A csúcsragadozók miatt már a róka is kiszorul a hazai erdőkből

A csúcsragadozók miatt már a róka is kiszorul a hazai erdőkből

Az aranysakál kiszorítja konkurensét az erdőből, ezért bukkan fel egyre több róka a lakott területeken is.

Az utóbbi jó pár évben drasztikusan megemelkedett az aranysakálok létszáma Baranya megyében. Ezért az elterjedési területen csökkent az őzszaporulat és az apróvad létszáma is, és már a falvakban, városokban sem meglepő egy-egy kukázó róka látványa – írja a bama.hu.

Ennek oka, hogy az aranysakálok táplálék szempontjából konkurensnek tartják a rókákat, így nem tűrik meg a jelenlétüket a területeiken és bekergetik őket a városba, ahova már nem követik őket a csúcsragadozók.

Hírdetés

Az aranysakálok falkában vadásznak, ez hatékonyabb, mint a rókáé.

A sakál jellemzően rágcsálókon, egereken és pockokon, kisebb madarakon, puhatestűeken él, de a gyümölcsöt sem veti meg. Sőt, a vadakat sem, ugyanis őzgidák, szarvasborjak és vadmalacok is áldozatául eshetnek. Ezzel éves szinten több tízmilliós kárt okozva a vadállományban.

Gyérítés gyanánt rendszeresen vadásszák, de a gyorsan növekvő szaporulat visszafogására csapdákat is állítanak. A sakál az emberre szinte teljesen veszélytelen, de biztonsági okokból az erdő azon részein, ahol fel lesznek állítva, figyelmeztető táblákat helyeznek majd ki.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »