A csilizközi tűzoltás nyomában – helytörténeti előadás Szapon

A csilizközi tűzoltás nyomában – helytörténeti előadás Szapon

A Csilizközben fekvő Szap község idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját, amelyhez kapcsolódva számos kulturális és közösségi programmal készülnek a helyiek. A jubileumi eseménysorozat részeként a IX. Szapi Halásznap nyitónapján, július 11-én a helyi kultúrház adott otthont Darnai Zsolt –  a Csallóközi Múzeum elismert történésze –  „Az első szapi tűzoltóegylet megalapítása” c. előadásának. A szakmai előadás nagy érdeklődés mellett zajlott, erősítve a helyiek identitástudatát és hagyományőrző elkötelezettségét.

A kultúrház termében egy különleges, kifejezetten a jubileumi programsorozatra összeállított kiállítás is várta a látogatókat, amely archív fotókon keresztül engedett betekintést Szap gazdag múltjába, különös tekintettel a XX. század helyi eseményeire és közösségi életére.

A rendezvény megnyitóján Miklós Ferenc, a község polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket és résztvevőket, hangsúlyozva, hogy a község számára kiemelten fontos a hagyományok ápolása és a múlt értékeinek megőrzése. Kiemelte, hogy a IX. Szapi Halásznap nemcsak gasztronómiai ünnep, hanem közösségi esemény is, amely méltó keretet ad Szap első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak.

A település elöljárója a köszöntőjében külön üdvözölte Darnai Zsoltot, a Csallóközi Múzeum történészét, aki – mint fogalmazott a polgármester – elkötelezett, pozitív és professzionális módon járul hozzá a község történelmének feltárásához és közvetítéséhez.

Darnai Zsolt az előadása kezdetén tisztelettel köszöntötte a jelenlévőket, és háláját fejezte ki a meghívásért.

Előadását a kétszáz éve született nagy mesemondó, Jókai Mór gondolataival nyitotta és zárta, ezzel is érzékeltetve, hogy a magyar nép történelme és a hősies helytállás mindig kéz a kézben járt.

Az előadó elsőként a tűzvédelem történeti előzményeit ismertette, visszanyúlva egészen Szent István király dekrétumaihoz, amelyek már a XI. században rendelkeztek a tűzhelyek őrzéséről. Hunyadi Mátyás 1462. évi törvényei, valamint Mária Terézia és II. József rendeletei is fontos állomásai voltak a szabályozás fejlődésének. Mint kiemelte, ezek az uralkodói intézkedések megalapozták a szervezett tűzvédelem irányát, amely a XIX. század második felében öltött intézményesített formát.

Az előadó gróf Széchenyi Ödön alakját kiemelten hangsúlyozta, mint a magyar tűzoltómozgalom meghatározó reformerét.

Széchenyi István ifjabb fia nemcsak hazánkban, hanem az Oszmán Birodalomban is meghonosította a szervezett, hivatásos tűzoltóság rendszerét.

Darnai Zsolt ajándékként átadta a Szapi Önkéntes Tűzoltó Testület és Szap község önkormányzata számára Gróf Széchenyi Ödön aláírásának másolatát, melynek eredetije Mosonmagyaróvár város levéltárában található, és az 1861-es évből származik. Ekkor adományozta a város díszpolgári címet Széchenyi István ifjabb fiának, és ezen oklevél őrizte meg hiteles aláírását.

Hírdetés

Az előadás második felében a csilizközi térség tűzrendészetének és tűzoltóságának helyi vonatkozásaira tért ki az előadó. Mint kifejtette, az 1888. évi 53888/II. számú tűzrendészeti kormányrendelet fordulópontot jelentett a magyar tűzvédelem történetében.

A jogszabály kötelezte a településeket saját tűzrendészeti szabályrendeletek alkotására, valamint az önkéntes tűzoltóegyletek létrehozására.

A csilizközi falvak gyors és hatékony válaszokat adtak: Patas, Nyárad, Szap, Balony, Medve, Csilizradvány és Kulcsod 1888 októbere és novembere között fogadták el saját szabályrendeleteiket. Darnai Zsolt kiemelte, hogy ezek a dokumentumok harmincegy-harminckét paragrafusból álltak, és részletesen szabályozták a tűzoltás megszervezését, az őrszolgálat működését és az építési előírásokat.

Az előadó említést tett mások mellett Szap község tűzvédelmi rendszeréről is, amely már az 1880-as években rendszeresített éjjeliőr-szolgálatot működtetett. A szolgálat a főszolgabírói eskü után látott el felügyeletet, és az éjszaka két részében váltásban dolgoztak az utcaőrök.

Darnai Zsolt előadásában külön figyelmet szentelt a tűzoltóság jogállásának is, amely az 1888-as rendelet óta hatósági státuszt biztosított a szolgálatban álló önkénteseknek.

A szabályozás továbbá előírta a szakszerű tűzvizsgálatot, a mintaszerű dokumentálást és a tűzoltók segélyezését is.

A csilizközi falvak 1890 és 1897 között hozták létre az egyleteiket. Szap önkéntes tűzoltóegyletét 1892-ben alapították meg. Mint elhangzott, az egylet célja az volt, hogy tűzesetek esetén szervezett segítséget nyújtson a személy- és vagyonvédelem érdekében. Az egylet működő tagjai három csoportba sorolódtak: mászók, szivattyúsok és tűzőrök, mindannyiuknak meghatározott felszerelése, egyenruhája és rangjelzése volt.

Előadása végén Darnai Zsolt összegzésképp kiemelte, hogy a XIX. század második felében a csilizközi falvak példás gyorsasággal szervezték meg saját tűzvédelmi rendszerüket. E közösségi összefogás máig ható példa arra, hogy a polgári felelősségvállalás és az önkéntesség mekkora szerepet játszott az ország biztonságának megteremtésében.

A tűzoltók tiszteletre méltó, áldozatos munkáját a mai napig nagy megbecsülés övezi.

Az előadás során számos eredeti dokumentum, fotó és szabályrendelet is bemutatásra került, amelyek nem csupán szemléletesebbé tették a történelmi áttekintést, de a hallgatóság számára valóban sok új és izgalmas ismeretet nyújtottak.

Tovaryš Krisztián, Balony község polgármestere bemutatta a témához kapcsolódó azon tárgyi emlékeket, amelyeket a balonyi „régi iskola” épületében találtak meg. Ezek között szerepelt többek között egy százhuszonöt évvel ezelőtti pecsét, a Balonyi Önkéntes Tűzoltó Egylet 1910-ben kezdődő jegyzőkönyve, valamint három csákó és sisak az 1920-as, 1930-as és 1950-es évekből, amelyeket az érdeklődők az előadás végén személyesen is megtekinthettek.

Az előadást követően Miklós Ferenc, Szap polgármestere köszönetet mondott Darnai Zsoltnak a tartalmas előadásért – és a tűzoltók áldozatos munkájáért –, majd meghívta a jelenlévőket a rendezvénysorozat később megvalósuló programjaira.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »