A DAC-nak is jutott az UEFA 233 millió eurójából – mutatjuk, mennyit kaptak a csallóköziek

A DAC-nak is jutott az UEFA 233 millió eurójából – mutatjuk, mennyit kaptak a csallóköziek

A DAC-nak is jutott az UEFA 233 millió eurójából – mutatjuk, mennyit kaptak a csallóköziek Elek Zoltán2025. 04. 23., sze – 17:08

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közel 233 millió eurót oszt szét a klubokat segítő programjának (Club Benefits Programme) köszönhetően a válogatott játékosok csapatainak. De vajon mennyi jut ebből a Csallóközbe?

A kifizetésről kedden tájékoztatott az UEFA és az európai klubokat tömörítő szervezet, az ECA (European Club Association). A közlemény szerint rekordot jelentő, közel 233 millió euróból összesen 55 európai ország 901 klubja részesedik.

Kinek jár?

A pénzből azok a klubok kapnak, amelyeknek volt olyan játékosa, aki részt vett a 2020/2021-es és a 2022/2023-as Nemzetek Ligája, a 2022 és 2024 között zajlott Eb-selejtezők és a 2024-es Európa-bajnokság valamely mérkőzésén. Az NL és a selejtezők esetében minden játékos után egyenlő összeget kaptak az egyesületek, míg az Eb-nél az számított, hogy melyik labdarúgó hány napot szerepelt a kontinenstornán.

Az előző ciklusban, 2016 és 2020 között összesen 200 millió eurót osztott szét az UEFA, most pedig előzetesen 240 millió volt az erre szánt összeg. Végül 140 millió euró került kiosztásra az Európa-bajnokságért cserébe, 93 millió eurót pedig az Eb-selejtezők és az NL-meccsek után utal át az európai szövetség. A fennmaradó 7 millió euró a következő időszak keretéhez adódik hozzá. Ez az összeg olyan tényezők miatt maradt meg például, hogy nem európai klubokból is érkeztek játékosok az eseményekre. A közleményből a többi tényezőről és a maradékról ennél több nem derül ki.

Az UEFA és az ECA célja ezzel a támogatási formával, hogy a klubok is érdekeltek legyenek abban, hogy a futballistáik minél több válogatottmérkőzésen vegyenek részt.

Kapcsolódó cikkünk

A DAC és a komáromi KFC labdarúgócsapata is B csapatot indít a nyáron átszerveződő III. ligában.

A szlovák labdarúgó-élvonal 12 klubjának, valamint azoknak az egyesületeknek, amelyek futballakadémiával rendelkeznek, csütörtök este 23.59-ig lehetőségük volt benevezni egy B csapatot a nyáron átalakuló III. ligába.

Voltak, akik nemet mondtak

Bizonyos klubokról előre tudni lehetett, hogy élnek a lehetőséggel, mások esetében borítékolható volt, hogy nem alapítanak B csapatot. A Niké Liga 12 együttese közül aktuálisan a Slovan és az MŠK Žilina már rendelkezik B csapattal, ők a nyáron a másodosztályból az új III. ligába kerülnek.

A szlovák Šport beszámolója szerint rajtuk kívül a DAC, a komáromiak, a trencséniek, a besztercebányaiak, a rózsahegyiek és a kassaiak döntöttek úgy, hogy B csapatot alapítanak. A jelenleg II. ligás csapatok közül az FC Petržalka és a Tatran Prešov mondott igent a lehetőségre. 

A Niké Liga csapatai közül a nagyszombati Spartak, a Podbrezová, a Michalovce és a Skalica úgy döntött, nem indít B csapatot.

Nincs többé farmcsapat

A reform egyik fontos részlete, hogy nyártól megszűnnek az úgynevezett farmcsapatok, amelyek jelenleg meccsenként öt játékost hívhatnak segítségül a „nagy testvértőlˮ. Ez azt jelenti, hogy a következő szezonban a jelenlegi formájában biztosan nem folytatódik az együttműködés a DAC és a somorjai STK, a KFC és a nagyölvedeiek, vagy épp a Spartak Trnava és a Malženice között. A B csapat felállítására nemet mondó Spartak ugyanakkor jelezte, gyakorlatilag semmi sem változik közte és a Malženice között, csak az eddig létező kettős játékengedély helyett kölcsönszerződésekkel oldják meg a játékosmozgást.

Átalakul a III. liga

Szlovákiában a III. ligában jelenleg két csoport, nyugati és keleti van, de a jövő szezonban már háromra nő a számuk. A nyugati csoportban 16, a közép-szlovákiaiban és a keletiben 14-14 csapattal számolnak. Az újonc B csapatok az adott terület III. ligájába kerülnek, a dunaszerdahelyiek és a komáromiak értelemszerűen a nyugatiba.

Juraj Čurný, a Szlovák Labdarúgó-szövetség szóvivője közölte, hogy az újonnan alakított B csapatok gyakorilatilag U23-as együttesekként fognak működni.

Roman Pivarník, a szövetség technikai igazgatója fontos stratégiai lépésnek tartja a B csapatok megszületését.

„Nyolc új U23-as együttes alakult, ami stratégiailag fontos a fiatal játékosok fejlesztése miatt, és azon labdarúgók számára, akik az ificsapatokból kiöregedve még nem állnak azonnal készen a legmagasabb szintű felnőttfociraˮ 

– nyilatkozta Pivarník a Šport lapnak.

Ki járt jól?

Az országos bontásban közzétett listából kiderül, hogy mennyit kaptak az egyes UEFA-tagországok csapatai összesen, és természetesen egy-egy klub bevétele külön is kikereshető. A legjobban a Manchester City járt, amely 5,17 millió eurót kapott, mögötte a Real Madrid (4,78 millió) és az Internazionale (4,65 millió) következik.

Hogy mire is elég ez a pénz az ilyen topcsapatoknak? A Real 2023-ban az első futballklub volt, amelynek bevételei meghaladták az 1 milliárd eurót. Vagyis ez az összeg a bevételeik fél százalékát sem éri el. Bár még a legtöbb topcsapat összbevétele is elmarad ettől a számtól, 

kijelenthető, hogy a világ legjobb futballcsapatait aligha motiválja, hogy bevételük 1-2 százalékát megkapják ebből az alapból. 

Miközben ha egy-egy kulcsemberük hosszú időre megsérül a válogatottnál, a veszteségük ennél jóval nagyobb is lehet.

Kapcsolódó cikkünk

A nyári szerzemények többségét jónak tartja, nem egyedül Munozt hibáztatja a rossz eredményekért, és van két játékos, aki szerinte tavasszal fontosabb szerepet kaphat. Szezonértékelő interjúnk a DAC ügyvezető igazgatójával, Jan Van Daele-el.

A nyáron a kulcsjátékosok mind maradtak a DAC-ban, csak olyanok távoztak, akik a tavalyi szezonban epizódszereplők voltak. Ezzel szemben érdekes, izgalmas új nevek érkeztek. Mennyire volt elégedett akkor az átigazolási időszakkal és mennyire az most?
A nyáron releváns tapasztalattal rendelkező játékosokat hoztunk a klubhoz, akik határozottan növelték a keret mélységét. Úgy gondolom, Bajo jó igazolásnak bizonyult. Almásinak köszönhetően más rendszerben is játszhatunk, mint a 3–5–2. Neki más erősségei vannak, mint Trusának, egyedüli csatárként is képes játszani. Redzic egy tehetséges fiatal játékos, akivel törődnünk kell, most azon dolgozunk, hogy újra egészséges legyen. Ortiz nagyon jól kezdte a szezont sárga-kékben, ami pedig Tubolyt illeti, az utolsó két meccsen látott teljesítménye alapján valószínűleg minden szurkoló egyetért abban, hogy méltó a DAC-hoz.

A tavalyihoz hasonlóan nem indult jól ez a szezon. A Konferencialigában a Zira verhető ellenfélnek tűnt, de kiesett a DAC. Ön szerint mi okozta ezt a sokkot? A nyári felkészülés során csúszott félre valami?
Ügyvezető igazgatóként igyekeztem a lehető legnagyobb mértékben támogatni a csapatot. Az edzői stáb nem változott, tehát biztosítottuk a folytonosságot, a keretet időben és kellően megerősítettük, valamint kényelmes utazási körülményeket biztosítottunk a csapat számára. Tény, hogy a szezon első mérkőzése mindig különleges. Elemeztem az azerbajdzsáni utazásunkat, és több tényező kombinációjára tudnék rámutatni. Az ellenfél ritmusa teljesen más volt, mint a miénk, mivel előtte már kemény meccseket játszott az 1. fordulóban a Sheriff Tiraspol ellen. Szintén szerepet játszottak a kiesésben a sérülések és a felkészületlen játékosok. Utóbbit nem kifogásnak szánom, ez sokkal inkább a nyári felkészülés során alkalmazott rossz folyamatok következménye.

Még a nyáron távozott Gleb Platov sportigazgató. Amikor bejelentették a távozását, kulturális és gondolkodásbeli különbségeket említettek. Ez mit takar pontosan? A játékospolitikájával is gondok voltak? Az általa télen igazolt játékosok nagyobbik része már nincs is a klubban.
A sportigazgató felelős a klub különböző részlegeinek felügyeletéért, valamint azért, hogy biztosítsa a megfelelő szakértelemmel rendelkező embereket az adott pozíciókra. Ha egy klub erős játékosmegfigyelői rendszert tud kiépíteni, jó a játékosfejlesztésben, az adatelemzésben és az orvosi munka terén is, akkor kevésbé függ az egyénektől. Gleb releváns tapasztalatokkal rendelkezik nemzeti- és klubszinten is, így megbíztuk őt a részlegek felépítésével. 

Jó ötletei voltak, de ha nem tudod meggyőzni az embereket a saját víziódról és rávenni őket, hogy kövessenek, akkor nem leszel sikeres. Ami a játékospolitikáját illet, egyértelműen alábecsülte a szlovák bajnokság színvonalát.
 

Kapcsolódó cikkünk

Az őszi szezon második felében gyakorlatilag hétről hétre azt firtattuk, mi csúszott félre ennyire a DAC-ban. Volt egy tavaszi csapat, amely remekelt a felsőházi rájátszásban, mindössze egyszer szenvedett vereséget, és ha csak azt a tíz fordulót vesszük számításba, bajnok lett volna…

Ezután jött a nyári átigazolási időszak, ahol a klubvezetés gyorsan korrigálta a rengeteg katasztrofális téli döntés jelentős részét (Dolcek, Jürgens, Oddei, Haratyin, Koné, Keresztes és Cheikh Diop úgy távozott, hogy be sem melegedett), a másik oldalon pedig Redzic végleges megvásárlása, valamint Almási, Bajo, Bernát és Ortiz érkezése vitathatatlanul erősítést jelentett a keretnek. Ekkor óvatosan bár, de néhány szurkoló újra bajnoki címről kezdett beszélni…

Ez volt július végén. December közepére a DAC húszpontos távolságba került a bajnoki címtől és tizenkettőre a dobogótól. Nem szeretnénk újra tételesen átvenni, mi történt az ősszel, megtettük már korábban. Ezt a szezont egy-egy szóval is könnyen keretbe lehet foglalni: 

Zira, Škrtel, Munoz, 1767.

Bármilyen hihetetlen, az utóbbi egy novemberi nézőszám volt a MOL Arénában…

Az őszi szezonnak már vége, az évődés helyett pedig akadnak sokkal fontosabb dolgok is a DAC vezetősége számára. Például megtervezni a tavaszt.

Ami a vezetőedző személyét illeti, a szurkolók Fodreket akarják. Mint kiderült, a játékosok is Fodreket akarják. Fodrek pedig folytatni akarja. A megoldás kézenfekvő, az edző szerződése decemberben lejár, a hosszabbítása pedig egy pozitív értelemben vett biztonsági játék lenne a klub részéről.

A második fontos feladat a játékospolitika letisztázása és irányba helyezése lenne, amihez egy profi sportigazgató mielőbbi kinevezése létfontosságú. A klubvezetés a közelmúltban bebizonyította, hogy időnként hajlandó egyet hátrébb lépni és autonómiát adni egyes embereknek. Ez egy pozitív, sőt kulcsfontosságú tulajdonság. Sajnos a negatívum, hogy ezt a hátralépést eddig mindig rosszkor, a nem megfelelő emberek javára tették Jan Van Daelék. Ezt tapasztalhattuk Storck, Guľa és Gleb Platov esetében is, hiszen a két vezetőedző saját kérésére hozott játékosai nem igazán váltak be, míg Platov sportigazgatóként hozott döntéseit értelmezni is nehéz, pozitív jelzőkkel minősíteni pedig egyenesen lehetetlen.

Alighanem most jött el a tökéletes pillanat egy komoly szakmai háttérrel és kapcsolatokkal rendelkező sportigazgató kinevezésére, akinek javára a szokásos egy helyett legalább kettőt kéne majd hátralépnie a vezetőségnek. 

Tény, hogy egy jó szakember megszerzéséért (és fizetéséért) nagyon mélyen a zsebbe kell nyúlni, de ideális esetben ez a kiadás sokszorosan megtérül. Egy vízióval, koncepcióval és jó játékosmegfigyelőkkel rendelkező sportigazgató klasszisokkal többet ér a szerény portékájukat kínálgató, keselyűként a klubok körül köröző játékosügynököknél.

Kapcsolódó cikkünk

Nem akarjuk azt állítani, hogy a spanyol edző minden rossznak a forrása, ami az elmúlt hetekben történt a DAC-ban. A főkolompost ugyanakkor igenis Xisco Munoznak hívják.

Amikor Munoz 2023 novemberében megérkezett Adrian Guľa helyére, úgy tűnt, érti a dolgát. Bemutatkozása után a DAC nagyon gyorsan játszott három 0:0-t, amivel nyilván nem lett közönségkedvenc, de a spanyol edző legalább összerakta a védelmet, aztán meg is nyert pár meccset.

Tavasszal aztán úgy mutatott be emlékezetes menetelést a csapattal, hogy a télen kilenc (!) új játékost kapott a keretbe, de az érkezők nagyjából kétharmada használhatatlannak bizonyult (és ma már nincs is a klubban). Xisco Munoz viszont abból főzött, amije volt, és minden jel arra mutatott, hogy megtalálta a nyerő receptet. 

A DAC kilenc bajnokin veretlen maradt, a csapat óriási hajrával még az ezüstérmet is megszerezte.

A bajnokság utáni szezonértékelőnkben azt írtuk, még három kész játékosra van szükség az aranyéremért való harchoz, és Jan Van Daele ügyvezető igazgató is valami hasonlóról beszélt egy szurkolói ankéton. A nyáron többek között érkezett Bernát a belga bajnokságból, hazatért Almási Laci és a Niké Liga egyik nagy tehetsége, Bajo is Dunaszerdahelyre tette át székhelyét. 

Ezek nem feltétlenül voltak álomigazolások, de vitathatatlanul erősítést jelentettek a keretnek. És ami szintén nagyon fontos faktor volt: nem távozott egyetlen kulcsember sem.

Ezek után ki gondolta volna, hogy az új szezonban így félremennek a dolgok?

Búcsú a Konferencialigától, a Niké ligás színvonalhoz képest sem kiemelkedő Zirától? Kínos, 5300-as nézőszám a kerületi rangadón? Munoz valóságtól elrugaszkodott sajtótájékoztatói? Negatív nézőcsúcsok? Az utóbbi egy-két hónapban mindezt kipipálhattuk.

Nem akarjuk azt állítani, hogy a spanyol edző minden rossznak a forrása. A főkolompost ugyanakkor igenis Xisco Munoznak hívják, hiszen ő maga a bizonyíték, hogy a játékosok mennyivel többre képesek a mostaninál. 

Ha egy csapat végigveri a mezőnyt tavasszal, mitől felejtett el focizni ősszel? 

Még egyszer hangsúlyozzuk: nyáron egyetlen fontos játékos sem hagyta el a klubot. Azoknak a szurkolóknak pedig, akik momentán szélnek eresztenék a fél csapatot, itt jeleznénk a tények és számok nyelvén: egy ezüstéremre képes csapat felét küldenék el. Nyilván rá kell nézni a focisták körmére is, hiszen teljesen mindegy, ki az edző, nekik kötelességük hajtani. De itt említsük meg azt az adatot, amiről a játékosok a nagymihályiak elleni 0:1 után beszéltek: eszerint kimagasló futómennyiséget produkáltak a DAC-védők – azaz a gond nem fizikai, és a tavaszi menetelés alapján nem is képességbeli. A gond mentális.

Hírdetés

Búcsúzóul két dolgot jegyezzünk meg a spanyol edző kapcsán. Viszonylag kevés helyen esett említés Munoz szegényes angoltudásáról, márpedig ha az angolul jellemzően jól beszélő újságírók homlokráncolva próbálják megfejteni a tréner mondandóját, felmerül a kérdés: mennyire értette meg magát a játékosokkal az öltözőben?

Ami pedig a tréner pályán alkalmazott taktikáját illeti… Három középső védő, két szélső védő. Eddig oké, ez egy ismerős rendszer, de haladjunk tovább: ehhez jön három belső középpályás, akik között nincs sem igazi ütközőember, sem klasszikus irányító, elöl pedig két támadó, Almási játékba rázódásáig jellemzően befejező csatár nélkül. Végigvettük magunkban a nem kevés topligás focimeccset, amit az elmúlt években láttunk, de ki merjük jelenteni: ez a taktika ezen a szinten páratlan(ul furcsa).

Adrian Guľa mellett a drukkerek kisebbik, de nem elhanyagolható része a menesztés pillanatáig kitartott. Munoz ezt nem mondhatja el magáról, mivel gyakorlatilag mindenki között konszenzus, hogy ebben a leamortizálásban kulcsszereplő volt.

November 27-e örömünnep lett a DAC-tábornak. Biztosak vagyunk benne, hogy Branislav Fodrek irányítása alatt fellendülés következik, de a realitás talaján maradva, amíg a zsolnaiak nem tartanak egy drasztikus kiárusítást, idén ez a legjobb esetben egy bronzérem lehet a csapatnak. És azt mondanunk sem kell, hogy a DAC-szurkoló az ezüstérmek után nem arra vágyik.

A dunaszerdahelyi klub az elmúlt öt évben többször is remek üzletet kötve adott el játékosokat, de egyrészt az igazolt játékosok számát tekintve elenyészően kevés az ilyen sikeres transzfer, másrészt Krstovic másfél évvel ezelőtti távozása óta egyáltalán nem látni, ki lesz a következő játékos, akiért milliós ajánlatban reménykedhet a klub. A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelenlegi keret két legminőségibb légiósa, Brunetti és Andzouana jelen állás szerint nyáron szabadon igazolhatóként távozhat.

A szlovák ligáról beszélünk, itt létfontosságú jó érzékkel igazolni és játékosokat felépíteni. 

Utána pedig ugyanolyan fontos a legjobbakat a legjobbkor és a legtöbbért eladni. Ez egy művészet, és amíg a DAC nem táplálkozik egy Slovanhoz hasonló, irdatlan nagy tőkéből, addig a klubnak bizony egy művészre van szüksége. Sőt. Ha valaha bajnokságot akar nyerni és Konferencialigát játszani, akkor egy korszakalkotó művész kell a Csallóközbe.

Škrtel kinevezésénél tudatosította a vezetőség, hogy esetleg sok szurkolónak nem fog tetszeni az érkezése? Škrtel aztán egy hónappal később hirtelen és szűkszavúan távozott. Maradt önben kimondatlan szó az eset kapcsán? És mit lehetett leszűrni ebből a történetből?
Közös munkánk során magunk között és a külvilág felé is világosan és átláthatóan kommunikáltuk célunkat: a DAC fejlesztését. Mielőtt aláírta a szerződését, Martin egyértelműen kifejezte ambícióját, hogy szeretne bizonyítani a szlovák labdarúgás világában. A többit pedig már elmondtuk akkor, amikor az útjaink szétváltak.

Xisco Munoz sokkal később távozott, mint azt a szurkolók szerették volna, akik heteken át tüntettek ellene. A vezetőség a korábbi edzőkhöz képest most lassabban szánta rá magát a menesztésre. Mi volt ennek az oka? A pletykák Munoz magas lelépőpénzről is szóltak, erre kíván reagálni?
Munoz érkezése után letette nálunk a névjegyét. Ne felejtsük el, hogy miután aláírtunk vele egy hosszabb távú szerződést, a hatodikról a második helyre vezényelte a csapatot. A vezetőség kötelessége, hogy korrekt munkakörülményeket teremtsen a dolgozók és a játékosok számára. Ez azt is jelenti, hogy támogatni és korrigálni kell őket a rendelkezésre álló eszközökkel, amikor szükséges. Amikor a hajónk előszőr sziklának ütközött (a Zira ellen), akkor megpróbáltunk segíteni a navigálásban. De amikor a hajó folyamatosan újabb sziklának ütközött és úgy tűnt, hogy zátonyra fut, már drasztikusabb lépésre volt szükség. 

Hogy ez azt jelenti, hogy csak az edző a felelős? Egyáltalán nem. Én és a játékosok ugyanúgy felelősek vagyunk. De a játékosokat nem lehet csak úgy kirúgni.

Mi, újságírók októberben-novemberben a meccsek után sokszor éreztük a játékosokkal kapcsolatban, hogy nincsenek ott fejben, frusztráltak, és bár konkrétan nem beszéltek róla, de soraik között a Munozzal való elégedetlenség is érezhető volt. Beszélt a vezetőség a játékosokkal ebben az időszakban? Monitorozták, hogy milyen a kapcsolat edző és játékos között, hogy milyen a hangulat az öltözőben?
A vezetőségben ugyanezt éreztük és láttuk. Októberben, közvetlenül a kassaiak elleni mérkőzés után már foglalkoztunk ezzel. Találkozót szerveztünk a csapatkapitányokkal, ezáltal létrejött egy platform, ahol a javulást segítő konkrét intézkedéseket osztottuk meg egymással, beszélgettünk a felelősségvállalásról és hogy min kell változtatni. Ennek rövid távon volt némi hatása, de a besztercebányaiak elleni kupameccs után már nem javult többé a helyzet.
 

Mekkora játékosmozgás várható a télen? Sok érkezőre és távozóra kell számítani? Van olyan játékos a keretben, akiről már most biztosan tudni, hogy a télen távozik?
Nem számolunk jelentősebb játékosmozgással. 2-3 minőségi játékost szeretnénk igazolni, és már a jövő nyarat szem előtt tartva építeni a csapatot.

Jövő nyáron olyan fontos játékosoknak is lejár a szerződése, mint Brunetti, Andzouana, Dimun és Herc. Történtek-e már (vagy lesznek-e) bármelyikükkel tárgyalások a hosszabbításról?
A DAC számára azok a fontos játékosok, akik legalább a 2–3. helyre tudják vezetni a csapatot. El kell ismerni, hogy ettől most nagyon messze vagyunk.

 Vannak minimális elvárásaink, és most jóval a minimum alatt vagyunk. Fel kell mérnünk, hogy mely játékosok viszik a csapatot a megfelelő irányba.

Branislav Fodrek irányítása alatt az eredményesség nem, de a játék javult. Mekkora esély van rá, hogy ő marad az edző? Vagy más szakemberben gondolkodik a vezetőség? Mikorra várható döntés az ügyben?
Több opciót is mérlegelünk, és várhatóan az év végére lezárjuk a stáb összetételét érintő, jelenleg még nyitott kérdéseket.

Jelenleg a DAC a negyedik a tabellán. Az első helyezett Slovan 20, a harmadik Spartak pedig 12 pontra van. Mi számítana sikernek tavasszal? Biztos nemzetközi szereplést csak a 3. hely ér, de az momentán nagyon messzinek tűnik.
Egy győztes csapatot akarok látni, amely elkötelezett a klub és a klub által képviselt célok iránt. Elfogadhatatlan, hogy a második egymást követő évben a téli szünet idején még nem biztos a helyünk a felsőházi rájátszásban. Tavasszal lesz rá négy meccsünk, hogy bebiztosítsuk helyünket a top 6-ban. Szeretném, ha az olyan saját nevelésű játékosainkat, mint például Bősze Levente, többet látnánk a pályán, valamint hogy már most lerakjuk az alapokat a sikeres nyárhoz és egy jó szezonkezdethez. Emellett továbbra is bízom benne, hogy bebiztosítjuk az európai kupaszereplésünket valamilyen módon.
 

Kapcsolódó cikkünk

Nem akarjuk azt állítani, hogy a spanyol edző minden rossznak a forrása, ami az elmúlt hetekben történt a DAC-ban. A főkolompost ugyanakkor igenis Xisco Munoznak hívják.

Amikor Munoz 2023 novemberében megérkezett Adrian Guľa helyére, úgy tűnt, érti a dolgát. Bemutatkozása után a DAC nagyon gyorsan játszott három 0:0-t, amivel nyilván nem lett közönségkedvenc, de a spanyol edző legalább összerakta a védelmet, aztán meg is nyert pár meccset.

Tavasszal aztán úgy mutatott be emlékezetes menetelést a csapattal, hogy a télen kilenc (!) új játékost kapott a keretbe, de az érkezők nagyjából kétharmada használhatatlannak bizonyult (és ma már nincs is a klubban). Xisco Munoz viszont abból főzött, amije volt, és minden jel arra mutatott, hogy megtalálta a nyerő receptet. 

A DAC kilenc bajnokin veretlen maradt, a csapat óriási hajrával még az ezüstérmet is megszerezte.

A bajnokság utáni szezonértékelőnkben azt írtuk, még három kész játékosra van szükség az aranyéremért való harchoz, és Jan Van Daele ügyvezető igazgató is valami hasonlóról beszélt egy szurkolói ankéton. A nyáron többek között érkezett Bernát a belga bajnokságból, hazatért Almási Laci és a Niké Liga egyik nagy tehetsége, Bajo is Dunaszerdahelyre tette át székhelyét. 

Ezek nem feltétlenül voltak álomigazolások, de vitathatatlanul erősítést jelentettek a keretnek. És ami szintén nagyon fontos faktor volt: nem távozott egyetlen kulcsember sem.

Ezek után ki gondolta volna, hogy az új szezonban így félremennek a dolgok?

Búcsú a Konferencialigától, a Niké ligás színvonalhoz képest sem kiemelkedő Zirától? Kínos, 5300-as nézőszám a kerületi rangadón? Munoz valóságtól elrugaszkodott sajtótájékoztatói? Negatív nézőcsúcsok? Az utóbbi egy-két hónapban mindezt kipipálhattuk.

Nem akarjuk azt állítani, hogy a spanyol edző minden rossznak a forrása. A főkolompost ugyanakkor igenis Xisco Munoznak hívják, hiszen ő maga a bizonyíték, hogy a játékosok mennyivel többre képesek a mostaninál. 

Ha egy csapat végigveri a mezőnyt tavasszal, mitől felejtett el focizni ősszel? 

Még egyszer hangsúlyozzuk: nyáron egyetlen fontos játékos sem hagyta el a klubot. Azoknak a szurkolóknak pedig, akik momentán szélnek eresztenék a fél csapatot, itt jeleznénk a tények és számok nyelvén: egy ezüstéremre képes csapat felét küldenék el. Nyilván rá kell nézni a focisták körmére is, hiszen teljesen mindegy, ki az edző, nekik kötelességük hajtani. De itt említsük meg azt az adatot, amiről a játékosok a nagymihályiak elleni 0:1 után beszéltek: eszerint kimagasló futómennyiséget produkáltak a DAC-védők – azaz a gond nem fizikai, és a tavaszi menetelés alapján nem is képességbeli. A gond mentális.

Búcsúzóul két dolgot jegyezzünk meg a spanyol edző kapcsán. Viszonylag kevés helyen esett említés Munoz szegényes angoltudásáról, márpedig ha az angolul jellemzően jól beszélő újságírók homlokráncolva próbálják megfejteni a tréner mondandóját, felmerül a kérdés: mennyire értette meg magát a játékosokkal az öltözőben?

Ami pedig a tréner pályán alkalmazott taktikáját illeti… Három középső védő, két szélső védő. Eddig oké, ez egy ismerős rendszer, de haladjunk tovább: ehhez jön három belső középpályás, akik között nincs sem igazi ütközőember, sem klasszikus irányító, elöl pedig két támadó, Almási játékba rázódásáig jellemzően befejező csatár nélkül. Végigvettük magunkban a nem kevés topligás focimeccset, amit az elmúlt években láttunk, de ki merjük jelenteni: ez a taktika ezen a szinten páratlan(ul furcsa).

Adrian Guľa mellett a drukkerek kisebbik, de nem elhanyagolható része a menesztés pillanatáig kitartott. Munoz ezt nem mondhatja el magáról, mivel gyakorlatilag mindenki között konszenzus, hogy ebben a leamortizálásban kulcsszereplő volt.

November 27-e örömünnep lett a DAC-tábornak. Biztosak vagyunk benne, hogy Branislav Fodrek irányítása alatt fellendülés következik, de a realitás talaján maradva, amíg a zsolnaiak nem tartanak egy drasztikus kiárusítást, idén ez a legjobb esetben egy bronzérem lehet a csapatnak. És azt mondanunk sem kell, hogy a DAC-szurkoló az ezüstérmek után nem arra vágyik.

Van-e olyan játékos, vagy bármilyen momentum, amit az elmúlt hónapokból akár pozitív, akár negatív értelemben mindenképp meg szeretne említeni?
Én mindig pozitívan gondolkodom. Tuboly Mátét és Bősze Leventét választanám. A negativitás közepette hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a kiváló munkát, amit egyesek a fejlődésük érdekében tesznek. Úgy gondolom, hogy mindketten megmutatták a minőségüket a kevés rendelkezésükre álló játékperc során. Szerintem készen állnak rá, hogy a csapatban fontosabb szerepet töltsenek be.

A szezon utolsó néhány hazai meccsére 2000 körülire esett vissza a nézőszám. Szeretne valamit üzenni a távolmaradó szurkolóknak?
2022 telén egy hosszabb interjút adtam ennek a lapnak. Akkor egy hasonlóan katasztrofális szezont éltünk át, az idő tájt váltotta Németh Antalt Joao Janeiro a vezetőedzői poszton. Abban az őszi szezonértékelőben azt mondtam, hogy újra kell építenünk a csapatot és a következő szezonban a bajnoki címért kell harcolnunk. Bár mindenki szkeptikus volt, ez végül így lett. 

Ma azt szeretném üzenni a kedves szurkolóinknak, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a szkeptikusok által. Vissza fogunk kerülni oda, ahová tartozunk.

Vannak emberek, akik nevetség tárgyává teszik a DAC-ot és ebből próbálnak megélni, de nekik fogalmuk sincs, miről szól valójában a DAC. El fogjuk érni, hogy újra büszkék legyenek ránk a szurkolóink. Üzenem nekik, ne becsüljék alá saját erejüket és felelősségüket abban, hogy energiát biztosítanak szeretett csapatuk számára. Veletek semmi sem lehetetlen!
 

Mennyit kapott a DAC?

A magyar, a cseh és a szlovák klubokat megnézve szembetűnő, hogy előbbi kettő jóval többet keresett a Niké ligás kluboknál. 

A csehek összesen 2,99 millió, a magyarok majdnem 2,76 millió euróhoz jutottak, míg Szlovákiába összesen csak 1,09 millió eurót utalt az UEFA. 

A legjobban a cseheknél a Slavia Praha járt 1,16 millió euróval, a magyaroknál a Ferencváros 850 ezer euróval lett gazdagabb, míg a szlovákoknál nem meglepő módon a Slovan kereste a legtöbbet 518 ezer euróval. Őket országon belül a Trnava követi 249 ezerrel, majd jön a DAC 128 ezer eurós extra bévetellel.

A dunaszerdahelyieknél szűk egy éve egy szurkolói fórumon elhangzott, hogy a 10 millió euró körüli költségvetésből körülbelül 5 millió eurót fizettek ki a játékosok bérére. Vagyis összességében a sárga-kékek költségvetésének körülbelül 1,5 százalékát teszi ki az összeg. Vagyis mondhatnák, hogy arányaiban a dunaszerdahelyiek pont úgy jártak, mint a Bayern München. 

Ez a Csallóközben néhány játékos (átlagosan kb. a keret egyharmadának) havi fizetését fedezheti. Vagyis biztos, hogy nem ebből erősíti majd meg nyáron a keretét a DAC.

Kapcsolódó cikkünk

Ha eddig érte is valaha kritika az UEFA által 2018-ban életre keltett Nemzetek Ligáját, vagy éppen az idegenben szerzett gólok jelentette előny eltörlését, akkor a múlt héten végre elégedetten dőlhetett hátra mindenki.

Németország–Olaszország

Kezdjük a legkönnyedebb párosítással, amely kétszer 90 perc alatt eldőlt: a németek 5–4-es összesítéssel verték az olaszokat. De nem akármilyen párharcban. A felek csütörtöki, milánói mérkőzésén a hazaiak korán vezetést szereztek Sandro Tonali révén, de ezt a vendégek Tim Kleindienst és Leon Goretzka révén megfordították (1–2).  

Aztán a dortmundi visszavágón úgy tűnt, egy félidő alatt minden eldől, hiszen Németország egy pazar negyedórával háromgólos előnyre tett szert. A szünet után feltámadtak a vendégek: Moise Kean duplájával ismét nyílttá vált a párharc, és ugyan Giacomo Raspadori egyenlített tizenegyesből, ez már csak a ráadás végén történt, így nem maradt idő az esetleges hosszabbítás kiharcolására (3–3).

Julian Nagelsmann, a németek szövetségi kapitánya szerint a hatalmas visszaesés könnyen a négyes döntőben való részvételbe kerülhetett volna, de ez a pofon nagyon jó lehet a fejlődésük szempontjából.

„Egy futballmeccs soha nem tökéletes, de az első félidőben hihetetlen játékot mutattunk, a legjobbat, amit eddig láttam tőlünk. Sajnos ez a második félidőre megváltozott, túl sokat egyénieskedtünk ok nélkül. 

Ha ilyen freestyle-ban játszol, és nincs szerkezeted, akkor a hibák sokkal jobban fájnak” 

– mondta a kapitány.

Olasz kollégája, Luciano Spalletti önkritikát gyakorolt, és bevallotta, nem jó kezdőcsapatot küldött a pályára és néhány fiatalabb játékos egyszerűen félt.

„Nehéz az edzőnek látni, hogy játékosai nem a legnagyobb örömként élik meg a lehetőséget, hogy ilyen meccsen játszhatnak. Mert ez jelentette a különbséget. Ha félsz, még azelőtt szenvedni fogsz, hogy bármi is történt volna a mérkőzésen. Túl sok hibát követtünk el, a második gól pedig megölt bennünket. De mindezek ellenére ezek az én játékosaim, és mindig az ő oldalukon leszek, még akkor is, ha a kritikák jogosak” – vélte.

Portugália–Dánia

Ez a párharc elsősorban azért számított érdekesebbnek a szurkolók körében, mert ezen dőlt el, ki lesz a magyarok világbajnoki selejtezős ellenfele. Az első mérkőzést követően Dánia reménykedhetett a továbbjutásban, hiszen Rasmus Höjlund találatával nyert Koppenhágában 1–0-ra.

Aztán a visszavágó sem alakult rosszul az északiak számára, hiszen Cristiano Ronaldo már a 6. percben kihagyott egy tizenegyest, és ugyan vezetett kétszer, Dánia egyenlíteni tudott. Hogy nem jutott tovább, azt a Sporting 25 éves csatárának, a csereként beállt Francisco Trincaónak köszönhette, aki a 86. percben hosszabbításra mentette a párharcot, majd a kétszer 15 perces hosszabbítás elején is betalált, végül pedig egy másik cserecsatár, Goncalo Ramos mindent bebiztosított a 115. percben (5–2).

A vártnál nehezebb továbbjutást az újságírók sem hagyhatták szó nélkül, mire a portugál kapitány, Roberto Martinez úgy reagált: aki nem szereti a szenvedést, az ne nézzen focit.

„Szenvedett? Hát én élveztem. Mert ez a futball, itt nincsenek könnyű meccsek. Látta a többi negyeddöntős meccset? Volt, ahol tizenegyesek döntöttek. Dánia jól játszott, de mi voltunk fölényben” 

– mondta.

„Amikor a 85. percben még továbbjutásra állsz, nagyszerű érzés. De amikor kaptunk egy gólt, majd hosszabbítás után kiestünk, akkor természetesen keserűség töltött el. Ugyanakkor hihetetlenül jó lépéseket tettünk a két meccs alatt, csapatként nagyon fejlődtünk, láttuk azt az identitást, amit a csapat meg akar teremteni egy komoly európai ellenféllel szemben” – vélte a dán kapitány, Brian Riemer.

Spanyolország–Hollandia

A spanyol és a holland válogatott igazi gólgálát produkált, hiszen a rotterdami odavágón 2–2-t játszott egymással (akkor Mikel Merino a 93. percben szerezte a vendégek egyenlítő gólját), majd a visszavágón az Európa-bajnok háromszor is vezetést szerzett, de Hollandia mindannyiszor ki tudott egyenlíteni (3–3).

Az 5–5-ös eredmény után jöhettek a tizenegyesek, a hollandoknál ketten is hibáztak, Noa Lang a keresztlécet találta el, Donyell Malen lövését pedig védte Unai Simón, így Lamine Yamal rontása is belefért a spanyol továbbjutásba.

A spanyol sikerkapitány, Luis de la Fuente a mérkőzést követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, mintha összebeszélt volna Roberto Martinezzel.

„Amikor szenvedésről beszélünk, az negatív konnotációt hordoz magában. De nincs sport szenvedés nélkül. Ilyen körülmények között is nyugodtnak éreztük magunkat, mert a csapat telhetetlen, ambiciózus, szeretne újra és újra nyerni. A hosszabbítás és a tizenegyesek nagyobb értéket adtak a párharcnak, ez egy csodálatos meccs, a szurkolóknak és az edzőknek egyaránt” – vélte.

Kollégája, Ronald Koeman szerint részben a szerencse döntött, sajnos nem tanítványai javára.

„Úgy gondolom, hogy mindkét csapatnak tovább kellett volna jutnia, de tudjuk, ez lehetetlen. Csalódott, de egyben büszke is vagyok, hiszen az első meccsen egy piros lap és egy kései gól fosztott meg minket a győzelemtől, most pedig háromszor is hátrányból álltunk fel.

Nincs miért hibáztatnunk magunkat. A mentalitásunk jó volt, bebizonyítottuk mindkét mérkőzésen, hogy remekül tudunk futballozni, és van tehetségünk.”
 

Érdekes

Mexikó nyerte meg az Észak- és Közép-amerikai (CONCACAF) Nemzetek Ligáját, miután a döntőben 2–1-re legyőzte Panamát. A harmadik helyet Kanada szerezte meg, amely a bronzmeccsen 2–1-re verte az Egyesült Államokat. Mexikóval kapcsolatos további hír, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kizárta a Club Leónt az Egyesült Államokban nyáron sorra kerülő klubvilágbajnokságról, mert a mexikói egyesület nem felelt meg a többklubos tulajdonra vonatkozó előírásoknak. 

A FIFA közlése szerint az ügyben a León mellett a CF Pachuca érintett még, mindkét egyesületnek a Grupo Pachuca a tulajdonosa. A León a kontinentális szervezet (CONCACAF) által szervezett Bajnokok Kupája – az európai Bajnokok Ligája helyi megfelelője – 2023-as, míg a Pachuca a versenysorozat tavalyi megnyerésével jutott ki a klub-vb-re.

A két egyesülettel szemben fegyelmi eljárást indítottak, és a FIFA fegyelmi bizottsága a szervezet fellebbviteli bizottságához továbbította az ügyet.

„A FIFA fellebbviteli bizottságának elnöke a dokumentumokban lévő bizonyítékok értékelése után úgy döntött, hogy a CF Pachuca és a Club León nem teljesítette a többklubos tulajdonra vonatkozó kritériumokat” 

– írta közleményében a nemzetközi szövetség. Hozzátették: úgy határoztak, hogy a León nem indulhat a klub-vb-n, a helyére kerülő csapat kilétét pedig a „megfelelő időpontban” közlik majd.

A FIFA ugyanakkor a Pachucát nem zárta ki a június 14-én kezdődő és július 13-ig tartó, 32 csapat részvételével sorra kerülő tornáról. A León közölte: nem ért egyet a FIFA döntésével, amely ellen fellebbezni fog.

Mexikó történelmet írt Franciaország–Horvátország

Nagy csatát hozott a világbaj­noki döntős franciák meccse, akik a vb-har­madik horvátokat fogadták, ráadásul kétgólos hátrányban. A csütörtöki, spliti mérkőzésen a hazaiak Ante Budimir és Ivan Perisic találatával 2–0-ra nyertek, és a párizsi visszavágón ezt az előnyt tartották is az első félidőben. A szünet után aztán a Bayern München 23 éves szélsője, Michael Olise vált főszereplővé, hiszen előbb az 52. percben csodálatos szabadrúgással szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a 80. percben ő szolgálta ki Ousmane Dembélét, aki hosszabbításra mentette a párharcot.

A 2–0-s eredmény azonban már a hosszabbításban sem változott, jöhettek a tizenegyesek, amelyeket úgy tűnik, mindkét oldalon érdemes lenne gyakorolni, hiszen hét sorozat során öten is hibáztak. Végül az döntött, hogy amíg a horvátoknál Martin Baturina, Franjo Ivanovic és Josip Stanisic rontott, addig a franciáktól csak Jules Koundé és Théo Hernandez nem talált be – így végül Franciaország örülhetett.

Didier Deschamps úgy nyilatkozott, rengeteget jelent ez a továbbjutás, különösen az elmúlt napokban hallott kemény kritikák után.

„Az odavágón is minden megvolt, amire szükségünk lehetett, de nem tudtunk gólt szerezni. Ezúttal fordult a kocka, egy rendkívül magas színvonalú mérkőzést játszottunk egy nagyon jó horvát csapat ellen.

Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk a fiatal, kevesebb tapasztalattal bíró játékosainkkal, akiknek ez fontos meccs lesz a fejlődésükben.”

A horvát kapitány, Zlatko Dalic elismerte, hogy Franciaország jobb volt. „Gratulálok a franciáknak, mert jobbak voltak, de a mi fiainknak is, akik mindent beleadtak, és 120 percen át keményen küzdöttek. Nem akartunk csak védekezni, de az ellenfél rákényszerített minket, hogy megtegyük. A tizenegyeseknél pedig nem volt szerencsénk, hármat kihagytunk, Livakovic pedig kettőt majdnem kivédett. De lehet, hogy így kellett lennie. Legyünk reálisak: egy ilyen ellenféllel szemben egy meccset meg lehet nyerni, de kettőt nagyon nehéz…

A Nemzetek Ligája folytatásában Németország–Portugália és Spanyolország–Franciaország mérkőzésekre kerül sor, az egymeccses elődöntőket június 4-én és 5-én, a döntőt és a bronzmeccset június 8-án játsszák le.

Érdekes

Elrajtoltak a vb-selejtezős küzdelmek az öt csapatot számláló G–L csoportokban. A négytagú A–F csoportok viszont csak az NL után alakultak ki.

A csoport: Németország, Szlovákia, Észak-Írország, Luxemburg
B csoport: Svájc, Svédország, Szlovénia, Koszovó
C csoport: Dánia, Görögország, Skócia, Fehéroroszország
D csoport: Franciaország, Ukrajna, Izland, Azerbajdzsán
E csoport: Spanyolország, Törökország, Georgia, Bulgária
F csoport: Portugália, Magyarország, Írország, Örményország
G csoport: Hollandia, Lengyelország, Finnország, Litvánia, Málta
H csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Románia, Ciprus, San Marino
I csoport: Olaszország, Norvégia, Izrael, Észtország, Moldova
J csoport: Belgium, Wales, Észak-Macedónia, Kazahsztán, Liechtenstein
K csoport: Anglia, Szerbia, Albánia, Lettország, Andorra,
L csoport: Horvátország, Csehország, Montenegró, Feröer, Gibraltár

Vb-selejtezők, csoportbeosztás


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »