A csecsen elnök szankciója Obama, Barroso, Rompuy, Ashton és Shulz ellen

A csecsen elnök szankciója Obama, Barroso, Rompuy, Ashton és Shulz ellen

Ramzan Kadirov csecsen elnök szankciókat hozott az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőivel szemben, miután kiderült, hogy az ő neve is felkerült Brüsszel újabb feketelistájára a kelet-ukrajnai orosz-barát szakadároknak nyújtott segítsége miatt.
Kadirov szankciós listájára felkerült Barack Obama amerikai elnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
Kadirov arra adott utasítást, hogy tegyenek lépéseket, fagyasszák be számláikat.
Emellett vasárnaptól nem tehetik be a lábukat Csecsenföld területére.
A csecsen elnök azzal indokolta a szankciókat, hogy a szóban forgó személyek a demokráciaexport látszatát keltve békés polgárokat, nőket, öregeket és gyerekeket ölnek meg, településeket és vallási szentélyeket semmisítenek meg.
Tetteiket Kadirov az országok és népek ellen irányuló állami terrorizmusnak minősítette, és felhívta a figyelmet arra, hogy befolyásuk egyre nő Líbiában, Szíriában, Irakban, Afganisztánban és Ukrajnában.
Ezeket a nyugati vezetőket vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal sújtják, közölte az ITAR-TASS orosz hírügynökség.

magyartudat.com

Hírdetés

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »