A szélsőliberális ideológiák igazságként történő oktatása bűn és merénylet az ifjúság ellen.
Egyetem-e egyáltalán a CEU? Biztos van olyan hely a földön, ahol jogilag igen. De nagyon ostobák lennénk akkor, ha komolyan azt gondolnánk, hogy egy egyetem jogilag jön létre. Nyilván nem kell meggyőznöm a kedves olvasót erről, de ugye csak egy liberális hiheti azt, hogy egy egyetem tényleg egy jogi aktus során jön létre.
Nem, egy egyetem attól jön létre és attól létezik, hogy bölcs emberek át akarják adni a tudásukat, a tapasztalataikat és az életük során felhalmozott kérdéseiket a következő nemzedékeknek. Az egyetem csak ennek ad szervezeti kereteket, épületet biztosít, illetve fizeti az oktatókat és a takarítónőt. Sok, társalgásra alkalmas helyet kínál, olcsó és jó büfét üzemeltet. Jó könyvtára is van meg sportpályái.
A kollégiumában jó bulik vannak, mondjuk szerda esténként, emiatt pedig nincs komoly óra csütörtök tíz előtt. De még ettől sem egyetem. Sem az oktatók, sem a diákok nem értenek egyet az élet nagy kérdéseiben, hanem beszélgetnek, vitatkoznak ezekről. A vizsgákon az első években a tudás apró morzsáit kérik számon, és a végén sincs vizsga a végső igazságról.
Liberális felebarátaink az elmúlt évtizedekben már liberalizálták a demokráciát, a szólásszabadságot, az emberi jogokat, logikus, hogy lassan sor került a tanszabadságra is. A liberalizmus számos kellemetlen tulajdonsága között az egyik legkárosabb, hogy a liberális ötletek elsőre mindig jól hangzanak. Ne legyen osztályzás! Legyenek kötetlenek az órák! Ne kelljen tisztelni a tanárt! Legyen integrált oktatás! Lehessen felmentést kapni olvasásból, írásból, testnevelésből, matematikából, iskolába járásból! Járjon pluszpont a hátrányos helyzetért! Ne legyenek szigorlatok! Járhasson mindenki egyetemre! Azok is, akiknek az összes felmentése megvolt!
De mindezek csúcsa nyilván a tanszabadság. A tanárok azt kutathassanak és taníthassanak, amit akarnak, sőt Magyarhonban arra is van bírósági ítélet, hogy azt ne tanítsanak és ne kutassák, amit nem akarnak, tehát be se kelljen járniuk, sőt publikálniuk se kelljen, mert. A diákok meg azt tanulhassák, amit akarnak, és ne kelljen olyat tanulniuk, amit nem akarnak (nyilván). A többiek, az államon keresztül meg fizessék ki a költségeket. A szabadságnak ára van ugyebár. De hála istennek mindez nem vonatkozik a CEU-ra, mert ott magas tandíj van ugyan, de szinte mindenki ösztöndíjas, és Európa ifjúságának színe-java jön ide, Magyarországra, hogy egy amerikai egyetemre járhasson.
Régóta figyelem a CEU és a Közép-európai Egyetem (KEE) körüli hercehurcát, de van néhány dolog, amit sosem sikerült megértenem, pedig semmiből nem voltam felmentve általános iskolában. Soha senki nem tudta elmagyarázni nekem, hogy mi a különbség a KEE és a CEU között, azonkívül, hogy az utóbbi amerikai diplomát (oklevelet, papírt, dokumentumot) ad. Valami olyat, amit állítólag jobban fel lehet használni, mint egy magyart.
Legutoljára meghallgattam a CEU egyik rektorhelyettesének nyilatkozatát, és elégedetten állapítottam meg, hogy alapvető rosszindulatom jó irányba vezetett ebben az ügyben az első perctől kezdve. Nincs itt semmi különbség, ez csak egy adminisztrációs elkülönítés. Egyébként gratulálnom kell ennek az egyetemi vezetőnek, mert olyan hihetetlen professzionalizmussal hagyta a nézőt a teljes meg nem értés állapotában, hogy csak na. Bizonyára ő a Ködösítés-Ködszurkálás Tanszék vezetője, sőt megálmodója.
Az előbb nem hangsúlyoztam, de egy egyetem a saját egyedi, speciális oktatói közösségeitől, a professzoraitól egyedi, attól, hogy saját tanszékei vannak, amelyek értelemszerűen nem más intézmények tanszékei. Egy tanár természetesen oktathat másutt is, akár az összes is, de egy tanszék vagy a KEE tanszéke, vagy a CEU-é. De az az igazság, hogy ez már teljesen mindegy. Az egyetem fogalmának inflálódása odavezetett, hogy olyan valamiket lehet egyetemnek nevezni manapság, amik szembemennek az emberi tudás alapvető ethoszával.
Egy egyetem például nem alkalmazhat pénzszerzési okokból adminisztratív trükköket, és nem használhat a közmegegyezés szerint mást jelentő fogalmakat azért, hogy más képet mutasson magáról, mint a valóság. Hiszen például az emberek azt gondolják, igen alapos indokkal egyébként, hogy egy amerikai egyetem az Egyesült Államokban van. Vagy Amerikában is létezik egyetemként. Tehát van épülete, vannak tanszékei, kutatói, oktatói. Egy ottani tudományos közösség, amely kihelyezett képzéseket folytathat a világ más pontjain, de alapvetően az Egyesült Államokban végzi a tevékenységét.
Egészen nyilvánvaló, hogy a CEU nem ilyen. Azt bizonyosan nagyon helyesen tette a magyar kormány és a magyar Országgyűlés, hogy a Magyarországon kihelyezett képzést folytató egyetemek itteni működését csak akkor engedélyezi, ha azok minden lényeges tulajdonságukban egyetemek a saját országukban is. Sőt, igazából még nagyvonalúak is voltak, amikor megelégedtek egy nyilvánvalóan létező egyetemmel történő együttműködéssel is.
A CEU azonban még ezt is meg akarta úszni, egy lepapírozott bulival akarta letudni az egész hercehurcát. Vagy azért, mert azt gondolták, hogy az amerikai kormány úgyis nyomást gyakorol a magyarra, és úgysem merik őket abajgatni végül, vagy azért, mert úgyis át akarták költöztetni a képzéseik jelentős részét Bécsbe, és számukra természetes, hogy ezt kihasználják egy Magyarország elleni hangulatkeltésre.
A CEU-nak nincs otthona, nincs lokális kötődése, Közép-Európához sem kötődik valójában, hiszen annak a nemzetek feletti projektnek az „értelmiségi” és „akadémiai” képviselőit gyűjti egybe, akik mindenfajta lokális kötődés megszüntetését akarják minden erejükkel elérni. És néhányat integrál azok közül is, akik ugyan nem harcos hívei a nyílt társadalomnak, de jó fizetésért gondolkodás nélkül, talán sokan naivitásból legitimálnak egy ilyen projektet a részvételükkel. De arról sem feledkezhetünk el, hogy a CEU volt az egyik eszmei központja azoknak a programoknak, amelyek a teljesen vállalhatatlan szélsőliberális eszmék erőszakos, de álcázott terjesztését végzik Közép-Európa ifjúsága körében.
Eddig kényelmes volt nem tudomást venni arról, hogy valójában milyen ideológiavezérelt aktivistaképzés folyik ezen az egyetemen, mint ahogy más teljesen magyar egyetemek társadalomtudományos karainak szélsőliberális elfogultsága fölött is átnéztünk. Sajnos azt kell mondanom, hogy ha a nyílt társadalom projekt nyugat-európai kudarcának látványos volta nem döbbent rá minket arra, hogy a saját akadémiai értelmiségünk egy tekintélyes része mennyire szélsőliberális lett az elmúlt évtizedben, a tanszabadság és úgy általában a szabadságban való hitünk miatt teljesen természetesnek tartanánk azt, hogy az ilyesfajta „behatolásokat” toleráljuk.
A CEU–KEE diplomái lehet, hogy piacképesek, bármit jelentsen is ez, csak azt nem tudom, hogy jó-e az nekünk, hogy a gyermekeink jelen vannak azon a bizonyos piacon. A szélsőliberális és a szélsőbaloldali ideológiák igazságként történő oktatása pontosan olyan bűn és merénylet az ifjúság ellen, mintha a náci eszméket tálalnák nekik ugyanígy.
Hiába megy el a CEU formálisan Bécsbe, attól tartok, valójában marad. Miután a KEE vígan működik tovább, bizonyos, hogy gyakorlatilag az utolsó papírkosárig marad minden. Akkor meg ez egy politikai csata volt, amit egy gátlástalan politikai szereplőként viselkedő szervezettel vívtunk. Ebből következőleg itt az ideje, hogy elgondolkozzunk azon, miért engedjük meg azt, hogy bizonyos civil szervezetek után már az egyetemek egy része is nyíltan politikai szereplőként viselkedjen?
A tanszabadság nem az oktatási rendszeren belüli politizálás lehetőségéről szól, hanem valamiféle észszerű szabadságról a tanulási irány választásában, és arról különösen nem, hogy egyetemek és oktatók, tudósok, illetve maguk a hallgatók dönthetnek úgy, hogy kizárólag teljesen ideológiavezérelt oktatást akarnak.
Illetve dönthetnek így, csak akkor a mondjunk kedvenc, éppen Bécsbe költöző egyetemünket úgy is kéne hívni például, hogy Szélsőliberális Ideológiát Tanító Közép-európai Egyetem, amely egy Central European University néven amerikai egyetem is. Habár elismerem, ez egy kicsit nehézkes elnevezés.
A CEU (nevezzük már így az egész miskulanciát) magyar családok és fiatalok tömegeit téveszti meg akkor, amikor azok adottnak véve a világnézetileg semleges oktatást, a külföldi piacképesség igézetében ide küldik a gyermekeiket. Az ideológiai szennyezettség mindig rejtett és alattomos. A feladatunk most az, hogy ne engedjük meg, hogy ez a propaganda termékeny talajra hulljon.
A magyar családok számára ne legyen már automatikus választási lehetőség, hogy a gyermekeikből olyan világpolgárokat nevelnek, akiknek minden hazai kötődésük elvész. A CEU-ügyből azt kell megtanulnunk, hogy milyen könnyű egy politikai programot olyan magasztos kifejezések mögé bújtatni, mint tanszabadság, egyetem vagy a fiatalság lelkesedése.
Egy egyetem alapvetően jó szándékú, nem akarja eltorzítani azt a társadalmat, amelyből táplálkozik. Egy jó egyetem nem hiteti el az ifjúsággal, hogy ők már 24 évesen tudják az abszolút és végleges igazságot. És nem küldi tüntetni a diákjait.
Botond Bálint
A szerző szociológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
