A csütörtökön kezdődő CPAC Hungary lesz minden idők legszélesebb patrióta összefogása

A csütörtökön kezdődő CPAC Hungary lesz minden idők legszélesebb patrióta összefogása

Egy globális összeesküvéssel állunk szemben, eljött az ideje a patrióták korának, annak, hogy a globalista összeesküvésre antiglobalista választ adjunk: ez a 2025-ös CPAC Hungary – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója szerdán Budapesten, az amerikai CPAC Foundation elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Szánthó Miklós elmondta, hogy a csütörtökön kezdődő kétnapos konferenciára hatszáz külföldi vendéget várnak,

itt lesz négy regnáló és négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.

Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy az idei CPAC Hungary lesz minden idők legszélesebb patrióta összefogása – mutatott rá a főigazgató.

Kiemelte, hogy jelen lesz Santiago Abascal, a Patrióták Európáért vezére, a szuverenista erők németországi vezetője, Alice Weidel, az AfD elnöke. A konferenciát Orbán Viktor magyar kormányfő nyitja meg – fűzte hozzá.

Hírdetés

„Küzdeni, küzdeni, küzdeni, és sohasem feladni” – idézte Szánthó Miklós Donald Trump amerikai elnököt. Kiemelte: Donald Trumptól azt tanulhattuk meg, hogy küzdenünk kell a végsőkig, és nem engedhetjük, hogy megtörjenek minket.

Magyarországon is egy ilyen erődemonstráció zajlik, így nekünk nincs más választásunk, mint ellenállni, mivel Magyarország a hazánk – fejtette ki a főigazgató.

Matt Schlapp, az amerikai CPAC Foundation elnöke Magyarországot Európában a legjobb választásnak nevezte a konferencia megtartása szempontjából.

„A szabadságot szerető emberek világszerte rajonganak a Donald Trumphoz és Orbán Viktorhoz hasonló vezetőkért” – mutatott rá.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »