„A cigányságon belül akkora a rasszizmus, hogy iszonyat”

Nem követte el a sikkasztást, amiért elítélték – mondta Bogdán László, Cserdi polgármestere a HírTV Egyenesen című műsorában. Már a település vezetője volt, amikor volt munkaadójának egy külsős partnere megkereste őt és egy raktárat bérelt tőle Cserdiben. Később a rendőrség lefoglalta az ott tárolt mobiltelefonokat, mert azokat a külsős cég ellopta a gyártótól. A bíróság 2014-ben jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélte sikkasztásért

A sajtó és a közösségi média egyből rákapott az esetre. Bogdán elmondása szerint a Facebookon többször is bűnözőnek nevezték.

„Azt mondják, hogy mutyiztam annak a cégnek a vezetőjével, tudtam, hogy ő lop, és én ebben részt vettem. Hát jogerősen mondják ezt. Igen, én tiszteletben tartom bíróság ítéletét, de nem fogadom el. Mindvégig azt vallottam, hogy nem követtem el az ellenem felhozott bűnöket, és nyilván elítéltek, és ez vitathatatlanul így van, tényként van leírva, de én nem menekültem, sosem bújtam el ez elől, tehát ez mindig itt lógott a fejemen, mindig rám olvasták” – fogalmazott a polgármester.

Fenntartja azt az állítását Cserdi polgármestere, hogy egy fórum után inzultálták őt. A fórumot szervező Roma Parlament elnöke szerint ez nem igaz. Elmondása szerint az ő esete remek példa a fiatalok és a szülők számára egyaránt.

„Ha az ember egyszer elsikkad vagy elcsúszik és meggyengül, vagy akármi is történik az életében, van mindig újrakezdési lehetőség. Nyilván az én utam, az olyan út, amit lehet akármilyen formában köpködni vagy kitenni mindenféle céltáblának. Egy biztos: az elért eredményeket a településnek és jómagamnak sikerült elérni. Nem akarok az eredményeim mögé bújni, de ki az az őrült, aki kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja, hogy ide lőjetek, hibáztam. Magyarországon nem divat az ilyen” – fejtette ki Bogdán László.

Bogdán a már korábban boncolgatott másik ügyéről is beszélt. Elmondása szerint egy nyilvános fórum után az utcán leköpték és megrugdosták. Horváth Aladár a Roma Parlament Egyesület elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a fórum után Bogdánt a taxijához kísérték, inzultus egyáltalán nem érte.

Tettlegességet nem rögzített a felvétel, a fővárosi roma fórumon azonban ellenséges indulatokkal várták Bogdán Lászlót.

Hírdetés

„Az Aladár nem látta, én éreztem. Hogy a fenében van az, hogy nekem kell megmagyaráznom azt, hogy valahova elmegyek, és ilyen módon bánnak velem, ráadásul román rabszolga szinten gondolják a lényemet? Milyen világot élünk, ha ezt megengedhetik maguknak közszereplők?” – tette fel a kérdést a polgármester.

Kálmán Olga kérdésére, miszerint mi lehetett a Bogdán elleni indulatok forrása a fórumon, a polgármester elmondta, hogy az alapvető probléma vele szemben, hogy nem értik, miért szeretik őt a magyar emberek és mit keresett az ENSZ-ben. Bogdán szerint nem igazak azok az állítások, amelyek szerint az őcsényi ügy kapcsán történő felajánlása miatt támadták volna meg.

„Nekem az jó lett volna, ha ők azt mondják, hogy elhatárolódnak ettől, de rögtön rám olvastak Horváth Aladárék. A Facebookon olyan dolgokat írogatnak, hogy az valami embertelen. Azt, hogy román rabszolga szintű agyam van. A cigányságon belül akkora a rasszizmus, hogy iszonyat” – jelentette ki.

Bogdán László hozzátette, többször szerette volna felszínre hozni az igazságot, közvetlenül az eset után is, ám akkor még sokkos állapotban volt a történtektől.

– És Ön nem szólt semmit.
– Nem.
– És ezek után beült a taxiba…
– És jöttem ide, Önhöz.
– És itt se szólt semmit.
– Itt se szóltam.
– Miért nem?
– Nehéz erről beszélni, mert mikor az embert megalázzák, azt hiszem, hogy sokkot kap…
– És mi volt az a pont, amikor ez a sokk elmúlt, és azt mondta, hogy azért elmondom, hogy bántak velem?
– Nem mondtam el nagy nyilvánosság előtt. Mentem a Szabadfogásba, és ott beszélgettünk, de sugalltam…

Kálmán Olga kérdésére, hogy megkoptatták-e az utóbbi idők eseményei és hogyan tovább, Bogdán elmondta, hogy sokan számítanak rá, ezért keményen fog dolgozni.

„Azt hiszem, hogy én magamat tovább nem címkézhetem, és ha mások címkéznek, arról nem tehetek. Egy biztos, szeretnék tisztességesen dolgozni, ahogy eddig is tettem” – fogalmazott Bogdán.

HírTV


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »