat rejt a Szent Korán másolataiba

Ahogy a Daesh(Iszlám Állam) takfiri terrorista csoport mind nagyobb területet veszít Szíriában és Irakban, úgy egyre kétségbeesettebb eszközökhöz folyamodik a terrortámadások végrehajtásához. Volt, hogy játékbabákba rejtettek bombákat, de a Szent Korán másolataiba is rendszeresen helyezik azokat.

Steve Warren ezredes, az állítólag a Daesh ellen Irakban és Szíriában harcoló amerikai vezetésű koalíció szóvivője szerint a militáns csoport, amely kezd megtörni, az elvesztett területeken rejtett csapdákat hagy hátra.

“Ezek az alakok förtelmesek, hűtőszekrényekben hagytak bombákat, … bombákat helyeztek el a Szent Koránban; számos alkalommal tapasztaltuk ezt Rámádiban”, Irak nyugati Anbar tartományának székhelyén – mondta Warren Londonban hétfőn.

Kiemelte, hogy a terrorista csoport a területének mintegy 40 százalékát veszítette el eddig és az utánpótlásuk is elapad, hozzátéve, hogy a takfiri terroristák egyre több gyermeket kényszerítenek arra, hogy fegyvert fogjanak, amiért a térségben a külföldi fegyveresek beáramlása jelentősen csökkent.

Robbanószerkezetek elrejtése a legkevésbé várt helyeken, mint az iszlám szentírás másolataiban, nem új keletű a takfiri terroristáknál.

Hírdetés

Múlt év júniusában, miután megtisztították a Daestől az iraki Diyala tartomány keleti részét, az iraki biztonsági erők számos Koránnak álcázott bombát találtak azokon a területeken, ahonnan a takfiri terroristák elmenekültek.

Borzalmas erőszak sújtja Irak északi és nyugati részeit, miután 2014 júniusában a Daes terroristák támadást indítottak és átvették az irányítást Irak egyes részei felett.

A fegyveresek szörnyű bűncselekményeket követnek el az iraki etnikai és vallási közösségek, köztük a síiták, szunniták, kurdok, keresztények és mások ellen.

Az iraki hadsereg katonái a népi erők egységeivel szövetségben arra törekednek, hogy minél rövidebb időn belül visszaszerezzék a militánsok kezén lévő területeket közös műveleteik során.

Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »