A cionista világrend első kézzel fogható veresége

A cionista világrend első kézzel fogható veresége

Tömegek ünnepelték Teherán utcáin péntekre virradóra, hogy előző nap megállapodás született Irán és a nagyhatalmak között az iszlám köztársaság régóta vitatott atomprogramjáról. Az évszázad egyezményének is nevezhető a diplomáciai manőver, hiszen egy, a nyugat által vitatottnak mondott kérdést nem agresszióval és demokráciaexporttal rendeztek. Sorsforduló ez abból a szempontból is, hogy első alkalom Izrael összeeszkábálása óta, hogy a világ nem az ottani vezérek parancsát követi.

A spontán ünneplésben tízezrek, főként fiatalok vettek részt. A város autók dudálásától volt hangos, hangszórókból Pharrell Williams amerikai zenész slágere, a Happy szólt, az emberek Haszan Róháni elnököt és Mohamed Dzsavad Zarif külügyminisztert éltették, és a szigorú erkölcsrendészetre fittyet hányva az utcán táncoltak – nők és férfiak egyaránt.

Teherán, valamint a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország – egyhetes intenzív tárgyalások után jutott keretmegállapodásra Irán atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről.

Az egyezményt a tervek szerint június 30-ig végleges formába öntik. Ha minden illetékes szinten elfogadják, fokozatosan megszüntetik az Irán ellen hozott nemzetközi szankciókat, amelyek rendkívül erősen sújtják az ország gazdaságát.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »