A csődközeli állapottól a fejlesztésekig – a vízgazdálkodás eredményeiről és terveiről számolt be a KOMVaK

A csődközeli állapottól a fejlesztésekig – a vízgazdálkodás eredményeiről és terveiről számolt be a KOMVaK

Miközben 2016-ban még a csődközeli állapot és végrehajtások terhelték a KOMVaK-ot, ma már országos összevetésben is a legalacsonyabb víz- és csatornadíjjal szolgáltat a vállalat. A csütörtöki komáromi sajtótájékoztatón a gazdasági stabilizáció mellett fejlesztésekről, a kutyamenhelyhez kapcsolódó beruházásokról, az Európa-udvar szökőkútjának megújításáról és a víztorony felújításának részleteiről is szó esett.

Keszegh Béla polgármester bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy 2016-ban még két végrehajtás is folyt a vállalat ellen, súlyos gazdasági gondok nehezítették a működését, a fejlesztések pedig alig haladtak. Mint fogalmazott, ma már nem az a kérdés, hogy működőképes-e a cég, hanem az, hogy mit mutatnak a számok, mennyire stabil, és milyen fejlesztéseket tud felmutatni a város lakói számára.

A csődközeli helyzettől az átlag feletti minősítésig

Ruman Patrik igazgató a 2016-os és a 2025-ös állapot összevetésével mutatta be a változást. A prezentáció szerint a társaság saját tőkéje a 2016-os mínusz 171 889 euróról plusz 1 858 318 euróra emelkedett, a rövid lejáratú kötelezettségek 916 432 euróról 264 082 euróra csökkentek, a hosszú lejáratú kötelezettségek pedig 5 061 074 euróról 3 328 625 euróra mérséklődtek. A gazdasági eredmény a 307 490 eurós veszteségből 63 747 eurós nyereségbe fordult, míg 2016-ban még két végrehajtás volt a cég ellen, 2025-ben már egy sem.

Az igazgató kitért arra is, hogy a Szlovák Takarékpénztár tavaly elkészített pénzügyi értékelése 4B minősítést adott a KOMVaK-nak, vagyis a vállalat átlag feletti besorolást kapott. Ruman Patrik ezt különösen fontos visszajelzésnek nevezte, mivel szerinte ez több pénzügyi mutató és banki elemzés összegzett eredménye.

Ruman Patrik (Szalai Erika/Felvidék.ma)

Országosan is itt a legalacsonyabb a díj

A tájékoztató egyik legerősebb állítása az volt, hogy országos összehasonlításban Komáromban a legalacsonyabb a víz- és a csatornadíj. A bemutatott adatok szerint a két tétel együtt 2,7238 euró köbméterenként. Az igazgató ezt nemcsak a legdrágább szolgáltatóval vetette össze, hanem a közeli Gútával is, ahol a Nyugat-Szlovákiai Vízművek szolgáltatnak, 3,2466 eurós köbméterenkénti áron. Ez csaknem 60 centes különbség köbméterenként, ami egy átlagos családi fogyasztásnál már havi szinten is érzékelhető eltérést jelent.

Ruman Patrik szerint éppen ez mutatja meg leginkább, hogy a vállalat úgy tudott talpra állni és fejlesztéseket indítani, hogy közben a lakosság számára továbbra is kedvező árszintet tart fenn. A bemutatón elhangzott az is, hogy a kelet-szlovákiai szolgáltatónál ugyanez a díj már 4,64 euró körül alakul.

Hírdetés

Fejlesztések és új beruházások

A már megvalósult projektek között szerepel a Kapitány utcában és a Kossuth téren a közvízvezeték és a közcsatorna felújítása, a Thaly utcai vízvezeték- és csatornarekonstrukció, a Nefelejcs utca–Čajak utca–Fácán utca övezte térség vízvisszatartó beruházása, valamint a fotovoltaikus fejlesztés. A prezentáció szerint utóbbi révén a vállalat energetikai önellátása már 22 százalékos, ami jelentős költségcsökkentést hozott.

A tervek között szerepel a Vadas városrész közműhálózatának bővítése, a nagyharcsási vízbevezetés és vízelosztás, a kutyamenhelyhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítése, valamint a kavai vízvezeték rekonstrukciója. A bemutatott adatok alapján a Vadas városrészben 1830 méteren bővítenék a közvíz- és csatornahálózatot, Nagyharcsáson 2900 méteren valósulna meg a víz bevezetése és elosztása, a kutyamenhelyre 246 ezer eurót, Kavára pedig 90 ezer eurót irányoztak elő.

A KOMVaK igazgatója egyben városi képviselő is (Szalai Erika/Felvidék.ma)

Felújítják a víztornyot

Külön blokkot kapott a víztorony rekonstrukciója. A prezentáció szerint a felújítás kezdete 2026 júliusára várható, a munkák két-három hónapig tarthatnak, a befejezést októberre tervezik. Az előzetes költség 120 ezer euró, a beruházás pedig a belső felújítás mellett a tető biztonságos megközelítését és a kilátóterasz rekonstrukcióját is magában foglalja.

A tájékoztatón több érdekes részlet is elhangzott az épületről. Ruman Patrik szerint a víztorony statikai szempontból rendkívül különleges, mert a szerkezet stabilitását lényegében a középen elhelyezett, vízzel teli tartály biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a tartályt nem lehet egyszerűen kiüríteni, mert az a torony állóképességét is veszélyeztetné. A tervek szerint ezért előbb megerősítik a szerkezetet, csak utána végzik el a belső munkákat és a tető felújítását, majd visszatöltik a vizet, hogy az épület megőrizze eredeti funkciójának lényegét.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a tornyot a második világháború idején három bomba találta el, emiatt a lépcsőket és több szerkezeti elemet statikailag is meg kell erősíteni. A felújítás után a látogatók feljuthatnak majd a felső szintre, ahonnan kilátás nyílik a városra. A cél az, hogy a víztorony ne pusztán ipari műemlék legyen, hanem közösségi és turisztikai ponttá váljon.

Május végére készülhet el az Európa-udvar szökőkútja

A sajtótájékoztatón szó esett az Európa-udvar szökőkútjának felújításáról is. A prezentáció szerint a rekonstrukció jelenleg is zajlik, a befejezés május végére várható. Ruman Patrik elmondta, hogy a mintegy 25 éve működő szökőkút műszakilag és anyaghasználatában is megérett a teljes felújításra, ezért most korszerűbb technológiával építik át. A Komáromi Napok idejére ugyan még nem készül el teljesen, de a munkaterületet úgy alakítják ki, hogy az ne rontsa a tér összképét.

A csütörtöki tájékoztatón elhangzott, hogy a vállalat az elmúlt években nemcsak gazdaságilag stabilizálódott, hanem úgy tudott fejlesztési pályára állni, hogy közben országos viszonylatban is a legalacsonyabb víz- és csatornadíjat biztosítja a komáromiaknak.

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »