A CÖF újabb bizonyítékokat talált a devizahitelesek védelme érdekében

A CÖF újabb bizonyítékokat talált a devizahitelesek védelme érdekében

A bankok számára terhelő dokumentumokat kíván a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) eljuttatni a Kúria számára, amely reményeik szerint alapvető befolyással lehet a jogegységi határozatra. Az OTB Bank Bankó című kiadványa és egy Erste bankos szerződés lehet a kiút a devizacsapdában rekedt hitelesek számára. A Civil Összefogás Fórum elnöke, Csizmadia László kijelentette a hitelválságba került emberekért folytatott harcot soha nem adják fel.

A CÖF-CÖKA jogi munkacsoportja szerda reggeli sajtótájékoztatóján olyan banki dokumentumot mutatott be, amely nagy valószínűséggel új, megdönthetetlen bizonyítékokkal tudja igazolni a bankok gátlástalanságát.

 

Lomnici Zoltán ügyvéd bevezetőjében elmondta: „ezek az iratok, amelyeket nyilvánosságra hozunk, megítélésünk szerint alapvető befolyással lehetnek a Kúria jogegységi eljárására.” Elsőként az OTP által kiadott, 2006 áprilisi Bankóból idézett, amelynek már kezdő mondata is ellentétes a későbbi szerződésben foglalt feltételekkel: „Az OTP Bank a piacon egyedülálló szolgáltatást nyújt az ingatlanfedezetű hitelek körében: a svájci frank alapú lakás- és jelzálog típusú hitelekre a legnagyobb hazai bank árfolyamgaranciát kínál.” A devizahitelesek megsegítésén dolgozó ügyvéd szerint a kiadvány kapcsán egyrészt fennállhat egy ajánlati kötöttség az árfolyam-garancia tekintetében, másrészt pedig olyan alapvető kérdést von maga után, miszerint Magyarország egyik legnagyobb pénzintézet mikor döntött úgy, hogy megszegi a kölcsönfelvevőknek tett ígéretét, azzal hogy mégis utat engedett annak a jelentős árfolyamkockázatnak, amelynek következtében rendkívül megnövekedtek az ügyfelek terhei. 

 

 

Az OTP BANKÓ 2006 áprilisi száma ITT megtekinthető

Hírdetés

 

A sajtótájékoztatón másodiknak bemutatott 2007-es, az Erste Bank által jegyzett devizahiteles szerződés pedig éppen azt bizonyítja, hogy a hitelesek nem devizában adósodtak el, ellentétesen a Kúria azon határozatával, amely kimondja, hogy az ügyfelek eladósodása devizában történt.

 

Lomnici Zoltán hangot adott annak, hogy a a Civil Összefogás Fórum megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kúria elnöke nem hajlandó az Európai Bíróság döntése előtt összehívni a jogegységi tanácsot: „a Kúria döntése nélkül fennmarad a jogbizonytalanság, családok ezrei kerülhetnek utcára kilakoltatási moratórium lejárta után. A bíróságok függetlensége garantált, azonban a bíróságokat közpénzből tartják fenn. Kötelességük a társadalmi folyamatokat figyelembe véve folytatni az ítélkezési tevékenységet. A Kúria elnökének is érzékelnie kell, hogy a döntés elodázása sok ezer magyar embernek súlyos károkat okozhat.„

Csizmadia László a tájékoztató végén ismét nyomatékosította a Civil Összefogás Fórum elhivatottságát a bankhiteles ügyek kapcsán „Nem fogjuk feladni a harcunkat. Olyan háttérsereggel, akiknek tagjai nap mint nap elküldik a bankok szerződéseit, akik nap mint nap rámutatnak ezen szerződések hibás pontjaira és azzal a fájdalommal együtt, amit most egy nemzet átérez, kötelességünk a frontvonalra menni úgy, hogy az igazság eléréséhez a jogállamiság keretein belül maradunk.”

 

Szerző: Szabó Fruzsina


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »