A buzifelvonulás idén elmarad, de az LMBTQIP+ mozgalom hazai hadállásai kiépültek

A buzifelvonulás idén elmarad, de az LMBTQIP+ mozgalom hazai hadállásai kiépültek

Közös közleményben üdvözlik a fővárosi ratyifelvonulás elmaradását az ellene évek óta tüntető, rendezvényeiket sorozatosan bíráló és azokat megakadályozni törekvő magyar hazafiak és hazafias szervezetek. Alább olvasható.

Isten különös kegyelmének tekintjük a szexuális deviánsok menetének, a Budapest Pride felvonulásnak az idei elmaradását. Bár itt jegyezzük meg, hogy azt a rendőrségnek is meg kellett volna tiltania a Szent Koronát meggyalázó szivárványos meghívó, a közrendet és mások jogait, szabadságát sértő jellege miatt.

Nemzeti és keresztény értékeink jogos védelmében évről évre ellenállunk a deviáns nyomulásnak és – leküzdve undorunkat – fáradhatatlanul igyekszünk felhívni a normalitás pártján álló elsöprő többség figyelmét az LMBTQIP+ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszexuális, pedofil stb.) mozgalom kártékony tevékenységére, melynek mélypontja a szexuális deviánsok provokatív, magamutogató és szeméremsértő felvonulása.

Tapasztalataink alapján a hathatós ellenakciók, tüntetések (ez, ez, ez, ez, ez) és jogi ellencsapások (ez, ez és ez) sikeresen gátolhatják a szexuálisan eltévelyedettek és támogatóik burjánzását, de a társadalomromboló deviáns propaganda teljes visszaszorításához törvényi tiltásra és széles körű normalitáspárti társadalmi ellenállásra van szükség. Idén ugyan elmarad Budapest ikonikus tereinek és történelmi útjainak megszentségtelenítése, de nem dőlhetünk hátra, hiszen a fiatalságnak szóló fesztiválokon, különböző szakmai (pl. rendőrség) és társadalmi csoportoknak szervezett rafinált csomagolású rendezvényeken és már az iskolákban is folyik továbbra is nagy erőkkel az érzékenyítésnek csúfolt, valójában rendkívül ártalmas homoszexuális agymosás.

Hírdetés

Van mitől tartanunk, hiszen az LMBTQIP+ mozgalom hazai hadállásai kiépültek, liberális jogvédők és balliberális pártok karolják fel őket, és szoros kapcsolatokat ápolnak a nemzetközi liberális-globalista szervezetekkel. Erőforrásaik végtelenek, tisztviselőik ki vannak képezve, pártok, bankok, cégek, nagyvállalatok, tanárok, üzletek is terjesztik tanaikat. Egyre erősebb befolyást szereznek a nemzetek feletti szervezetekben (EU, ENSZ), nemzetközi bírói fórumokban (Emberi Jogok Európai Bírósága). Civil szervezetek és aktivisták ezrei harcra készen várják a parancsot, és a kommunizmus legsötétebb időszakát idéző, hírhedt terrorszervezettel, az Antifával is együttműködnek nemzetromboló tevékenységükben.

A nyugati társadalmakban már valószínűleg visszafordíthatatlan károkat okoztak tevékenységükkel. Ha nem állítjuk meg őket, hazánk és a közép-európai térség is a nyugati államok sorsára juthat. Viszont itt még hiányzik számukra az emberanyag, az utánpótlás, amelyet gyermekeinkből akarnak toborozni egyre agresszívabb és gátlástalanabb módszerekkel az elkövetkező években iskoláinkban, ifjúsági rendezvényeken és ahol csak lehet. Ezért is kérjük az Országgyűléstől és a Kormánytól, hogy az orosz modellhez hasonló szigorú törvényekkel és hathatós intézkedésekkel tartsák távol az LMBTQIP+ propaganda-fertőzést a magyar ifjúságtól és egyáltalán az egész magyar társadalomtól.

A felvonulás elmarad, azonban a szervezők számos kisebb létszámú eseményt terveznek megtartani nemcsak a fővárosban, de vidéken is az idei Budapest Pride hét keretében augusztus 15-22 között.

Felhívjuk az öntudatos és normalitáspárti magyar embereket, hogy bojkottálják az ilyen kártékony rendezvényeknek helyt adó vendéglátóhelyeket, intézményeket, ne menjenek oda soha többet, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat és véleményüket bátran, törvényesen közöljék e helyszínek világhálós és közösségi oldalain.

Mivel honlapjukon a szervezők maguk is a párbeszéd szükségességét hangsúlyozzák és rendezvényeiket nyitottnak hirdetik az érdeklődők számára, ezeken az alkalmakon a közjó és keresztény-nemzeti értékeink, a normalitás képviseletében fel lehet lépni. Ne habozzunk feltenni nekik kérdéseinket, elmondani kritikus véleményünket!

Barcsa-Turner Gábor (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom)
Budaházy Edda (Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom)
Budaházy György
Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Nemzeti Jogvédő Szolgálat)
Kelecsényi Nándor (Nemzeti Filmkészítők Egyesülete)
Dr. Téglásy Imre (Alfa Szövetség, Human Life International)
Walter Pál Péter (European Patriots Unite)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »