A csehek „Éljen Szlovákia!“ felkiáltással köszöntötték Čaputovát első csehországi útja során

A csehek „Éljen Szlovákia!“ felkiáltással köszöntötték Čaputovát első csehországi útja során

Nyitókép: TASR

Zuzana Čaputová Csehországba látogatott, s ezzel megkezdte első hivatalos külföldi útját.

Miloš Zeman cseh államfő ma délelőtt a prágai várban fogadta Zuzana Čaputová szlovák államfőt. A jelenlévők az „Éljen Szlovákia!“ felkiáltással köszöntötték Čaputovát.

A szlovák államfő az első hivatalos külföldi látogatásán van, ami a hagyományok szerint mindig Csehországba vezet.

Annak ellenére, hogy sokféle téma merült fel az elnöki találkozón, nem volt nézeteltérés Zuzana Čaputová és Miloš Zeman között – jelentette ki a két államfő a csütörtöki prágai hivatalos látogatása kapcsán.

„Nem állítom, hogy a jövőben nem lesz eltérő véleményünk, de ezen az első találkozón nem került sor ilyesmire”

– mondta Čaputová.

Hírdetés

Ezt Zeman is megerősítette, majd hozzátette: „nem merült fel egyetlen vitás kérdés sem, de ennek ellenére nem volt unalmas”.

„A barátságos légkör – amelyben ez a beszélgetés is zajlott – mindig inspiráló és érdekes véleményekhez vezet”

– mondta.

Zeman megköszönte Čaputovának, hogy támogatja a pozsonyi cseh ház létrehozását. Čaputová pedig hangsúlyozta, elismeri a jelenlegi elnök, az akkori cseh miniszterelnök munkáját, amit Szlovákia és Csehország szétválása során vitt véghez.

„Idén húsz éve lesz annak, hogy megoldódtak a vagyoni viták, és azt hiszem, konstruktív kapcsolat alakult ki a két ország között”

– mondta Čaputová.

A rövid sajtótájékoztatón mindkét elnök kijelentette, hogy szándékukban áll részt venni a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő közös megemlékezésen.

Teraz.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »