A DAC sportigazgatója: Nem kell forradalmat csinálnunk a keretben

A DAC sportigazgatója: Nem kell forradalmat csinálnunk a keretben

Van beleszólása Joao Janeirónak az átigazolásokba? Miért kellett Németh Antal mellett a másodedzőt is leváltani? Hogyan haladnak a tárgyalások Kalmár Zsolt szerződéshosszabbításáról? Mit lesz Jedlička sorsa? Jan Van Daele-t, a DAC sportigazgatóját kérdeztük.

Csalódásként éli meg az őszi negyedik helyet, és azon belül a Németh Antal alatt mutatott játékot és eredményeket?

Csalódásként éltük meg, de tudtuk azt is, hogy nem lesz egy könnyű szezon, hiszen fokozatosan elveszítettük Divkovicot és Ramírezt. Kalmár és Blackman sérült volt, más játékosok is megsérültek, Davis pedig válogatottbeli kötelezettségei miatt nem volt velünk. Tudtuk, hogy lesznek nehézségek, de azt vártuk, hogy jobban fog teljesíteni a csapat. Egy új ciklust kezdtünk, ami más klubok életében is megtörténik, de magasabban szerettünk volna lenni a tabellán.

Pontosan mikor és miért döntöttek Németh menesztése mellett?

Az előző szezon után esélyt akartunk adni neki, mert megváltoztatta a légkört az öltözőben. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen ez volt az első vezetőedzői munkája a profi futballban, de ismerte a klubot és a játékosokat, és jó eredményeket ért el az előző szezon végén. Valamilyen okból azonban nem sikerült ezt folytatnia, és elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor világossá vált a klubvezetés számára, hogy az ő üzenete már nem jut el a játékosokhoz, így váltani kellett.

Korábban elmondta, azért választották Janeirót, mert nem fél a fiatalokkal dolgozni és mert az agresszív letámadás híve. Öt bajnoki és az eddigi közös munka alapján milyenek a benyomásai az edzőről?

Figyelembe véve a csapat állapotát, úgy éreztük, ő a megfelelő személy a posztra, hogy ő az, aki visszaterelheti a klubot a helyes irányba. Öt bajnoki után még túl korai következtetéseket levonni vagy értékelni őt, de az biztos, hogy ezalatt sikerült stabilizálnia a csapatot, és sikeresek tudtunk lenni ezeken a meccseken. A munkáját a szezon végén tudjuk teljes egészében értékelni.

A szezon közben másodedzőt is cserélt a klub, ez a vezetőedzők cseréjétől függetlenül történt. Miért történt így?

A szezon előtt az volt a célunk, hogy erősítsük a klub DNA-ját egy helyi asszisztens kinevezésével. Bizonyos idő után láttuk, hogy a dolgok nem működnek úgy, ahogy kellene, és nem volt meg a kellő összhang az edzők között, valamint az edzők és a játékosok között, amihez az is hozzájárult, hogy kommunikációs problémák is voltak.

Kíván reagálni arra, hogy állítólag Németh Antal ideje alatt voltak feszültségek az öltözőben? Történt javulás e tekintetben, milyen most a helyzet?

Voltak bizonyos feszülségek, ahogy arra az imént is utaltam Németh Antal menesztésével kapcsolatban. Úgy éreztük, hogy amit ő szeretne üzenni, az nem jut el a játékosokhoz. A sportban az öltöző egy mikrokörnyezet, ahol több különböző karakter és személyiség találkozik. Sok minden befolyásolja a csapat műkődését, de mindig az a célunk, hogy az öltözőben minél jobb legyen a hangulat, és ez kemény munka mindenki számára, aki részt vesz benne. Tudjuk, hogy a változás nem jön egyik napról a másikra.

Hírdetés

A nyári átigazolási időszakban érkezők közül egyesek eddig jobban, mások kevésbé váltak be. Melyikük teljesítményével mennyire elégedett? A nyári hajrában több támadó érkezett, de védő egy sem, amit sok szurkoló hiányolt. Ennek mi volt az oka?

Mindig vannak olyan játékosok, akik sikeresebben, és olyanok, akik kevésbé sikeresen adaptálódnak. Valakinek több idő kell, valakinek kevesebb. A nyár elején két védőjátékos érkezett Muhamedbegovic és Ciganiks személyében, és ezzel úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy volt két jobbhátvédünk, két balhátvédünk és öt középső védőnk, így a védelemben nem éreztük szükségét az erősítésnek. Viszont a támadósort mindenképp meg kellett erősíteni, hiszen Kalmár sérült volt, Ramírez, Divkovic és Taiwo pedig távozott, azaz négy meghatározó játékost veszítettünk el.

A téli átigazolási időszakban mekkora aktivitást várhatunk a klubtól a piacon? Tudna mondani bármilyen konkrét vagy kevésbé konkrét információt az esetleges érkezőkről?

A téli átigazolási időszakkal kapcsolatban az egyik fontos szempont, hogy tavasszal már csak a Fortuna Ligában játszunk 13 meccset, tehát ilyenkor az a klubok célja, hogy kicsit szűkítsék a keretet. Nicolaescu és Lamkel Zé már elmentek, és valószínűleg további játékosok is fognak távozni. A másik fontos dolog, hogy a téli átigazolási időszakban mindig nehezebb megtalálni a megfelelő játékosokat. Olyan helyzetben vagyunk, hogy nem kell forradalmat csinálnunk a keretben, hiszünk az aktuális keret minőségében. Sikerült leigazolnunk Alex Pintót, aki egy jó profillal rendelkező játékos, portugál utánpótlás-válogatott is volt és Portugália két híres futballakadémiáján nevelkedett.

Joao Janeiro milyen mértékben kapott szabad kezet az átigazolásokat tekintve, hogyan néz ki e tekintetben a közös munkájuk?

A játékosok profiljairól mindig beszélgetünk az edzővel, de a végső döntést mindig a klubvezetés hozza meg. Ez a struktúrája minden olyan klubnak, ahol adatelemzők és megfigyelők keresnek a piacon játékosokat, és segítik a klubvezetést a döntésben, hogy melyik játékos jöjjön a klubba. A DAC filozófiája ismert: igyekszünk fiatal játékosokat idehozni, akiket fokozatosan felépíthetünk. Ha pedig egy tapasztaltabb, 25 évnél idősebb játékost igazolunk, annak már topjátékosnak kell lennie. Tudjuk, hogy minden csapatba kellenek tapasztaltabb labdarúgók, akik vezérek tudnak lenni a pályán.

Kalmár Zsolt szerződése a nyáron lejár. Szeretné-e a klub meghosszabbítani, folynak-e tárgyalások a játékossal és ha igen, hogy haladnak?

Kalmár egy topjátékos és nagyon sokat jelent számunkra. Természetesen szeretnénk vele hosszabbítani, már több hónapja tárgyalásokat folytatunk vele és menedzserével. Érthető módon a klub és a játékos részéről is vannak bizonyos elvárások. Az őt képviselő irodával együtt rendszeresen figyeljük, hogyan halad a felépülése, hiszen komplikált helyzetbe került a sérülésével. Bízunk benne, hogy a következő hetekben eljutunk egy olyan pontra, amikor a játékos és a klub meg tud állapodni, elégedetten egymás szemébe tud nézni és kezet fogni. Bízunk benne, hogy a még kérdéses részleteket a tárgyalások során megoldjuk, és új, hosszú távú szerződést tudunk kötni Zsoltival. De ez nem csak a mi akaratunkon múlik.

Martin Jedlička szerződése is lejár a nyáron, és a felkészülés kezdetén azt mondta az újságíróknak, még nem tárgyaltak. Mi lesz az ő sorsa?

A menedzserével még az előző év végén beszéltünk, aki közölte velünk, hogy Jedlička új kihívást szeretne. Természetesen mi megértjük, ha egy játékos négy év után váltani szeretne. Azért, amit a klubért tett, nem fogjuk akadályozni és gátolni abban, hogy elérje az álmait. Meglátjuk, mit hoznak számára a következő hetek, de mi mindig szívesen látjuk őt.

Schäfer András viszont már távozott, csütörtökön az Union Berlinbe igazolt.

Schäfernek jól sikerült éve volt, Magyarország legjobb játékosa lett, és mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy segíteni tudtuk őt ebben. A világ minden klubjának anyagi szempontból megfontoltan kell viselkednie, hogy ne kerüljön anyagi gondokba. A mi projektünk arról szól, hogy olyan játékosokat hozunk, akik fejlődhetnek nálunk és közösen sikereket érhetünk el velük. Amikor érkezik egy ajánlat, ami a klubnak és a játékosnak is elfogadható, és a játékos jobb körülmények közé kerülhet, logikus dolog, hogy elfogadjuk. Meggyőződésünk, hogy Schäfer a német Bundesligában is megállja a helyét. Ahogy azt az ő esete is alátámasztja, a fiatal tehetségek bízhatnak a sportprojektünkben, és a megfelelő időben feljebb léphetnek, amennyiben az ajánlat tükrözi a játékos értékét. A futballistáknak fontos tisztában lenniük azzal, hogy mi nem állunk az álmuk beteljesülésének útjába.

Mik a hosszabb távú tervek a klubnál? Mire számítson egy DAC-szurkoló az elkövetkező fél-egy évben a csapattól a pályán, valamint a vezetőségtől?

A korábban meghatározott céljaink továbbra is érvényesek, szeretnénk egy közép-európai szinten topklubot kiépíteni és fokozatosan nőni. Eddigi utunk során természetesen voltak csalódások, de ez hozzátartozik a mindennapokhoz. Reméljük, hogy a szurkolók hamarosan visszatérhetnek a stadionokba, és hogy a politikusok olyan döntéseket fognak hozni, amit máshol is látunk a világban. Az áldozatok, amiket a szurkolóink a klubért hoznak (és itt nem csak az anyagi részéről beszélek) felbecsülhetetlenek számunkra. Szintén fontos számunkra a MOL Akadémia. Célunk, hogy több játéklehetőséget kapjanak a fiatalok, hogy játszhassanak az első csapatban, miközben annak ambíciói nem változnak. Bízunk benne, hogy Veselovský, Njie, Malý és Bögi után újabb játékosok kapják meg a lehetőséget. Fokozatosan dolgozunk azon, hogy fejlesszük a játékosaink és edzőink minőségét. Szintén nagyon fontos szerepe van a somorjaiakkal való együttműködésnek, ami elősegíti azon játékosok fejlődését, akik még nem készek az A-csapatban való szereplésére. Ami a rövid távú célokat illeti, ebben a szezonban reálisan kell venni a dolgokat. Egyértelmű célunk kijutni Európába sorozatban az ötödik évben is, egyúttal szeretnék építeni azt a csapatot, amely a következő szezonban harcba szállhat a bajnoki címért.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »