A cionisták megölték a Hamasz második számú vezetőjét

A cionisták megölték a Hamasz második számú vezetőjét

2024. 01. 03.

Egy drónnal végrehajtott légicsapásban Izrael kedden végzett Száleh Arúrival, a Hamász második legmagasabb rangú vezetőjével Bejrút egyik déli elővárosában – közölték libanoni és palesztin biztonsági források.

Az iszlamista palesztin mozgalom megerősítette Arúri halálhírét. A Hamász televíziója, az al-Aksza TV Telegram-csatornáján azt jelentette, hogy a Bejrút Dahíhe nevű elővárosában végrehajtott támadásban meghalt a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak két vezetője is: Szamír Abu Amer és Azzám al-Akraa Abu Ammar.

Száleh Arúri, a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója, a Hamász politikai bizottságának alelnöke és a szervezet ciszjordániai vezetője volt. Évek óta élt száműzetésben Libanonban. Arúri a testőreivel együtt halt meg az izraeli hadseregnek tulajdonított légitámadásban, amelynek célpontja a síita Hezbollah erősségének számító városnegyedben lévő Hamász-iroda volt.

Arúri közel húsz évet töltött izraeli börtönökben, 2010-ben szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy emigrációba vonul. Szemtanúk szerint üres ciszjordániai házát október végén az izraeli hadsereg felrobbantotta.

Egy libanoni biztonsági vezető közölte: Szamír Fandi, egy másik Hamász vezető is meghalt a csapásban.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök még az október 7-i Izrael elleni támadás előtt megfenyegette, hogy megölik.

Hírdetés

Az NNA libanoni állami hírügynökség jelentése szerint hat ember vesztette életét az izraeli drón okozta robbanásban és tűzben.

Arúri halálát a térség több vezetője elítélte. Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök bírálta “az újabb izraeli bűntettet, amelynek célja Libanon bevonása a konfrontáció újabb szakaszába”. Mohamed Stajje, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke elítélte a támadást és figyelmeztetett az abból eredő esetleges kockázatokra és következményekre.

“Egy mozgalmat, amelynek a vezetői és alapítói mártírhalált halnak népünk és nemzetünk méltóságáért, sohasem fognak legyőzni” – hangoztatta Iszmail Haníje, a Hamász vezetője, aki televíziós beszédében terrorcselekménynek nevezte Arúri meggyilkolását. Hozzátette, hogy a mozgalom vezetőinek meggyilkolása után “még erősebb és elszántabb lesz”.

Az Iszlám Dzsihád fegyveres gázai szervezet bírálta “a cionista ellenség kísérletét (…) hogy bevonják az egész térséget a háborúba”.
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője röviddel Arúri megölése után tartott napi sajtótájékoztatóján – a bejrúti támadást közvetlenül nem említve – kijelentette, hogy a hadsereg fokozott készültségben van és kész bármilyen forgatókönyvre.

A Hezbollah a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közleményében hangsúlyozta: a magas rangú Hamász-vezető bejrúti megölése “súlyos támadás Libanon ellen”, és “veszélyes fejlemény az ellenség és az ellenállás-tengelye közötti háborúban”. Hozzátette: Száleh Arúri meggyilkolása “nem marad válasz, illetve büntetés nélkül”, és a mozgalom “a ravaszon tartja az ujját”.

Irán szerint Iszmail Haníje Hamász-vezető helyettesének meggyilkolása csak tovább fogja szítani az ellenállást.

“A mártír vére kétségkívül tovább szítja az ellenállást és a harckészséget a cionista megszállók ellen, nemcsak Palesztinában, hanem a térségben és világszerte azok között, akik a szabadságot keresik” – jelentette ki Nasszer Kanaáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Kanaáni elítélte Libanon szuverenitásának és területi épségének “az agresszív cionista rezsim által” történt megsértését.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »