A család az család, szól mostanság a szlogen és ismert és kevésbé ismert emberek is lobogójukra tűzik, jelezve, hogy nem csak a konzervatív férfi-nő családmodell az, amit elismernek. Valahol persze ez az egész ismét az LMBTQ-lobbinak egy újabb projektje, amire alapesetben nem fecsérelnék időt, de mivel az ellendrukkerek már megint Krisztus nevében szórják a pogány világképük átkait, érdemelne egy kis tisztázás, hogy ha a jobboldaliság eszmei mocskát levakarjuk erről a témáról, akkor valójában mit is mond Krisztus a családról. Nos, Jézus egyértelműen kifejti, hogy Isten országában az emberek nem házasodnak, hanem úgy élnek, mint az angyalok (Mt. 22:30). Pál apostol később úgy szól, hogy Krisztusban nincsen sem férfi, sem nő (Gal. 3:28). Még sorolhatnánk, de nem hagy kétséget több helyen sem a Szentírás, hogy az párkapcsolat, a nemiség olyasvalami, ami ideiglenes ebben a leromlott létállapotban és a tökéletes mennyei világban már nyoma sincs. Mit is tehetne hát ezt az igazságot felismerő ember, ha nem azt, hogy az általunk felismert lehető legigazabb módon próbál élni, vagyis ilyen szükségszerűen a világ torz mivoltához tartozó leromlott evolúciós, biológiai ösztönei által diktált genetikai továbbörökítésen alapuló tevékenységgel nem él.
„Erre így szóltak hozzá tanítványai: Ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni. Ő azonban így válaszolt nekik: Nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak azok, akiknek megadatott.” (Mt 19:10-11)
Ebben a passzusban Jézus sem hagy kétséget efelől, ahogyan életében is ugyanezt a példát mutatja. Ahogyan az apostolok zöme is, élükön Pállal, aki az 1. Kor 7. fejezetében gyakorlatilag ezt taglalja végig. Egyértelmű tehát, hogy az üdvösség állapota, melyhez közelítünk már jellemünkben földi életünkben: nemtelen, vagy sokkal inkább nemek feletti. Ebből az igazságból éreznek meg valamit a genderisták is, azonban Isten esszenciája nélkül valami végtelenül torz, kártékony tévút lesz belőle, amit itt ebben a világban akarnak megvalósítani. Pedig ebben a világban a biológiai törvényeivel nehéz hadakozni, pláne győzni, főleg ha még Krisztus sem ennek a világnak a megváltoztatására vállalkozott (hanem abban élő lelkekére) holott nála az isteni igazság volt. Mennyire esélytelenek azok, akiknél az igazság sincs, csak torz tévképzetek. Mindazonáltal kétségtelen, hogy a legkrisztusibb magatartás forma, ha az ember tartózkodik minden nemiség által meghatározott emberi kapcsolattól, illetőleg mindennel, ami azzal jár és annak következménye. A szexualitás mindenféleképpen a genetikai állomány továbbörökítésének a kifejeződése lesz. Akkor is ha konkrétan ezt a továbbörökítést nem tesszük meg, és akkor is, ha próbáljuk magunkkal is elhitetni, hogy valami sokkal nemesebb áll e mögött. Végső soron eljuthatunk odáig, hogy ha mégis valóban megtörténik ez a genetikai továbbörökítés, gyermekek születnek, akkor az ebből a legmagasztosabb mennyei szemléletből nézve egyfajta hitetlenség is. Elvégre mindenki, aki genetikai állományát továbbörökíteni kívánja, az egy kicsit ebben a materiális síkon halhatatlan lesz, hiszen ő maga tovább él gyermekeiben és azok utódaiban. Na de mégis miért is akarna tovább élni ezen a materiális síkon, ha ott van neki a mennyei örökkévalóság, ahol „úgy élhet, mint az angyalok”. Talán pontosan azért, mert nem tetszik neki valójában az a lét, vagy más szóval, sokkal inkább tetszik neki a romlott világ természetéből adódó szükségszerű, ideiglenes állapot, a szexualitás.
„Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek.” (Jak. 4:4)
Így szól Jakab apostol, éppen a paráznasághoz hozzáfűzve ezt. Vagyis aki jobban vonzódik evolúciós ösztönökhöz, mint sem Jézushoz, az nem éppen a „két úrnak nem lehet szolgálni” dilemmájába esik? Ha Krisztus ellenségeskedést szül a evilág és az Isten lelkülete között, akkor nem gyanús olyan életcél, életmód, mely pontosan megegyezik azzal, amit a nem hívők is élnek és ugyanúgy erénynek tekintenek? A család és a szaporodás minden nép és kultúra körében kiemelt értéknek számított. Ahogyan ez a legnagyobb érték bármely életforma körében a farkasoktól kezdve, az ürgéken át szinte a legegyszerűbb lényekig. Ezt hívják evolúciós ösztönnek, de nem Krisztus szellemiségének. Keresztény emberek helyében elgondolkodnék ezen gondolatmeneten, kiváltképp ha valaki az apokalipszist relatív közelre váró fajtába tartozik. Jézus Krisztus szellemisége éppen a vér és minden egyéb szociális és kulturális berögződésünk ellen jött el. Ezeknek a megkötéseiből, börtönéből kiszakítani. Persze sokan vannak, akik ezeket még csak nem is érzik börtönnek, sőt erényt faragnak a vérségi kötelékből, legyen az családi, vagy nagyobb méretben etnikai.
De nézzük tovább Jézus miképpen viszonyul a család és a rokonság, ergo a vérségi kötelékek, genetikai és kulturális továbbörökítési láncolathoz. Kezdhetnénk ott, hogy Jézus maga sem szokványos apa és anya viszonylatban jött a világra, de ezt az ízléstelenséget inkább meghagyom a világtalan progresszív keresztényeknek. Jézus klasszikus, konzervatív családmodellben nőtt fel. Mindennek ellenére azt kell látnunk, hogy nem szól valami elismerően erről, sőt mi több, Jézus rokonsága sem őróla. Olyannyira nem értették meg, hogy mikor tudomást szereztek Jézus egyik tanítói eseményéről így reagáltak:
„Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.” (Mk. 3:21)
Jézus pedig ezután az akciójuk után szól legvelősebben arról, hogy mit gondol a vérségi, családi kötelékről:
„Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged! De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.” (Mk. 3:31-35)
Itt egyértelműen kitűnik, hogy Jézus magasról fittyet hány a vérségi viszonyra. A család fogalmát teljességgel lelki síkra helyezi, a biológiai viszonylattal nem foglalkozik. A krisztusi emberhez legközelebb állók, a szintén Krisztus útját követni igyekvő emberek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy semmit sem jelent többé a saját anyánk, apánk, testvéreink stb. Jézus pontosan azt is mutatja be életében példaként, hogy milyen szeretetteljes, meghitt és szoros viszony a helyénvaló pontosan az ilyen emberekkel, hiszen a legszűkebb környezetünkért is felelősséggel tartozunk. Mindazonáltal figyelmeztet minket, hogy ha valaki komolyan veszi a Krisztus útját a saját életében és igyekszik a szerint formálni magát, akkor ezekkel a családi, tradicionális kötelékekkel komoly konfrontációra számíthat:
„Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.” (Lk. 12:52-53)
Krisztus egyáltalán nem családbarát abban az értelemben, hogy pusztán a család, mint társadalmi alapegység és szociális közeg nem erény és nem érték számára. Szükségszerű következmény a világban, de nem cél. Új családfogalmat ad, mely már a mennyei szféra lelkületét fejezi ki. Nem véletlen, hogy a valódi, mély, igaz és megértő barátokra helyezi a hangsúlyt életében is, és szól így:
„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15:13)
A legnagyobb szeretet nem az, ha életed adod a szerelmedért. Erről szól minden csöpögős klisés film és nyálas lányregény. Nem az, ha életed adod a családodért, utódaidért. Hiszen ezt teszi minden pogány és ezt teszi minden egyes élőlény a vadonban is. Ezek alap dolgok, de nem a legmagasztosabbak. A barát ( nem sokak által elcsépelt értelmében, ami inkább a haver, span és ivócimbora) valóban pusztán a lélek és lélek közötti kapcsolat és megértés. Nincsen semmiféle materiális kötelék, sem evolúciós önös szándékú ösztön, mint a saját DNS-em továbbadása, hanem pusztán a lélek és személyiség szabad választása. Nincs hátsó szándék, melyben előbbre helyezem, ahogyan sokan a vérségi kötelékben velük élőket, és többet elnézek neki. Nincsen olyan, hogy külsőleg nem vonzódom hozzá, akkor már nem is akarok vele annyi időt tölteni, ahogyan minden párkapcsolatnál megtörténik ez nemi identitástól függetlenül. A legtisztább forma ez, s Jézus is ilyen viszonyban élt az ő tanítványaival.
A család, mint hatalmas eszmény, erény és nívó az archaikus kor ősemberi korszakából maradt. A természet és a világ rendjéhez igazodó jobboldali mentalitás pedig ápolja a mai napig ebben az állapotban, holott 2000 éve már valami sokkal nemesebb eszményt mutattak be nekünk. S teszik ezt mindezt úgy, hogy ennek a nemes eszménynek a hírnökét használják fel a világi rend igazolására. A család eszménye a maffiózók eszménye, hataloméhes és becsvágyó uralkodók életfelfogásának centruma, az egyszerű, nyomortelepeken minden távlati tervezettséget mellőző emberek bálványa. Ami ilyeneknek „szent”, az semmiképp nem lehet Isten előtt az. A sötétséggel nincs közös metszet. Így hát azt kell mondanunk, hogy a helyes krisztusi magatartás, ha a legkevésbé sem háborgunk eltérő családfogalmakon és modelleken. Nem azért mert mindegyik helyes, hanem mert mindegyik a bűnös világ szükségszerű velejárója csak. Ha a legmagasztosabb, mennyei szempontot vesszük, ahol a szexualitás önmagában egy bűnös és elkerülhetetlen tény a világban, akkor azt kell látnunk, hogy nincs különbség a hagyományos családmodell és az LMBTQ-családok között. Az egyik tagjainak a bűne az, hogy heteroszexuális, a másiknak a bűne pedig az, hogy homo-bi-transz stb. A Krisztus által legnemesebbnek tartott és kénytelenül bekövetkező állapothoz képest, egyenlő távolságra van mindegyik. Csak talán mondjuk úgy, másik irányba. A rendes család ismérve nem annak tagjai közötti nemi identitásban keresendőek, hanem a lelkületben, az egymáshoz való viszonyukban. Ezt hívjuk mára elcsépelten úgy, hogy szeretet. Ám itt egy tudatos, krisztusi szeretet szükséges. Emberek tömegei nőttek fel rettenetes körülmények között heteroszexuálisok kapcsolatából és ilyen családban. Emberek tömegei nőttek fel rettenetes körülmények között más nemi identitásúak által létrehozott családban. Ahogyan ennek az ellenkezője is ugyanilyen tömegekre igaz, mindkettő esetben. A vita értelmetlen és hiábavaló. Nem ezen múlik egy gyermek sorsa. Sokkal inkább, hogy eljut-e hozzá Krisztus szeretetteljes, végtelenül jó és kegyelmes lelkülete, (akár kimondva, akár kimondatlanul, hogy a család tagjai akár azt sem tudják, hogy ezt jelenti Krisztus) amely lelkület már mentett meg és emelt fel emberi sorsokat hagyományos családból, csonka családból, meleg párok közül, alkoholista terrorból, árvaházból és a híd alól is. Mert csak ez a szellemiség számít, minden más üres duma, ócska fecsegés.
Horváth Martin
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
