Immár 12. alkalommal rendezte meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház az Újszövetség Maratont december 1-jén. Idén a családok ünnepeként hirdették meg az eseményt, amelyen a négy evangéliumból összeszőtt történetek felolvasása mellett családi kézműves-foglakozásokkal várták az érdeklődőket. A program ünnepélyes megnyitóján Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök is részt vett.
Advent első vasárnapján a XII. Újszövetség Maraton keretében a Vörösmarty Színház nagyszínpadán újra Jézus életét idézte meg a teátrum és a részt vevő székesfehérvári hívők közössége az evangélium részleteinek felolvasásával.
Az ünnepélyes megnyitón Cser-Palkovics András polgármester; Szikora János, a színház igazgatója; Spányi Antal püspök; Berze János református elnöki lelkész és Bencze András evangélikus lelkész együtt gyújtották meg az első adventi gyertyát a színház előcsarnokában lévő koszorún.
2024-ben az Újszövetség Maraton egyben a családok ünnepe is. Szikora János, a székesfehérvári színház igazgatója a megnyitón elmondta: a korábbi években is volt rá példa, hogy többen nem egyedül érkeztek felolvasni, hanem családtagjaikkal, gyermekeikkel, szeretteikkel, hogy együtt szellemülhessenek át a Biblia történetei által. Ezért idén a családokat invitálta a színház, hogy együtt olvassanak fel hozzátartozóikkal.
A színpadon a felolvasások között a Vox Mirabilis kórus műsorát és a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak koncertjeit hallhatta a közönség.
A bibliaolvasással párhuzamosan a színház előterében kézműves-foglalkozásokkal, karácsonyfadísz-készítéssel várták a gyerekeket a színház művészei: Ballér Bianka, Kerkay Rita és Kiss Diána Magdolna, akik a színház rendezőasszisztense, Németh Mariann kreatív útmutatásai szerint segítettek a gyerekeknek az egyedi dísztárgyak elkészítésében.
A legkisebbeknek is tudtak kedveskedni, az előcsarnokban kialakított mesesarokban a társulat művészei: Závodszky Noémi, Ballér Bianka, Kiss Diána Magdolna, illetve Kerkay Rita meghitt történetet olvastak fel a „meseországba” utazóknak.
Az eseményt megelőzően rajzpályázatot is hirdetett a Vörösmarty Színház általános- és középiskolások számára, melynek keretében Jézus élete által ihletett műveket készítettek a diákok. A pályázatra 180 alkotás érkezett, amelyek egytől egyig gyönyörűen mutatják be Jézus életének meghatározó pillanatait.
Az adventi koszorú első gyertyájának ünnepélyes meggyújtása után nyílt meg a rajzokból készült kiállítás a színház galériáján, amely az egész adventi időszakban megtekinthető a nagyszínpadi előadások előtt egy órával.
Az Újszövetség Maraton záróakkordjaként átadták a „Hozz egy meleg takarót!” kampány adományait, amelyet a színház a székesfehérvári Kríziskezelő Központtal együtt indított. Az adománygyűjtő kezdeményezés híre a városban és a térségben is sok emberhez eljutott, akiknek köszönhetően több száz takaró, pokróc és pléd gyűlt össze, hogy az utcán élő fedél nélküli otthontalanok érezhessék a fehérváriak törődését.
Az összegyűjtött adományokat Zsabka Attila, a központ vezetője vette át, és az Utcai Szociális Szolgálat munkatársai osztják majd szét a téli időszakban.
Forrás és fotó: Vörösmarty Színház
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »