A Covid-igazolvány nem része az egészségügyi dokumentációnak

A Covid-igazolvány nem része az egészségügyi dokumentációnak

Az uniós digitális Covid-igazolvány nem egészségügyi dokumentáció – szögezte le az egészségügyi minisztérium. Erre azért volt szükség, mert az emberek gyakran erre hivatkozva próbálják megtagadni az igazolvány felmutatását például a vendéglátóhelyeken.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a Covid-igazolványra nem érvényes az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó törvény, sem más egészségügyi törvények. „Az antigénteszt vagy az PCR-teszt nem válik az adott személy egészségügyi dokumentációjának részéve” – jelentette ki Zuzana Eliášová minisztériumi szóvivő.

Hírdetés

Eliášová azt is leszögezte, hogy a vendéglátóhelyek nem sértenek meg semmilyen törvényt, amikor a Covid-igazolvány felmutatását kérik, és a vendég, a látogató köteles igazolni, hogy be van oltva, átesett a betegségen vagy érvényes tesztet kell felmutatnia. Hozzátette, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió júniusban ugyanilyen értelmű határozatokat fogadott el.

A minisztérium emlékeztetett, hogy az uniós digitális Covid-igazolványt azért vezették be, hogy a tulajdonosa számára könnyítse a szabad mozgást.

„Csupán korlátozott információkat tartalmaz, és felmutatásakor csak az érvényességét ellenőrzik. A benne szereplő kilenc számjegyű alfanumerikus kódot véletlenszerűen generálja a rendszer, ebből is következik, hogy nem lehet az adott személy egészségügyi dokumentációjának része” – tette hozzá a szóvivő.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »