A cseh elnök szerint Prága kihátrál a kvótaellenes visegrádi frontból

A cseh elnök szerint Prága kihátrál a kvótaellenes visegrádi frontból

Az egykori hírhedt Brezsnyev-doktrínához hasonlította az EU mai politikáját a cseh államfő.

Milos Zeman csütörtökön Prágában egy, a cseh nemzeti érdekekről szóló konferencián mondott beszédet, és ebben a volt Szovjetunió egykori vezetője, Leonyid Brzesnyev által megvalósított

„korlátozott szuverenitás” doktrínájához hasonlította az Európai Unió „megosztott szuverenitás” politikáját.

„Hangsúlyozom, hasonlóságokat, és nem azonosságokat látok a kettő között” – fogalmazott Zeman, aki szerint szerint a Brüsszel által szorgalmazott politika több esetben is sérti a tagállamok – általa legfőbb érdeknek és értéknek tartott – nemzeti szuverenitását.

Példaként egyebek között a migránsválság kezelését említette. Bírálóan szólt arról, hogy Brüsszel a „megosztott szuverenitás” alapján azokra az államokra is rá akarja kényszeríteni a migránsok befogadását, akik ezt nem akarják 

„Csak a szuverén államoknak van joguk dönteni arról, kit fogadnak be területükre”

Hírdetés

– hangsúlyozta Milos Zeman. 

„Nem vagyok teljes egészében a migráció ellen, például a vietnamiak és az ukránok tízezrei nagyon jól beilleszkedtek a cseh társadalomba, de határozottan elutasítom az iszlám vallásúak befogadását, mert kultúrájuk nem egyeztethető össze a cseh, illetve az európai kultúrával” – fejtette ki Zeman.

A cseh elnök szerint „a bátor országok, a bátor politikusok” ellenállnak Brüsszel nyomásának, míg a „meghunyászkodók” csak ideig-óráig, azután pedig beadják derekukat. Bár nem nevezett meg senkit,

aggodalmának adott hangot, hogy ezt fogják tenni az őszi parlamenti választás után a cseh politikusok. 

Zeman úgy vélte, hogy el kell vetni a  elvet, és az Európai Unióban csak konszenzusosan, nem pedig többségi alapon szabadna dönteni. Bár ez hosszabb folyamat lenne, de ezzel elkerülhetőek lennének azok a problémák, melyeknek jelenleg a tanúi vagyunk – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva közölte: amennyiben a jövő év elején elveszíti az államfőválasztást, kivonul a cseh politikából. 
     


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »