Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében barátai, tisztelői, tanítványai köszöntötték a nyolcvanéves Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtudóst, az Irodalomtudományi Intézet volt igazgatóját, egyetemi tanárt. A Nap Kiadó Szörényi László két könyvét – Delfinárium; Hosszúlépés – is megjelentette a kerek évforduló alkalmából.
Szörényi László professzor élő bizonyítéka annak, hogy egy személyben gond nélkül megfér egymás mellett a hatalmas, elmélyült tudás és a könnyed, frenetikus humor. Igaz ez könyveire, előadásaira, hétköznapi megnyilvánulásaira. Irodalmi, művelődéstörténeti ismeretanyaga bámulatos, olyan összefüggésekre világít rá, amelyekre csak kevesen képesek. Minderről e végig közvetlen, oldott hangulatú estén is megbizonyosodhattunk.
A díszterem zsúfolásig megtelt. A megjelenteket az ünnepi esemény háziasszonya, Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó igazgatója köszöntötte.
Kiemelte: a Delfinárium című kötet alcíme Filológiai groteszkek. A delfinológia, amelyből a delfinárium szó képződött, Szörényi László fogalma. A nyolcvanas években ő kezdte el retusálni azt a kiadói gyakorlatot, amely 1945-től 1990-ig a magyar klasszikusok némely szövegeiben megcsonkított, esetenként átírt kiadásához vezetett. Ennek a gyakorlatnak esett áldozatul többek között Bessenyei György, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Szerb Antal.
Szörényi László Delfináriuma először csak egy kőnyomatos, egyetemi kiadványban látott napvilágot, majd közölte ugyan egy folyóirat is, de megcsonkítva. Teljes terjedelmében csak a rendszerváltozás idején jelenhetett meg. Néhány évvel később, az 1998-as kiadáshoz írt bevezetőjében Bodnár György irodalomtörténész így fogalmazott: a kötet „hozzájárul közelmúltunk hiteles művelődéstörténetének megismeréséhez, illetve szatirikus, ironikus stílusa révén a szélesebb olvasóközönséggel is megismertetheti a groteszk filológiai jelenségek mögött meghúzódó irodalomtudományi problémákat”.
A mostani a könyv harmadik, bővített kiadása. A Nap Kiadó vezetője leszögezte: Szörényi László kötete újra aktuális. Amikor például Dosztojevszkijt, mert orosz; vagy Shakespeare-t, mert állítólag rasszista, kiveszik az egyetemi tananyagokból és leveszik a könyvespolcokról, „talán felnyitjuk azoknak a fiataloknak a szemét”, akik már nem tudnak arról, hogyan csonkították meg klasszikusainkat az elmúlt rendszerben.
Hafner Zoltán irodalomtörténész, Szörényi László tanítványa és a róla készült életútinterjú szerzője idézte kollégáját, N. Pál Józsefet, aki csaknem harminc évvel ezelőtt felidézte Szörényi Lászlónak az Eötvös Kollégiumban a nyolcvanas évek első felében tartott szakszemináriumainak semmihez nem hasonlítható hangulatát, tartalmi gazdagságát.
„Legendás műveltségét idővel megszokott ténynek vettük, de én még embert nem láttam, aki a művet, műfajt, szerkezeti, irodalmi, eszmetörténeti vonatkozásokat olyan szakértelemmel lett volna képes felfejteni, mint ő, két-háromezer évet átfogni időben és térben.”
Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében felidézte: 1982-ben Szörényi László többedmagával irodalmi estet tartott, amelyen arról is beszélt, hogyan csonkította meg a kommunista cenzúra Babits Mihályt és a magyar irodalmat. Lezsák Sándor a hetvenes években tanyasi iskolában tanított, és a hetedik-nyolcadik osztályban átélt egyik élményét akarta megírni Szörényi Lászlónak, de nem merte.
Móricz Zsigmond Hét krajcár című novelláját tanulták. Lezsák Sándor egy 1920-as években kiadott példányt vitt be az órára, míg a tanulók előtt a tankönyv hevert. Ő olvasta fel a novellát, és megkérte a gyermekeket, ha eltér egymástól a két szöveg, azonnal jelezzék. Az elbeszélés végén a kacagó édesanya fuldoklóan köhög, s valami meleg ömlik a kisfia kezére. „Vér volt, az ő drága, szent vére.” Ennél a résznél a diákok keze magasba emelkedett: tankönyvükből ugyanis hiányzott a szent jelző.
„Az az elementáris hit, ami benned gomolygott, sok emberben élt, és te ezt nyitottad ki – mondta Lezsák Sándor Szörényi Lászlóhoz fordulva. – Az életed csoda.
Legyél kilencvenéves, és sóhajts fel: de jó lenne nyolcvanévesnek lenni! Édesanyám mondta kilencvenévesen: ha tudtam volna, hogy ennyi ideig élek, jobban vigyáztam volna az egészségemre. Isten éltessen!”
L. Simon László költő szerint Szörényi Lászlót kötelező olvasni. Hálás a sorsnak, hogy személyesen is ismerheti, és azért is, mert az írásai „néha” még őt is a helyes útra terelték.
Csorba László történész, egyetemi tanár Szörényi Lászlóval történt személyes találkozásait elevenítette fel, nemcsak irodalmári, de diplomata tevékenységéről is beszélt: 1991 és 1995 között ugyanis hazánk római nagykövete volt.
Kiemelte: a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Szörényi László írásait, előadásait mindig is jellemezte, hogy a tudományos elmélyültség jól megfér a szubjektivitással, a poénnal, melyeknek felszabadító erejük van.
Diplomataként is a kultúrát építette a köréje szerveződött csapattal, amely valódi személyiségekből állt, és közülük többen a mai napig életben tartják a magyar kapcsolati hálót. A hátizsákos nagykövet, aki a kukoricásban öltözik át farmernadrágból a szmokingba, hogy beérjen a fogadásokra, és akinek a fejében ott van az összművészet, ismeri az irodalmi, de az építészeti stílusokat is.
Pécsi Györgyi irodalomtörténész a Magyar Művészeti Akadémia nevében üdvözölte Szörényi Lászlót, aki a Multaddal valamit kezdeni című, 1989-ben megjelent könyvében így fogalmaz: „Közösségként fennmaradni annyit tesz, mint folyamatos műveltséget létrehozni. Műveltséget viszont mindig csak olyan közösségek alkottak, következésképpen mindig csak olyan közösségek maradtak fenn, amelyek az emberiség nagy vallásaihoz hasonlóan a létükhöz alapot biztosító, múltjukról szóló közös tudást (nemzettudat), tragikusan, küzdelem, bukás, felemelkedés dialektikájában fogalmazták meg, és élték át. Az a nemzet, amely bezárja panteonját, egyetemlegesen készülhet a köztemetőbe. A múlt nem automatikusan, és nem is homályba vesző törvényszerűséggel épül be nemzeti tudatunkba.
Pécsi Györgyi legendás irodalomtörténésznek, társasági, szerethető embernek nevezte az ünnepeltet, akinek egész élete, munkássága „a múlt ébresztése, a múltnak a nemzeti emlékezetbe való beemelése, és a múlt jelen idejű transzformálása jegyében telt el. Pompázatos szellemi teljesítménnyel és nem hasonlítható eredményességgel”.
Kecskeméti Gábor, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója ünnepi beszédében emlékeztetett: Szörényi László 1968-ban kezdett el dolgozni az intézetben; jelenleg a reneszánsz osztály tagja, bár lehetne bármelyiknek. Ez lett volna az egyetlen munkahelye, ha nincs benne az oktatás szenvedélye; a leghosszabb ideig a szegedi egyetemen tanított. A kilencvenes években pedig négy évig római nagykövet volt. Ugyanaz az ember tért vissza, és ugyanoda, ahonnan elment.
Szörényi László 1997 és 2012 között az igazgatója volt az Irodalomtörténeti Intézetnek – mondta a jelenlegi vezető. – Elképesztő felelősség, ez a magyar irodalomkutatás csúcsintézménye, nemzetpolitikailag is jelentős. Aki ennek a vezetője, meghatározhatja az intézet főbb irányait. Vajon mire használja fel ezt a posztot? Igazgatóként Szörényi László fantasztikusan támogató volt, személyiségéből egyébként is hiányzik a gonoszságnak, az ármánykodásnak még a gondolata is. Csak elfogadni tud, támogatni, segíteni. Vezetői működését és irodalomtudományi munkásságát is igényesség, minőség- és értéktudat, tolerancia jellemzi. Már 1980-ban, alig harmincöt évesen vallotta: a nemzeti lét átélése nem gátja, hanem feltétele az emberiségről, az embervoltunkról megszerezhető egyetemes tudásnak.
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: mindazok, akik jelen vannak, valamilyen módon, valamiért hálásak lehetnek Szörényi Lászlónak. Ebben az évben megemlékezünk Jókai Mór kétszázadik születésnapjáról. Az, hogy 2018 óta az ő születésnapja legyen a Magyar Széppróza Napja, Szörényi László ötlete volt.
Az írószövetség elnöke Gyökössy Endre író, református lelkész szavaival köszöntötte a nyolcvanéves professzort:
Erős Kinga hozzáfűzte: „Ezt tanultuk meg tőled, derűt, boldogságot, nagyon hálásak lehetünk!”
Zárszavában Szörényi László mindenkinek köszönetet mondott az ünnepségért, a méltató szavakért. Kiemelte: ifjúkorában nagyon jóban volt az egyik kollégájával, aki, amikor az Élet és Irodalom főszerkesztője lett, azt mondta neki: ezentúl akármit írsz, azt lehozom. Szörényi László elhitte ezt. Rendszeresen reagált bíráló cikkekben a felháborító vagy ostoba írásokra, jelenségekre. Ám amikor bevitte az első írását az ÉS-be, a főszerkesztő tágra nyílt szemekkel kérdezte: azt hiszed, hogy én ezt lehozom? Szörényi először haragudott rá, de egyszer összeszorult a szíve, amikor Szegedről a vonaton utazva a főszerkesztő elpanaszolta neki: hiába hízeleg naponta Aczél Györgynek, állandóan megalázza őt. Mindez megindította benne a „bikadöfésekből” álló műfaj iránti vonzódását, és elhatározta: minden intézeti napon, szerdánként, felolvassa az ÉS által nem közölt írásokat az intézmény vezetőinek. Rövid időn belül várták már az intézetben ezeket a cikkeket, „néhányan a hasukat fogták a röhögéstől”. Létrejött egy olyan mini közösség Budapesten, amelyben igazat mondhattak az ott dolgozók. Szörényi László új barátokat is szerzett ezáltal.
A tudós irodalomtudós hálás azért, hogy ennyi évtizedet kapott. A jövőben is igyekszik folytatni próbálkozásait, bizonyítani, hogy van még magyar nemzet, lehet róla írni. Meg kell javítani, „ha nem óhajt rendesen viselkedni”. Van ennek esélye, és írni, olvasni sem szégyen. „Úgy érzem, van még mit tennem, és mindent köszönök!”
A rendezvényen közreműködött Kakasy Dóra színművésznő.
Fotó: Fábián Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
