A covid és a háború után a költségvetési provizórium újabb brutális mélyütés lesz a gazdaságnak

A covid és a háború után a költségvetési provizórium újabb brutális mélyütés lesz a gazdaságnak

A kormány múlt heti bukása után egyre kisebb az esély, hogy a költségvetés – benne az energiaárak befagyasztásával – elfogadásra kerül még az év vége előtt. Márpedig, ha ez bekövetkezne, az provizóriumot jelent. Van még esély arra, hogy sikerül tető alá hozni valami egyezséget, az azonban borítékolhatónak tűnik, hogy a költségvetésben jelentős változtatásokat eszközölnek majd.

A költségvetés jövőre 35 milliárd eurós összkiadással számolt. Ha provizórium lesz, az 27 milliárd eurós keret jelent (az idei költségvetésből számolva), amit szigorú feltételek mellett, korlátozott módon, havi lehívásban költhet majd a kormány.

Természetesen az olyan kiadások, mint az államadósság törlesztése, kamatköltségek nem esnének a korlátozások alá. Szerencsére a szociális juttatások, állami alkalmazottak társadalombiztosítási kifizetései sem. És persze a provizórium nem akadályozná az uniós közös kasszába befizetendő összegek kifizetését sem. Az egyetlen feltétel, hogy a kiadások nem haladhatják meg havi szinten a 27 milliárd euró egytizenketted részét.

Elvileg nincs korlátozás az ígért béremelések, nyugdíjemelés és családpolitikai intézkedések terén sem, ugyanakkor a szúkebb keretösszegek miatt ezek nem teljesíthetők, csak más területek rovására. Vagyis az egyes tárcák és pártok között pénzügyi kötélhúzás kezdődik. Érdemes lesz figyelni, milyen áldozathozatalra lesz hajlandó például a védelmi tárca.

Ami sokkal aggasztóbb, hogy a provizórium közvetlenül veszélyezteti a háztartások és cégek energiaárakkal kapcsolatos támogatását. Az állam ugyanis nem költhet többet ezekre a célokra annál, mint amit idén költött vagy különített el erre a célra.

Hírdetés

Ha a piaci árak érvényesülnek Szlovákiában, akkor az villanyáram ára várhatóan ötszörösére, a gáz ára a háromszorosára, a távhő a duplájára drágul. A költségvetés elfogadásának feltétele mellett ígért a Heger-kormány a hónap elején 0 százalékos drágulást az áramra, 15 százalékos drágulást a gázra és távhőre. Ma már azonban a Villamosművek tulajdonosaival kötött megállapodás sem érvényes, egy nappal a Heger-kormány bukása után elálltak a szerződés aláírásától – és most az egész folyamat függőben van.

Az energiaárak befagyasztásának költsége az eredeti terv szerint 2,7 milliárd euróba került volt, ezen kívül félmilliárd eurót szántak volna a cégek kompenzálására. Ha ezt tartani akarják, akkor januárban csak az első hónap költségeire kell találniuk félmilliárd eurót, méghozzá a provizórium szűkebb keretei között.

A HNonline.sk összefoglalója szerint a provizórium  gazdasági hatásai egészen brutálisak is lehetnek. A lap 4,1 százalékos recesszióról és 53 ezer munkahely megszűnéséről ír, plusz 17,3 százalékos inflációról (jelenleg 13-15 százalék, attól függően, ki számolja) és 8 százalékos munkanélküliségről (jelenleg 6 százalék).

A nyugdíjakat és általában a Szociális Biztosító költségvetését a megszorítások nem érintenék. Ugyanakkor a 2023-as évben 1,1 milliárd eurós többletbevételre számítanak a minimálbér várható 10 százalékos emelése és a foglalkoztatás növekedése miatt – minimum a második tétel megkérdőjeleződhet. Közben a szociális kiadások jövőre 1 milliárd euróval nőnek, főleg a nyugdíjak inflációhoz való igazítása (valorizáció) miatt – az kiigazítás 11,8 százalékos emelést jelent, így az átlagnyugdíj 518 euró helyett 579 euróra emelkedik.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »