A COVID-19 megdöbbentő következményei: az ember intelligenciája csökken

Egy brit szaklapban most megjelent tanulmányban arról számolnak be, hogy a COVID-19 betegségből felgyógyultaknál az agyműködés bizonyos zavarait, fejfájást, csökkent koncentrációképességet és memóriakiesést tapasztaltak.

A tanulmányban mintegy 85 ezer, a betegségből felgyógyult személy vizsgálatából leszűrt következtetéseket foglalták össze. Mindegyiküknél az agyműködés kisebb-nagyobb elváltozását állapították meg, és összefüggést mutattak ki a COVID-19 lefolyásának súlyossága és az agytevékenység zavarainak mértéke között.

Hírdetés

Azoknál a betegeknél, akik a koronavírus-fertőzés nyomán az intenzív osztályra kerültek és lélegeztetőgépre volt szükségük a kognitív problémák a legsúlyosabbak voltak. Ez azt jelenti, hogy intelligenciahányadosuk akár 8,5 ponttal is csökkent a betegség következtében, esetleg tíz évvel lettek öregebbek a tényleges koruknál.

Az agyban bekövetkezett elváltozások nemcsak a kórházi kezelésre szorultak esetében jelentkeztek, hanem azoknál is, akik otthon vészelték át a betegséget. Az ő esetükben az IQ csökkenés 4 pont vagy öt évnyi öregedés volt a valós korukhoz viszonyítva. A felgyógyultaknál a logikus gondolkodást mérő teszteredmények rosszabbak voltak, gondok adódtak a szavak értelmezésével és a térbeli tájékozódással, emellett kevésbé tudtak bizonyos dologra koncentrálni.

A tanulmány szerzője Adam Hampshire sokkolónak nevezte az eredményeket. A következmények olyan jelentősek, hogy az érintettek maguk érzékelik a megváltozott képességeiket a munkában és a mindennapi életben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »