A Csellengőkben szerepelt a Teréz körúti robbantó

A Csellengőkben szerepelt a Teréz körúti robbantó

A Blikk információi szerint viharos gyermekkora lehetett a Teréz körúti robbantónak. A lap megtalálta azt a fotót, ami a Csellengőkben, az eltűnt gyermekekről szóló műsorban is feltűnt még 2001-ben. A műsorban az hangzott el, hogy P. Lászlót hét éves korában lánytestvérével együtt elrabolta az édesapjuk. Dél-Amerikába hurcolta a gyerekeket. 

A Blikk úgy tudja, P. László szüleinek viszonya gyerekkorukban mérgesedett el, rengeteget veszekedtek, később elváltak. Az apa állítólag tartott attól, hogy az anyánál helyezik el a fiút, ezért külföldre költözött, és magával vitte a gyerekeket is. Egy taksonyi férfi szerint az apa ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. 

A lap azt is megjegyzi, hogy P. László édesanyja Budapesten él, egy országosan ismert cukrászdában dolgozik, aminek tulajdonosa a nő testvére, tehát László nagynénje.

A férfi előzetesben van

Hírdetés

Pénteken előzetes letartóztatásba helyezte P. Lászlót a Budai Központi Kerületi Bíróság. Kiemelkedően súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják: több emberen, hivatalos személy sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével. Emiatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható vele szemben.

A falu, ahol lecsaptak a „magyar terroristára”Karmacson, a Zala megyei hétszáz lelkes faluban általános megdöbbenéssel fogadták azt az emberek, hogy tegnap a TEK különítménye egy falu szélén álló házban vette őrizetbe a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját. Helyszíni riportunkat itt olvashatja el.

Csütörtök délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ tartott közös, rendkívüli sajtótájékoztatót Budapesten. Kiderült, hogy a szerdán Keszthelyen elfogott férfi magyar állampolgár, nem budapesti illetőségű, valamint személye eddig ismeretlen volt a hatóságok előtt, mivel neve egyetlen bűnügyi nyilvántartó rendszerben sem szerepelt.

A vásárlás buktatta le?

A TV2 információ szerint a bombát működésbe hozó vevőegység áramkörének forgalmazóján keresztül találták meg a nyomozók a gyanúsítottat. Négy-öt ilyen áramkört rendelt, és a rendelésekhez megadta email-címét. Ez után figyelték, hogy mikor lép be az email-fiókba, hogy megtudják, hol tartózkodik.

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Hétfőn elhagyhatták a kórházat a robbantásban megsebesült járőrök, az ápolásuk egy rehabilitációs intézetben folytatódik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »