A Csallóközi Városok és Falvak Társulása a fenntartható önkormányzatiság jövőjéről tanácskozott

A Csallóközi Városok és Falvak Társulása a fenntartható önkormányzatiság jövőjéről tanácskozott

A Csallóközi Városok és Falvak Társulása (CsVFT) október végén tartotta 2025 második közgyűlését a nagyszombat megyei Holicsban (Holíč). Az esemény fő témái a hulladékgazdálkodás jövője, az önkormányzati fejlesztések, az adatbiztonság, valamint a digitalizáció voltak.

A konferenciát megelőző tanácskozáson a szervezet alapszabályzatának módosítása és az idegenrendészeti problémák megoldási lehetőségei kerültek napirendre. Elnökségi ülés és jogszabályi javaslatok.

A vendégeket Zdenko Čambal, Holics város polgármestere és munkatársai fogadták. A CsVFT alelnöke, Hájos Zoltán aggodalmát fejezte ki a külföldi állampolgárok számának növekedése miatt, akik tartózkodási engedéllyel érkeznek Szlovákiába, majd röviddel később kijelentkeznek korábbi címükről anélkül, hogy új lakóhelyet adnának meg. Ez megnehezíti a hatóságok számára tényleges tartózkodási helyük megállapítását. A közgyűlés ezért felkérte a Szlovák Belügyminisztériumot a vonatkozó jogszabály módosítására, hogy a lakcímváltozást csak bérleti szerződéssel és a tulajdonos hozzájárulásával lehessen bejelenteni.

A közgyűlést a CsVFT elnöke, Balódi László nyitotta meg, aki beszámolt az elmúlt időszak sikeres önkormányzati pályázatairól, azt követően pedig Michaela Žitnáková Nagyszombat megye képviseletében ismertette a megye által támogatott aktuális fejlesztéseket és pályázati lehetőségeket.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke, Božena Kováčová az önkormányzatokat érintő újdonságokról és a szociális ellátás fejlesztési irányairól tartott előadást, ahol szó esett a polgármesterek hivatali idejének meghosszabbításáról is. A meghívott előadók között volt még Branislav Časnocha, az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) igazgatóhelyettese, aki bemutatta a támogatási lehetőségek bővülését és a futamidők módosítását, különös tekintettel a lakásépítési támogatásokra.

Digitalizáció, okosmegoldások és adatbiztonság

A konferencia délelőtti részében a CsVFT partnerei mutatták be fejlesztéseiket. A Galileo Corporation ismertette új önkormányzati digitalizációs platformját, amely AI-alapú szerkesztőrendszert és chatbot-funkciókat kínál. Az ARD System a közterületi információs és oktatási megoldásokat mutatta be, a T-MAPY képviselője az önkormányzati ingatlan- és infrastruktúra-nyilvántartó rendszerekről beszélt, Henrich Šimonič (Dokumenta, a.s.) pedig a nyilvános dokumentumok anonimizálásának egyszerű és biztonságos módját mutatta be.

Hírdetés

Hulladékgazdálkodás és nemzetközi együttműködések

Radomír Pavlíček, a Dél-morva Regionális Fejlesztési Bizottság elnöke kiemelte a határon átnyúló együttműködések fontosságát, majd Seňan Iván, Nagypaka község polgármestere osztotta meg tapasztalatait az olaszországi Contarina hulladékgazdálkodási vállalatnál tett tanulmányútjukról, ahol egy jól működő gyakorlatot ismertek meg. A téma szakmai folytatásaként Marek Matúš (KTS Ekologie s.r.o.) és Jakub Paškevič (Kosit WEST s.r.o.) ismertették cégeik új hulladékkezelési stratégiáit és a jövő évi díjszabások várható változásait.

Zárás és jövőbeli tervek

A konferencia a társulás éves pénzügyi beszámolójának elfogadásával és a 2026-os tervek ismertetésével zárult. A rendezvény lebonyolítását és szakmai munkáját Nagyszombat megye önkormányzata is támogatta.

Forrás: Új Szó

Borítókép: Ma7.sk

The post A Csallóközi Városok és Falvak Társulása a fenntartható önkormányzatiság jövőjéről tanácskozott appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »