A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének ítélték oda tavaly a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Gábor Áron-díját – tájékoztatta hétfőn az MTI-t az erdélyi szervezet.
Mint írták, a díj odaítéléséről az év végén döntött az SZNT Állandó Bizottsága.
„A szervezet példaadó módon, hűséggel és kegyelettel ápolja a bukovinai székely falvak emlékét, rendezvényeket szervez, összetartja a Kárpát-medencében a bukovinai székely közösségeket és alapja azok tevékeny együttműködésének” – áll az SZNT indoklásában.
Mint rámutatnak, a díj odaítélése egyben kegyeletteljes főhajtás a bukovinai székelyek történelmi kálváriája előtt, „felidézése olyan jelentős történelmi személyiségek emlékének, mint a nemrégiben elhunyt Potápi Árpád János államtitkáré vagy a bukovinai székelyek költőjéé, Tamás Menyhérté„.
A díj átadásának idejéről és helyszínéről a díjazott szervezet vezetőségével egyeztetve a későbbiekben döntenek – írták a közleményben.
A szervezet honlapján fellelhető információk szerint a rendszerváltás után megalakult Székely Szövetség 2001-ben módosította nevét Bukovinai Székelyek Országos Szövetségére. A bonyhádi székhelyű, korábban a bukovinai székely származású Potápi Árpád János volt nemzetpolitikai államtitkár által is vezetett ernyőszervezet fő célja a bukovinai székely értékek és hagyományok őrzése, fenntartása. A szövetségnek – amelynek jelenlegi vezetője László Eszter – 45 tagszervezete van, és fő tevékenységük a bukovinai székely gyökerek ápolása.
MTI
Borítókép: Székely Nemzeti Tanács
The post A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének ítélték oda az SZNT Gábor Áron-díját appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


