A CNN szerint veszélyben a békecsúcs, Lavrov és Rubio nem jutott tűlőre

A CNN szerint veszélyben a békecsúcs, Lavrov és Rubio nem jutott tűlőre

A budapesti Trump-Putyin békecsúcs kapcsán elhalasztottak egy kulcsfontosságú előkészítő találkozót. A megbeszélést a két vezető külügyi főtanácsadói tartották volna ezen a héten. Ezt az amerikai, progresszív CNN úgy értékelte, hogy veszélybe került a budapesti találkozó megvalósulása.

A tervezett egyeztetés

Trump csütörtökön beszélt Putyinnal telefonon. Utána azt mondta, „magas szintű tanácsadóik találkozójáról” állapodtak meg a következő hétre. A Truth Social platformon azt írta, a kezdeti megbeszéléseket amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter vezeti. Munkáját más, kijelölésre kerülő személyek segítik.

Ez az előkészítő találkozó Rubio és orosz kollégája, Szergej Lavrov között egyelőre szünetel. Ezt egy fehér házi tisztviselő közölte a CNN-nel, de az egyelőre nem világos, mi állhat a késedelem hátterében.

Az egyik forrás szerint Rubiónak és Lavrovnak eltérőek voltak az elvárásaik. Ez az ukrajnai orosz invázió lehetséges befejezésére vonatkozott. Az sem világos, hogy az előkészítő találkozó elhalasztása milyen hatással lesz a budapesti csúcsra. A tervezett Trump-Putyin csúcstalálkozót a magyar fővárosban tartanák.

A Fehér Ház a békéről beszél

„Trump elnök következetesen dolgozott a békés és diplomáciai megoldáson”. Ezt Anna Kelly, a Fehér Ház helyettes sajtótitkára nyilatkozta. A cél „ennek az értelmetlen háborúnak a befejezése és a gyilkolás megállítása”. Trump „bátran egyeztetett minden oldallal, és mindent megtesz a béke eléréséért”.

Hírdetés

Rubio és Lavrov hétfőn telefonon egyeztetett, és állítólag megvitatták a „következő lépéseket”. Ez az elnökök múlt heti telefonos egyeztetése után történt, és a téma az ukrajnai konfliktus lehetséges lezárása volt.

Az amerikai külügyminisztérium közleményt adott ki. Ebben Rubio „hangsúlyozta a közelgő megbeszélések fontosságát”. Ezek lehetőséget adnak Moszkvának és Washingtonnak az együttműködésre. A cél „az orosz-ukrán háború tartós megoldásának előmozdítása, Trump elnök víziójával összhangban”.

Maximalista orosz álláspont?

A Kreml eközben „konstruktív megbeszélésnek” nevezte a hívást. Szerintük a Trump és Putyin által elért „egyetértések végrehajtásának lehetséges konkrét lépéseiről” volt szó. Egy, az ügyet ismerő forrás azonban mást mondott a CNN-nek. Szerinte a Rubio-Lavrov hívás után az orosz álláspont nem változott eléggé. (Tegyük hozzá, hogy a CNN és a névtelen forrásai alapvetően ellenzik a békét – a szerk.)

Az orosz álláspont továbbra is „maximalista” maradt. A forrás szerint Rubio valószínűleg nem javasolja a Putyin-Trump találkozó megtartását a jövő héten. Azonban Rubio és Lavrov még beszélhetnek ezen a héten.

Több mint két hónap telt el Trump és Putyin utolsó személyes találkozója óta. Akkor az alaszkai Anchorage-ben találkoztak. A közel háromórás megbeszélés megállapodás nélkül zárult, bár mindkét vezető előrelépésről beszélt. Trump azóta nyilvánosan felszólította Kijevet és Moszkvát a háború azonnali leállítására.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Julia Demaree Nikhinson


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »