A brit kormányfő és a NATO-főtitkár szerint igazságos és tartós békét kell elérni Ukrajnában

A brit kormányfő és a NATO-főtitkár szerint igazságos és tartós békét kell elérni Ukrajnában

A brit kormányfő és a NATO-főtitkár szerint igazságos és tartós békét kell elérni Ukrajnában.

A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi beszámolója szerint Keir Starmer és Mark Rutte telefonos megbeszélésen tekintette át a jelenlegi ukrajnai helyzetet.

A Downing Street szóvivője szerint a két vezető megállapította, hogy a béketárgyalások a legutóbbi napokban lendületesebbé váltak.

Starmer és Rutte ugyanakkor „mindkét jelzőt nyomatékosítva” hangsúlyozta, hogy igazságos és tartós béke megteremtésére kell összpontosítani a figyelmet – fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök szóvivője.

A Downing Street illetékesének tájékoztatása szerint

a brit kormányfő és a NATO-főtitkár áttekintette az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának munkáját, amelyet az országcsoport annak érdekében végez, hogy felkészült legyen az ellenségeskedések beszüntetése utáni időszakra.

Hírdetés

Rövid időn belül ez volt a második magas szintű nemzetközi egyeztetés Ukrajna ügyében London kezdeményezésére.

A brit kormányfő a hét elején videókapcsolaton keresztül megtartott virtuális tanácskozásra hívta össze az Ukrajna megsegítésére készen álló koalíció tagjait, és ezen a megbeszélésen is hangsúlyozta, hogy ha az ukrajnai békéről esik szó, az kizárólag a tartós béke megteremtését jelentheti.

A brit kormányfő szerint ugyanakkor

ezt nem lehet elérni robusztus biztonsági garanciák nélkül, ezért hozzá kell kezdeni az Ukrajnát megvédeni képes jövőbeni ukrajnai fegyveres erők kialakításának tervezéséhez és a finanszírozás megszervezéséhez.

Starmer a minapi megbeszélésen kiemelte, hogy ennek az alakulatnak létfontosságú elemét képezi majd az ukrajnai rendezés biztosítására készen álló országok koalíciójának Multinational Force Ukraine névvel létrehozni tervezett új nemzetközi alakulata.

Hozzátette: a tartós ukrajnai béke egyetlen támasztéka az, ha Oroszország el is hiszi, hogy az alakulatot összeállító országok komolyan veszik a válaszadást a békemegállapodás bármilyen megszegésére.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »