A britek megint verik a tamtamot: Moszkva és Phenjan együttműködése veszélyezteti Európát

A britek megint verik a tamtamot: Moszkva és Phenjan együttműködése veszélyezteti Európát

A brit védelmi miniszter szerint Oroszország és Észak-Korea szélesedő katonai együttműködése Európa biztonságát is veszélyezteti.

John Healey, aki a londoni alsóház képviselőinek tartott kedd este tájékoztatást az ukrajnai háború fejleményeiről, úgy fogalmazott: nagyon valószínű, hogy megkezdődött több száz észak-koreai katona átvezénylése Oroszországba.

Healey szerint megdöbbentő fejlemény, hogy észak-koreai katonák európai területen nyújtanak támogatást egy katonai agresszióhoz.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Észak-Korea számos ENSZ-határozat megsértésével már most is jelentős mennyiségű lőszert és fegyvert szállít Oroszországnak.

Healey kijelentette: Oroszország és Észak-Korea kialakulóban lévő katonai együttműködésének súlyos biztonsági kihatásai vannak Európára, valamint az indiai- és a csendes-óceáni térségre is.

Az agresszió szélesedő, növekvő szövetségéről van szó, amellyel a NATO-nak és a hét vezető ipari hatalomnak (G7) szembe kell szállnia – mondta keddi parlamenti tájékoztatásában a londoni védelmi tárca vezetője.

John Healey kijelentette azt is, hogy Oroszország veszteségei folyamatosan nőnek. A miniszter idézte a brit kormány becslését, amely szerint az ukrajnai háború kezdete óta valószínűsíthetően 675 ezer orosz katona esett el vagy sebesült meg.

Hírdetés

Hozzátette: brit adatok szerint szeptemberben naponta átlagosan 1271 orosz katona halt meg vagy szenvedett sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren. Healey szerint ez a háború kezdete óta példátlan napi veszteségadat, és két és félszer magasabb a tavaly szeptemberi napi átlagnál.

A brit védelmi miniszter által idézett adatok szerint az orosz fegyveres erők 3400 harckocsit és 8500 páncélozott járművet vesztettek, a fekete-tengeri orosz hadiflotta hajói közül pedig 26 megrongálódott vagy megsemmisült.

Ukrajnára azonban ezzel együtt is számos fronton jelentős orosz katonai nyomás nehezedik, az orosz alakulatok folytatják előrenyomulásukat és továbbra is támadásokat hajtanak végre az ukrajnai infrastrukturális létesítmények ellen – mondta a brit védelmi tárca vezetője.

John Healey kijelentette: Ukrajna energiatermelő kapacitása a háború előtti szinthez képest kétharmadával csökkent, az orosz tüzérség legalább háromszoros erőfölényben van az ukrajnai tüzérségi erőkhöz viszonyítva, és Oroszország az idén 400 ezer katonát soroz be haderejébe.

A brit védelmi miniszter megerősítette, hogy London 2,26 milliárd font (1090 milliárd forint) kölcsönt nyújt Ukrajnának a katonai célokra fordított költségvetési kiadások finanszírozására, és ezt a hitelt a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik majd.

A hitel folyósítását nem sokkal korábban Rachel Reeves brit pénzügyminiszter is bejelentette, hangsúlyozva, hogy a kölcsönt London az Ukrajnának eddig jóváhagyott idei 3 milliárd fontos brit katonai támogatáson felül nyújtja.

Reeves kiemelte, hogy a kölcsön nem a zárolt orosz szuverén vagyoneszközök elkobzását jelenti, a hitelt London ezeknek a pénzügyi eszközöknek a nyereségéből finanszírozza, és ilyen módon a tranzakciót a megfelelő jogi kereteken belül lehet lebonyolítani.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »