A buzifelvonulás szóvivője szerint nem a deviánsokat, hanem a normalitáspártiakat kell kordon mögé zárni

A buzifelvonulás szóvivője szerint nem a deviánsokat, hanem a normalitáspártiakat kell kordon mögé zárni

A közszeméremsértő rendezvény szóvivőjét a deviánsokért aggódó HVG kérdezte a nácziak újabb rózsaszín háromszöges holokausztkísérletéről.

Felidézik, hogy a Jobbikból frissen kizárt Toroczkai László által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a hét eleji közleményében azt írta, amennyiben a kormány nem tiltja be a Budapest Pride-ot, akkor ők fognak magyar ellenállás keretében fellépni a rendezvénnyel szemben. Nincsenek illúzióik, írják, ezért „a hazafias szervezetekkel összefogva felemeljük a szavunkat és együttes erővel cselekszünk az alapvető emberi értékek védelmezéséért, úgymint az egészséges, hagyományos nemi identitásért, a valódi keresztény értékekért és a konzervatív és tradicionális családmodellért.” Azt ígérik, az utcán lesznek július 7-én, a felvonulás napján.

Legutóbb egyébként 2008-ban és 2009-ben zavarta meg nagyszámú ellentüntető a Pride-ot, akkor Molotov-koktélokkal, köveket dobálva támadtak a felvonulókra – írja a zsidó lap.

Hírdetés

Megkérdezték Karlik Cintiát, a Budapest Pride szóvivőjét. Ő azt mondta, felháborító, hogy egy szervezet "más állampolgárok békés gyülekezését akarja megzavarni vagy megakadályozni".

A menetet idén is a rendőrség biztosítja, 250 menetkísérő önkéntessel együttműködve, arról pedig, hogy minden esetleges atrocitás rögzítésre kerüljön és szabálysértések, bűncselekmények esetén eljárás induljon, közel 50 kamerás jogi megfigyelő gondoskodik.

Szerinte az, ahogyan "szélsőjobboldali szervezetek a Budapest Pride Felvonulást kívánják elhallgattatni és megfélemlíteni, nem különbözik attól, ahogy leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek hallgatásra és félelemre kényszerülnek a mindennapjaikban; családtagok, kollégák, szomszédok és idegenek előtt, hogy elkerüljük a megbélyegzést vagy akár bántalmazást".

Megkérdezték tőle azt is, hogyan hat az ellentüntetők szervezkedése arra, hogy tavaly után idén is kordonok nélkül tervezik a vonulást. Karlik szerint a rendőrség a tavalyi évben bebizonyította, hogy képes élő erővel is biztosítani a békés felvonulását.

Erőszakos ellentüntetők nem kényszeríthetnek olyan biztosítási módszereket a rendőrségre, ami a résztvevőket akadályozza a menethez való későbbi csatlakozásban, ráadásul költségesebb, és a felvonuláson részt nem vevők közlekedését is indokolatlanul kényelmetlenné teszi. Ha a HVIM ragaszkodik az ellentüntetéshez, akkor a rendőrségnek őket, és nem a Budapest Pride várhatóan több tízezres békés tömegét kell kordonokkal biztosítani.

A buzifelvonulás ellenzői egyébként tavaly indítottak egy petíciót a közszeméremsértő rendezvény betiltásáért, itt lehet aláírni.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »